Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-133

133. országos ülés május 14. 1873. Ód7 •szerint a törvényjavaslat még függőben lévő szakaszait elfogadni. Szeniczey öDön jegyző (olvassa a központi bizottság jelentését.) Matolay Etele: T. képviselőház! Én is azon kezdem beszédemet, mint a központi bizottsági előadó ur, hogy némi tartózkodással szólok én is, nem azért, mert az előttünk fekvő törvényjavaslat, lia szabad ugy kifejezni magamat, régibb lakója e háznak mint én, de azért, mert, bármilyen gondosan egybevetettem is a központi bizottság jelentését, az ugyan általa szövegezett törvényjavaslattal és a Tisza Kálmán tisztelt képviselőtársam által a múltkori tárgyalás alkalmával beadott módosításokkal, ha csak igen nagy tévedésben nem vagyok, azt kell mondanom, hogy a központi bizottság van tévedésben. Ugyanis a múltkori tárgyalás alkalmával Tisza Kálmán igen t. képviselőtársam egy módositványt adott be az 5-ik és 6-ik §-hoz, — fölszólalásommal csakis az 5-ik §-ra szorítkozom, — melyet a t. ház a központi bizottsághoz utasított bővebb megfontolás és szövegezés végett, elvileg az indítvány czélját elfogadván. A központi bizottság azonban most előttünk fekvő jelentésében korántsem mondja azt, hogy ezen módositványnak czélja a törvény czéljával talán ellenkeznék, vagy meghiúsítaná azon szándékot, melyet ezzel elérni akarunk, vagy hogy az ellenkeznék a t. ház többségének akaratával; sőt ellenkezőleg épen azt mondja, hogy fölöslegesnek tartja, mert, amit az czélba vett, arról az ő szövegezése szerint a törvényjayaslatnak 5., 6. és 10. §-ában már gondoskodva van. Elvileg tehát a központi bizottság magáévá teszi azt, mi a módositványban foglaltatik, mondván, hogy az benne van a törvényjavaslatban. Ennélfogva nem szükséges a t. ház türelmét tovább fárasztanom azzal, hogy a módositvány érdemét védelmem alá vegyem, hanem csak néhány perezre vagyok bátor a t. háznak becses figyelmét kikérni, hogy kimutassam, miszerint az ezen törvényjavaslatban teljességgel nem foglaltatik. A módositvány czélja, t. ház! melyhez ezúttal is ragaszkodunk: az, hogy a törvényhozás ne adjon alkalmat és okot arra, hogy hazánkban külsőségek nélkül, tehát úgynevezett proletarius községek keletkezzenek. Ha megtartjuk az eredeti szövegezést: akkor erre alkalmat adunk, mert a legtöbb esetben azok ilyenek lesznek. Azt mondja ugyan a központi bizottság, hogy a törvényben erről gondoskodva van, még pedig ezen szavakkal: ,ha a telepitvényes a belsőségen kivül még külsőséget is akar szerezni, ehhez 4 katasteri holdig vagy a telepitvényi birtokon, ugy, ha •erre a földtulajdonos nem hajlandó, kincstári birtokon joga legyen." A központi bizottság azonban nem veszi észre, vagy talán igen könnyen akar keresztül sikamlani ezen néhány szóval: „ha erre a földtulajdonos nem hajlandó" önmagát czáfolja meg, s hogy ezzel a módositvány által czélzott intézkedést teljességgel lerontja. Mi is szabad kezet akarunk engedni, szabad tért és önkénytes szabad egyezkedést, s nem kívánunk akadályt gördíteni azon telepitvényes elé, aki be akarja érni azzal, hogy belsőséget tegyen sajátjává minden külsőség nélkül; de mi nem érjük be ezzel, hanem jogot akarunk ezenkívül neki adni, hogy ha nem akar megelégedni a belsőséggel, 4 katastrális holdnyi külsőséget tehessen tulajdonává, még pedig a telepitvényes község határában. Ha mi azon jogot adjuk a földtulajdonosnak, hogy azt mondhassa a telepitvényesnek: vagy csupán belsőséget, vagy semmit, — legyünk róla meggyőződve, t. ház ! hogy ezt fogja legtöbb esetben mondani a földtulajdonos s a telepitvényes nem kap külsőséget, hanem kénytelen beérni csupán belsőséggel: ekkor nagyon valószínű, hogy azon ragaszkodás, mely fajunkban van a szülőföld iránt, — nem a hazát értem, hanem azon kis pontot, melyen az illető született és nevelkedett, — erőt fog venni rajta, s készebb lesz lemondani a külsőségről, minthogy onnan elvándoroljon. És akkor mit értünk el ? proletár községeket külsőség nélkül, vagy tömeges kivándorlásokat a kincstári birtokokra, vagy talán egy harmadik esetet: az elenyészést. De talán majd azt mondja a központi bizottság előadója, hogy ime saját szavammal hoztam föl az orvoslatot, a correctivumot, hogy ott vannak a kincstári birtokok. Ha a földesúr nem hajlandó odaadni a 4 holdat, megkapja a kincstári birtokon. Nagyon kérem a t. házat, fontoljuk meg a kérdésnek mind a két oldalát. Az egyik oldala illeti a telepitvényest, a másik magasabb politikai okokra vonatkozik. A telepitvényesre nézve vajon oly kis különbség-e az, hogy ő tulajdonául megszerezhetvén azon belsőséget, azon hajlékot, melyben nevekedett, mely őt szorosabb értelemben vett hazájához fűzi, megszerezhesse hozzá a saját maga által már addig is mivelt földet a 4 holdat és ott maradhasson, vagy pedig kiteszik a szüret, kezébe adják a vándorbotot, s azt mondják neki: nagy a haza, nagy a kincstár birtoka, eredj és keress magadnak más helyet. íme itt vagyunk a dolog másik oldalánál. Én nem tartom oly könnyen odavetendőnek ezen eszmét, a kincstári birtokon való megtelepittetést akkor, midőn még a curialista viszony sincs rendezve, és még igen sok más kathegóriához tartozó ember lehet a hazában, ki hajlandó lesz res nulliusnak tartani s kincstári birtokot, melyre még áhítozni lehet Gondoljuk meg jól, s ne vessük oda könnyedén ezt az eszmét, de tartsuk fön igazán csak ultimum redemiumnak.