Képviselőházi napló, 1872. VII. kötet • 1873. május 19–julius 2.

Ülésnapok - 1872-151

151. országos ülés június 19. 1873. 139

1 mólag a búza termelésére helyezi a fősúlyt, amint ez nálunk történik; mert, ha ez nem sikerül: akkor semmisem sikerült. Xe méltóztassanak tehát gúnyt űzni abból, ha akár a pénzügyminister, akár más nem ignorálja az ország ezen gyöngéjét, és oly eljárást nem követ, mely megengedhető volna ugyan Angliában, de nálunk minden esetre biín (Helyeslés jobb felől.) Kegyes volt a tisztelt képviselő ur megengedni, hogy ha a rozsda megemészti termésünket, s ha az idő súlya ennek folytán reánk nehezül: ezért a felelősség súlya nem éri a ministeriumot. De mondja, ha a csapást az ország nem birja el, azért a kormány felelős ; mert hiszen az ellentállási erő, mely egy nemzettestben megvan, mérsékli vagy fokozza a hatást, melyet hoz a szerencsétlenség. Igaza van a képviselő urnák, és én a kormány részéről és nevében bátor vagyok elvállalni azon egész felelősséget, mely bennünket és személyesen engem nyom azért, hogy ha ami intézkedéseink, tetteink, vagy mulasztásaink vittek oda, hogy a nemzet testének ellenállása erejében hanyatlott; de ha ez talán egészen más okokban kereshető, ha nem egy, de egymásra következett több év rósz termése gyöngítette és okozta a resistentia hanyatlását, Ha az évek 1869. óta szakadatlanul s mind nagyobb mérvben kedvezőtlenek, 1871. óta pedig határozottan roszak s mind roszabbak voltak : akkor ne mondja senki, hogy egy évnek rósz termése azon csapás, mit a nemzet alig bir viselni. Az a kormányzat, a közügyeknek azon vezetése, mely mellett egyetlenegy rósz esztendő segélyképtelemié tenné a nemzetet : az a kormányzat a priori el lenne ítélve. De egészen más oly sovány év, mint azon hét, amelyeknek történetét ismerjük a hajdan korból. Egyébiránt nem kívánok kiterjeszkedni a theniára ; nem pedig azért, mert meg vagyok győződve ma is, és itt nem értek egyet Irányi képviselő úrral, hogy legyen az év várakozásaiban, eredményekben bárminemű, ha a nemzet segíteni akar magán, ha nem keresünk, mint ahogy meg vagyok győződve, hogy nem is keresünk alkalmat arra, hogy egy másnak bűnül róvjuk föl azt, ami csak szerencsétlenség ; de megragadtunk minden kínálkozó alkalmat, hogy összehatva, nem egymáson, de a nemzeten segítsünk: hogy akkor nem fog oly csapás érni, melyet az ország elviselni képes nem volna. De ezen összhatásra nagy szükségünk van. És én tagadom, hogy csakis kültámadás vagy belvillongás lenne az, melynél a hazafiság parancsolná és követelné a közrehatást nem a kormány, hanem az állam részére minden párttól és minden párt tagjától ; azt mondom, jöjjön a baj bárhonnan, bármi utón, mindenkit fölhiv a baj orvoslására, az együttes törekvésre. Bátor voltam kifejezni, hogy én nagyon alárendelt fontosságúnak tartom azt: vajon ezen kormány vezetése alatt fogunk-e tovább haladni és segíteni ; de azt föltétlenül szükségesnek tartom, hogy akarjunk összehatni. Azt mondja a t. képviselő ur, és isinétié Csanády Sándor képviselő ur is, hogy nem nagy reménynyel kisérték a mostani kormányt, s abban is csalódtak. A fogalmak, különösen a nagyságról való fogalmak, igen relativek ; mit tart a képviselő ur nagy várakozásnak, mit tart kicsinynek, azt nem tudom ; egyet azonban tudok, hogy attól a kormánytól, mely — ha jól emlékszem — a uralt deczember elején foglalta el állását, mely tárgyalás alatt lelte a folyó évi előirányzatot, attól a kormánytól, — nem felejtve még azt sem, hogy az előirányzat körülbelül márczius végével vált törvénynyé, hogy az adótörvényeknek annak kapcsolatában szükségessé vált módosításai szintén csak akkor értek véget, amikor a törvényhozásnak igenis megmagyarázható okok miatt beállott szünetelése szükségessé vált ; attól a kormánytól, mondom, a legislativ téren legalább máig sokat várni joggal nem lehetett. És ha ki mégis várt, az, ha csalódott: ezt magának tulajdonítsa és ne a kormánynak. Mert ne feledjük, hogy eddig csak 5 — 6 hét telt el azóta, hogy az 1873. költségvetést megállapítottuk, és 5 — 6 hét alatt csodák sehol sem történnek. Nem a kormány érdeméül, hanem a ház bölcsességének bizonyításául hozom föl azt, hogy azon 5 — 6 hét nem tűnt el nyom nélkül. Ha elismerőbb lesz a jövő történésze a képviselő urnái, azon 5 — 6 hetet, azon 5 — 6 hét néhány napját ugy fogja az följegyezni Magyarország történetében, mint a legmomentuosusabb események egyikének korát; értem a Határőrvidék bekebelezéséről szóló törvényeknek e házban legalább keresztülvitelét. 300 év óta nem sikerült az a nemzetnek, ami most rövid egynéhány nap alatt ama széleknek magához fűzése, — ismétlem, nem a kormány érdeme, hanem a t. ház bölcsessége, — folytán ténynyé vált. Ha a t. képviselő ur nem tartózkodott szemrehányásként emelni ki azt, hogy az én, és egyedül csak az én mulasztásom oka annak, hogy nemcsak a jegy-, hanem az escompte-bank sem lett valósággá; ugy azt válaszolom, hogy azon törvényről, amely szükséges volt azon intézet megalkothatására: jövőben is be fog bizonyulni, hogy méltó volt azon pár napra, amely alatt a ház vele foglalkozott. Azért, mert az idők járása nehéz : én részemről ép oly kevéssé vesztem el hitemet a jövő irányában, mint amily kevéssé véltem akkor, midőn legelőször ide hoztam a törvényjavaslatot, hogy azon intézet három nap alatt már működni is fog. Bizonyos tapogatódzást vetett nekem a t, képviselő ur szememre. Én az ellenkezőt, ha szememre vethetné, sokkal nagyobb bűnnek tartanám. Tapegatódzni nehéz viszonyok közt, mielőtt határozott lépést tennénk, és netalán az ügyet, a féltett és 18*