Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-113

150 113. országos ülés márezius 18. 1873. Ezen pénzügyi indokok legkevésbbé sem bírhatnak valakit arra, hogy akkor, midőn az igazságügy kezelése a különben fönélló perlekedési rendszer szerinti hatalmas bírságolás mellett elég költséges, — és e részben legyen szabad utalnom azon törvényczikkre, melyről a törvényhozás szükségesnek látta mindjárt az uj polgári perrendtartás életbeléptetése után gondoskodni — az által a konok perlekedők még jobban sújtassanak. Hogy mennyire gyakorolják a bíróságok, különösen a semmitőszék és a legfőbb törvényszék ezen konok perlekedés korlátozását: bizonyítja a múlt évi kimutatás, melyszeriní a semmitőszék, ilyen bírságolás czim alatt több mint 30.000 forintot rótt ki és hajtatott be; míg ellenben a legfőbb törvényszék, több mint 10.000 forintot rótt ki és hajtott be. Ezen körülménynyel kapcsolatban áll a pénzügyminister ur által fölhozott második indok, melyszerint különösen a bélyegek s jogügyi illetékek fölemelése által a perlekedési szenvedély korlátozása czéloztatik ; ha nem elég a perrendtartási bírságolás a konok perlekedőkre nézve, azt hiszem, hogy a jelen törvényjavaslat által czélzott bélyeg fölemelés szintén nem lesz alkalmas arra, hogy az igazságkeresést és a jogi állam iránti érdekeltséget a perlekedő feleknél elfojtsa. Részemről még akkor sem adhatom szavazatomat ezen törvényjavaslatra, ha az igazságszolgáltatás minden tekintetben megfelelne azon kívánalmaknak, melyekkel szemben föláldoztuk a szabad választást, és átbocsátottuk a bírókinevezés rendszerének, melyről az eddigi tapasztalatok szerint, mit még a tisztelt igazságügyminister ur sem tagadhat meg, meggyőződtünk, hogy az igazságszolgáltatás három fő kellékének, hogy t. i. jó, gyors és olcsó legyen, nem felel meg; mert a zilált igazságügyi viszonyok között biztos igazságszolgáltatásról nem hallani, hosszas és lassú, az olcsóságról pedig az eddigi bélyegtörvény szerint sem lehet szó, mennyivel kevesbbé lehetne szó akkor, ha ezen most előterjesztett törvényjavaslatot elfogadnék. Én, az eddigi bélyeget is, főleg a kevesbbé vagyonos osztályra nézve, mely kénytelen saját érdekében az igazságszolgáltatást keresni, túlzottnak, tulterhelőnek és károsnak tartom, és épen ez indít arra, hogy egy felől, midőn ellene mondok ezen javaslatnak, más felől kifejezzem azon reményemet, hogy talán azon, a pénzügyminister ur által ismételve kilátásba helyezett átalános adóügyi reformok közt, méltó helyet foglaland az is, hogy a kisebb perlekedési viszonyokra tekintettel bizonyos könnyebbséget és egyszerűsítést ezen az utón is eszközlend. Tisztelt ház! Ezen előzményeket tekintetbe véve, ha megfotoljuk azt, hogy igazságügyünk eddig is az állam-politikának állott szolgálatában, ha ehhez számítjuk azt: hogy a jelenleg beterjesztett törvényjavaslat által már a kincstári politikának uszály-hordozójává szándékoltatik az igazságügy alá sülyesztetni; ha megfontoljuk azt, hogy az. igazságszolgáltatás ez által csaknem egy üzérteleppé fog tétetni, akkor, a midőn az igazság és a jogkereset minél terhesebbé válik az illetőkre: már ez önmagában is elég egy ily törvényjavaslat elitélésére. Ha megfontoljuk továbbá azon körülményt,, hogy mindazon hiányokat, a melyek jelenlegi törvénykezési rendszerünkben vannak,— és a melyekről legbővebb tudomással a tisztelt igazságügyminister ur bir, ki, ha elődeitől örökölt is oly hibákat és hiányokat, — a melyeket egykönnyen jóvá tenni nem lehet; de a ki szintén fogja tudni azt, hogy a legközelebbi időben legalább is két rendszert változtattunk meg egymás után az igazságszolgáltatás érdekében, valamint egy uj bírósági szervezetet és személyzetet léptettünk életbe : az igen tisztelt igazságügyminister ur meg fogja engedni azt, hogy akkor, midőn a törvénykezés zilált állapotban van, a fölebbezési rendszert, amely a jelenlegi törvényjavaslat által legsúlyosabban száudékoltatik érintetni, legkevésbbé sem lehet korlátozni akkor, amidőn még az alsó bíróságok a legtávolabbról sem képesek magukat az igazságügy kezelésében xigy tájékozni, hogy a perlekedőket megnyugtatva, a felsőbb bírósághoz ne folyamodjanak. Bizonyítja ezt a felsőbb bíróságoknál fölmerülő ügyek halmaza, ahol az illetők minden képzettség és alapos ismeret mellett sem képesek azon nagy tömeg törvény, pótrendelet, szabályok és utasítások közt eligazodni, amelyek az igazságszolgáltatást hátráltatják anélkül, hogy az ügyek elintézésére Ariadné fonalát meg tudnák találni. Ily körülmények közt, azt hiszem, az igazságügyminister ur sem fogja ezt jogosnak és helyesnek tekinteni. Tekintetbe véve a jelen törvényjavaslatnak 10. és 11. czikkét, amelyre ismét bátor vagyok a tisztelt igazságügyminister urnák különös figyelmét felhívni, amelyek közül a 10. a büntető esetekről szól

r amelyek eddig bélyegmentesek voltak, ezen czikk folytán pedig bélyeg alá vettetnek. A 11. czikk szerint, amelyben a pénzügyi bizottság, ugy a pénzügyminister ur dicséretére legyen mondva, nem is kívánt semmi változtatást tenni, azt mondván, hogy a jelen törvény határozatai nem vonatkoznak a telekkönyvi hatósághoz előjegyzés, bekebelezés vagy kitörlés végett intézett beadványokra, továbbá az úrbéri, tagositási és arányositási ügyekre, valamint a választott bíróságokra, és a községi bíróságokra átruházott peres ügyekre sem. Ezekre nézve az eddigi szabályok teljes érvényben maradnak. Az úrbéri, arányositási stb. esetekben ugy sincs semmi szó a bélyegről; mert arról egészen külön törvény