Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-132
360 132. országos ülés május 13. 1873. Megidézte háromszor, és háromszori idézés daczára a vasuítársulat részéről egyetlen egyszer sem jelent meg senki ott, hol meg lett volna határozva, hogy az Esztergommegye területén lévő köbölkuti esztergam-nánai állomások közelében eső közlekedési vonalak költségeire nézve minő arány állapíttassák meg. Nem volt tehát egyéb hátra, minthogy Esztergom vármegye per confumaciam egy harmadot állapított meg, és kötelezte a vasúti társaságot, hogy azt pénztárába fizesse be. A vasúti társaság a harmadszori megidézés alkalmával levélben válaszolt Esztergommegyének, előadván, hogy a magyar kir. közlekedési ministerium e rendeletét rá nézve kötelezőnek el nem ismeri, s annak felfüggesztése iránt az illető helyen a lépéseket már megtette, s a tárgyalásra nem is küld képviselőt. Természetesen ezen ügy fölebbezésre került. Fölterjesztetett a dolog 1870. augusztus hóban Esztergomtól a közlekedési ministeriumhoz, de miután ez ügy az esztergommegyei költségvetéssel szoros öszszeköttetésben áll, és a minister határozata késett, Esztergommegye 1871. novemberben tartott közgyűléséből fölirt a ministeriumhoz, sürgette az ügy elintézését. Hiában volt azonban a fölirás; mert nem jött rá semmi válasz. 1871-ben az alispán által ismét sürgettetett ez ügy, és noha egy egész éven íul, vagyis 1871-iki februártól 1872-iki május haváig várakoztak a ministeri határozatra, az mindig csak késett, és még ekkorig sem történt semmi. 1872-ben májusban tehát újólag fölírtak, de mind hiában, erre sem jött semmi. S elvégre legutóbb 1872. októberben kérelmezték sürgősen az elintézést. Ma már azonban 18 73-iki május 13-át írjuk s ezen ügy mindekkorig nincs érdemlegesen elintézve. Mig végre hozzám, mint egyik megyei képviselőhöz fordultak, hogy interpelláljam e tárgyban a közlekedési ministert, melyet ezennel a ház szabályai értelmében másban benyújtok, a mely s következőleg hangzik: Kérdvény a közmunka és közlekedésügyi ministerhez. Gróf Mikó volt közmunka és közlekedésügyi minister még 1869-ik évben bocsátott egy ministeri intézményt Esztergommegyéhez, melynek tartalma az, hogy a vasúti állomások és más fölvételi helyiségek, valamint az azok közelében eső rendes közlekedési utvonalak közti összeköttetésnek, ki által leendő létesítése iránt kérdés merülvén föl, elhatározta, hogy miután az ilyen összeköttetési utak, kiviteli és föníartási költségeinek fedezése tekintetében, az érdekeltségi fokozat szolgál alapul : ugyanazért, a vasúti társulatok ezen költségekben rendes hozzájárulási tárgyalás alapján, haszonaránylagosan, vagyis az illető törvényhatóságok részéről, esetről-esetre megállapítandó hozzájárulási kulcs erejéig, leendnek kötelesek résztvenni. Ennek következtében Esztergommegye, a szabadalmazott cs. kir. délkeleti áliamvasuttársaságot, a megye területén lévő esztergam-nánai és köbölkuti vasútállomásokhoz vezető rendes összeköttetési vonalak kiviteli és föntartási költségeit illetőleg, az 1870-ik évben költségvetésileg megállapított és pénzértékben kifejezett szükségletnek Vg részbeni viselésére kötelezte. Ezen határozat az emiitett osztrák vasúttársaság által fölebbeztetett és fölebbezvénye az összes iratok kapcsában, végleges elintézés végett, az 1870-ik évi augusztus 31-én 3799 szám alatt kelt alispáni fölírat kíséretében a közmunka és közlekedésügyi ministeriumhoz fölteijesztetett, s minthogy az azt elintéző ministeri határozat a szokottnál hosszabb idejig késett, a fölterjesztett fölebbezvények mielőbbi érdemleges elintézését Esztergommegye közönsége a közmunka és közlekedésügyi m. kir. ministeriumhoz,. az 1870-ik november 7-én tartott közgjúilésből 317-ik szám alatt, — 1871 -ik évi február 19-én 724/eln. szám alatt — ismét 1872-ik évi május 8-án 2064/eln. és ismét 1872-ik évi október 7-én 4561/cin. számok alatt intézett fölirataiban sürgősen kérelmezte ; miután azonban ide s tova három év óta négyszeres sürgetés daczára is, ezen. a vármegye rendes költségvetését közvetlenül érintő ügy 7 mind e mai napig elintézve, és ezen elintéző határozat Esztergommegye közönségével közölve nem lett : kérdem az igen tiszteit közmunka és közlekedésügyi minister urat az iránt : vajon a föntebb jelzett és a szabadalmazott cs. kir. délkeleti osztrák államvasuttársaság íöiebbezése folytán még 1870-ik évi augusztus 30-án hozzá fölterjesztett ügjTŐI van-e tudomása ? s ha igen : azt, Esztergom vármegye három évi költségvetésének világos kárával, miért heverteti ? nemkülönben fogja-e azt és mikor véghatározatával elintézni, és határozatával Esztergom vármegye közönségét értesíteni ? Kérem a tisztelt házat, méltóztassék ezen interpelíatiot a tisztelt közlekedésügyi minister úrral közölni. Elnök s A benyújtott interpellatiot közöltetni fog a közlekedésügyi minister úrral. Bocsánszky Adolf: Tisztelt ház ! Van szerencsém benyújtani krasznamegyei több birtokos és több érdekeltnek kérvényét a sziíágy-somlyói kir. törvényszéknek egy bírói taggal leendő szaporítása iránt. Kérem a tisztelt házat, méltóztassék e kérvényt a bizottsághoz utasítani. Elnök! A kérvény! bizottsághoz fog utasíttatni. Irányi Dániel: Tisztelt ház! (Halljuk!) A tisztelt pénzügyi minister úrhoz kívánok inter-