Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-113

113. országos ülés márczius 18. 1873. 149 pett folyt le. E hat év között, két oly áldás-dus év volt, minőre apáink sem emlékeztek, hogy ez időben, mint a pénzügyminister ur monda, 30°/o-kal szaporodtak közjövedelmeink, és mégis mindennek daczára oda jutottunk, hogy a legszélső eszközhöz: az adóemeléshez kell nyúlnunk. Kérdem a pénzügyminister urat, hogy mi fog történni, hogy ha néhány szerencsétlen sovány év következik? Mi történik, ha be fog állani a háború, a mi mégis egyszer be fog állani, mert az átalános európai fegyverkezés nem ad jogot azon reményre, hogy most már a háborúk sora be van fejezve. Mihez fog akkor fordulni a pénzügyminister ur? talán meztelenre ki fogjuk vetkőztetni a népet? Az államgazdászatnak egyik fő elve az, hogy béke idején gazdálkodjunk, hogy gyűjtsük a pénzt, kíméljük a polgárok erszényét azon czélból, hogy legyen honnan meríteni a veszedelem idején. Miután már fölszólaltam, bátor leszek röviden elmondani nézetemet Dulovics Ernő képviselő ur határozati javaslataira. Én az egyiket, a mi a pénzügyi hivatalok megszüntetésére vonatkozik, szívesen pártolom; az természetes corollariuma annak, a mit több izben hangoztattunk; amit az átalános költségvetés tárgyalása alkalmával mondtam; és a mit most is hiszek, hogy a létező hiányokat minden kölcsönkötés és adóemelés nélkül lehetetlen fedezni, ha a központosítási rendszert belehozzuk magába az önkormányzatba is. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Azért is üdvözlöm a tisztelt képviselő urat, midőn a közigazgatás egyik ágazatában e bajon segiteni akar. Ellenben nem pártolom semmmikép a másik határozati javaslatot, a mely a biztosításokra vonatkozik, nem fogadhatom el azon alapelvnél fogva; mert én nem látom soha szívesen, mikor az állam magához ragadja a magánvállalatokat; sőt ellenkezőleg óhajtanám, hogy a még létező állanw áll álatok is magán kezekbe menjenek át. Én tehát az ő propositióját szabadelvűnek nem tartom. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Különben pedig a szőnyegen lévő törvényjavaslatot nem pártolhatván : a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Lázár Ádám: Tisztelt ház! Elég lenne a törvényjavaslat ellen fölhozni azon indokokat, a melyekre nézve a pénzügyi bizottság a következő szavakban fejezte ki véleményét: „ A bizottság beismeri, hogy a peres eljárásnál fönálló bélyegilletékeknek fölemelése nagy terhet ró a perlekedőkre; kétségtelen az is, hogy az igazságszolgáltatási rendszernek azon hiányai között, a melyekre a bizottságnak reá mutatni már alkalma volt, ezen teher kétszeresen sulyosodik azokra, a kik kénytelenek jogaik biztosítására a törvény oltalmát igénybe venni", és miután a központi bizottság a pénzügyi bizottságnak ezen nézetét aláirta, a mely nézettel, ugy látszik, az igazságügyminister ur szintén egyetértett, kifejezvén határozottan azt, hogy mindaddig, míg anyagi és alaki törvénykezésünk lényegesen és gyökeresen át nem alakittatik, addig a perlekedésnek ily czim alatti korlátozásáról, illetőleg a jogszolgáltatás mérsékléséről szó sem lehet: épen azért nem tehetem, tisztelt ház, hogy bámulatomat ne fejezzem ki a fölött, hogy, miután az igazságügyminister ur legközelebbről meg volt győződve mindazon hiányokról a pénzügyi bizottság ülésében : mégis annak véleményére adta szavazatát. A mi már az előttünk fekvő törvényjavaslatot illeti, legyen szabad nem annyira ismétlés, mint inkább némely uj tényadatoknak fö.'emlitése által a tisztelt ház becses figyelmét fölhivni a következőkre. A jelen törvényjavaslat, mint a pénzügyminister ur indokolásának kezdetén határozottan és nyíltan kimondja, két elvből indul ki. Az első az államkincstár érdeke, mely az igazságszolgáltatásnak üzérkedéssé változtatása által czéloztatik eléretni, természetesen azon indokból, hogy a deficiten segítve legyen. Részemről nem tartozom azok közé, kik az igazságszolgáltatást ingyen kívánnák berendeztetni az állam által; de más felől nem kívánom azt sem, hogy még az igazságszolgáltatási költségek fedezésén tul is az állam által a perlekedők kizsákmányoltassanak. Ezen eljárással Európa majdnem minden államában fölhagytak már ; lehetnek ugyan államocskák, melyek ez által a kincstárnak ujabb jövedelemforrást akarnak nyitni, és szem elől tévesztik azon elvet, hogy az igazságszolgáltatásnak végczélja a jog biztosítása. Én tehát részemről ez indokot teljesen nem fogadhatom el; nem fogadhatom továbbá el azon okból sem; mert épen az alig bevégzett költségvetések bizonyítják: hogy a pénzügyminister ur költségvetése szerint, mint fedezet a bélyegczim alatt 5,125.000 forint, a jogügyi illetékek czime alatt pedig 11,029.180 forint irányoztatik elő mint biztos bevétel ezen évben, még pedig ezen kilátását indokolja azzal, hogy miután a bíróságok szerveztettek, miután a bélyegzett váltó-lapok behozattak, kétségtelen kilátása van arra, hogy ezen, összesen mintegy 17 millióra előirányzott bevétel biztosan be fog folyni az államkincstárba. Míg ugyancsak az igazságügyi költségvetésből kiviláglik az, hogy a jelen bírósági személyzet szaporítását tekintve az egész igazságügyi költségvetési előirányzatteszen 12,734.934 forintot; tehát ebből az összehasonlításból kitűnik, hogy a bélyeg és jogügyi illetékek rovata alatt szintén 17 millióra terveztetik a bevétel, ugy ennek ellenében az ebből fedezendő egész igazságügyi költségvetés levonásával, marad még mintegy & millió forint, mint nyeremény, a mely az államkincstárba egyéb költségek fedezésére megtartatik.