Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-116
206 116. országos ülés márc/ius 21. £873. részesíteni egy társulatot nem lehet. Engedelmet kérek, igen is lehet. Volt már oly időszak, mikor a magyar államnak 7 százalékos pénz beszerzése nem volt terhére; eljöhet ismét oly időszak, a mikor ez nem leend terhére. Ily kölcsönnel segélyezzen oly társulatot, amelylyel szemben az állam magát biztosítva érezheti, ami által nagy előnyben részesítené, anélkül, hogy az államnak legkisebb terheltetésére lenne ; ezt czélozza határozati javaslatom ; méltóztassék ezt fölolvastatni; fbntartom magamnak annak védelmét. (Helyeslés bal felől.) Mihályi Péter jegyző {újra fölolvassa Móricz Pál határozati javaslatát.) Kerkapoly Károly pénzügyniinister: Tisztelt ház! Szemben a benyújtott határozati javaslattal és az előttem Jszólott képviselő ur által elmondottakkal, kötelességemnek tartom a szőnyegen lévő tárgyról fölfogásomat himezetlenül elmondani azért, hogy a tisztelt ház megítélje az okokat, megmérje az érveket, és azok súlyát kellően mérlegelvén, határozzon: nem a dunagőzhajózási társulat, mint olyannak, még kevésbbé az annál talán érdekelt uraknak előnyére és érdekeire való figyelemmel, hanem az ország javára és az ország érdekére való tekintetből. Én e határozati javaslatot, amelyet a tisztelt képviselő ur benyújtott, őszintén megvallván, nem értem; nem szavait, de intentióját nem értem. Azt mondja a tisztelt képviselő ur, hogy azon engedmények lánczolatának egy további szeme lenne azon szerződésnek elfogadása, amelyek az előbbi kormány részéről e társulatnak már nyújtattak. Azt mondja, hogy az általam beterjesztett törvényjavaslat tanúbizonysága annak, hogy velünk, az állam rovására hasonló előnyös szerződések lennének köthetők, ha a tisztelt ház nem őrködik, és azt meg nem akadályoztatja. Mert e szerződés oda vezet, hogy addig, amíg nincs bevételi fölösleg, mi fizessünk a társulatnak : amidőn pedig bevételi fölöslegekre kilátás nyilik, hagyjuk oda a társulatnak az addig fizetettek legnagyobb részét, és a bevételi fölösleg majdan a társulat tulajdona lesz. így állítván oda a kérdést, csakugyan comicumnak lenne nevezhető. De ha meg is engedem azt, hogy a jelen évben talán bevételi fölösleg lesz várható, ugy a bécsi kiállításra való tekintettel, mint tekintettel azon kedvező jövőre, mit istentől mindnyájan várunk a termés jelen állása mellett, ha mondom, ezt nem is akarom kétségbe vonni; de ez a hátralévő évek közül, a 7—8 év közül csak egy, és amint egy év mivoltából nem lehet következtetést vonni a jövő éveknek mivoltára, ugy bizonyos, hogy azon érvelés, melyet tisztelt képviselő ur e tekintetben kifejtett, az eldöntéshez legfölebb J / 7 — T / 8-adával járulhat azon évek súlyára, a melyek itt fönforognak. Hiszen volna bár oly idő, mint az 1867—1868. év, amikor megint elérkezettnek látszott a bevételi fölösleg, valamint arra, hogy az ember azt hitte, hogy az előlegezett nyolcz millió az államnak visszafizettetik ; de valamint azon kedvező évekre követkéz-, hettek, és tettleg rá következtek a kedvezőtlenek : ugy lehetséges, hogy ezen reményünk teljesedésbe is mehet, hogy a folyó év kedvezőbb lesz az előbbieknél, hogy a kedvezőtlen éveket, lehet, kedvezőbbek fogják fölváltani. Nézetem szerint az a kérdés: érdekében van-e az államnak, hogy risicot vegyen magára, mert határozottan risicoról van szó. Én nem merem állítani, hogy ha el nem fogadtatik e szerződés, hogy jobban nem jár a magyar állam a refundálás tekintetében ; de nem hiszem, hogy valaki megnyugvással az ellenkezőt állítani merje, hogy bizonyosabban jobban jár. Lehet; ez egészen a jövendő dolga, az egészen a jövendő titka. Hanem ha már koczkáztatnunk kell, az a kérdés: hogy van-e érdekünkben koczkáztatni azt, hogy jelentékenyebb összeget várván, netán elveszítsük azon összeget is, amelyet most megkaphatunk. Megvallom őszintén: nem tartok attól, hogy igen sok subventiót kell még a társulatnak adni. Ám koczkáztassuk; de azon állapotot, melyet ezen koczkáztatás által várhatunk, azon állapotot nem tartom magában kedvezőnek, sőt kedvezőtlennek tartom, s azért annak megtarthatásaért áldozatot hozni nem akarok. Ugyan miben van ennek alapja ; miért koczkáztassuk mi azt, hogy netalán még több subventiót kelljen adni ezen társuktnak azért, hogy megtarthassuk a társulat részére a 8 százalékos garantiát? Én ezen czélt a magam részéről oly valaminek, mi engem nagyon vonzaná, nem ismerhetem el. Koczkázatot venni a magyar államra továbbra is azért, hogy lehető legyen nekünk esetleg ezen társulatnak bevételi hiányát 8 százalékig fedezhetni: ezt én nem értem. De még kevésbbé értem ezen határozati javaslatot. Akarni az állam megterheltetésével — mondjuk, nem messze menő, nem igen érezhető megterheltetésével — akarni gyámolítani egy társulatot — nem ezt, hanem egy másikat — de akarni ugy, hogy ennek megmaradjon a 8 százalékos garantia! Ugyan mit tesz ezen gyámolitás? vagy lesz sikere vagy nem lesz; ha lesz sikere : akkor ezen társulat nem fogja a 8 százalékot megkereshetni, és az állam bizonyosan ráfizethet; vagy ha ezen társulat a 8 százalékot megkeresni képes lesz : akkor nem lesz sikeres a mi gyámolitásunk a másik társulatra nézve. Én azt nem látom be, hogy miért adjon egy folyón, egy pályán az állam két társulatnak subventiót, és pedig az egyiknek azért, hogy az megronthassa a másikat, ami megint csak az ő contojára esik. (Tetszés jobb felől.) Ez, kérem, oly világos, mint a
