Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-113

113. országos ülés márczius 18. 1873. 141 ha mindezt elfogadtuk, legalább biztosítottuk az ország háztartásának rendbehozatalát; mig most, ha mindezen javaslatok el lesznek is fogadva, a baj, nehézség, kellemetlenség megvan, de a czél elérve nincs. (Helyeslés bal felől.) Különben ami magát ezen törvényjavaslatot illeti, részemről azt tartom, hogy ha valamely államban az adókat vagy azoknak egy részét föl kell emelni: a többek közt főleg három dologra van szükség, vagyis főleg három dolgot tartok arra szükségesnek, hogy egy ily törvény elfogadtassák; az egyik az, hogy az állam lakói között a teherviselés szempontjából létező igazságtalanságokat, ha nem birja is teljesen megszüntetni; de azokat semmi szin alatt ne növelje; a másik, amit hasonlag megfontolandónak tartok, hogy az állam czéljainak, föladatainak megoldását az állam lakói egy részére nézve is lehetetlenné ne tegye, vagy legalább túlságosan ne nehezítse ; a harmadik, hogy az állam lakói egy részének is vagyonértékét, azon fölül, amennyire minden adó csökkenti mindennemű vagyonnak értéket, még különösen is a forgalom és kereskedés megnehezítése által jie csökkentse inkább, mint a mennyi jogszerüleg méltányosság szerint elkerülhetetlen. És én, mert több szempontot nem akarok fölemlíteni, ugy tartom, hogy ezen most előttünk fekvő törvényjavaslat, mindhárom szempontból tekintve, elitélendő. Ezen törvényjavaslatnak egyik fő része a perlekedéseknél a bélyegeket fölemeli. Itt, meggyőződésem szerint, hibát követ el ezen törvényjavaslat a terhek méltányos elosztása ellen, és épen ez által hibát követ el azon szempontból is, hogy az állam egyik legnemesebb föladatának valósítását teszi az állam lakóinak egy részére nézve lehetetlenné. Ugyanis: a bélyeg-fölemelés 50 forinton fölüli összegeknél legnagyobb részt egyforma: az 50 forinton fölüli keresetek- és iratokra annyit kell egy ívre bélyegül tenni, mint amennyit kell 50.000 forint kereseteknél. Terhes mindenkire nézve a bélyegemelés ; de ahol nagy összegről, nagy értékről van szó, ott elviselhető ; mig ott, ahol kis értékről van szó, elviselhetetlenné válik. (Halljuk l) A szegényre nézve az ő 50—60 forintnyi keresete épen oly fontos, mint a gazdagra nézve egy 50—60.000 forintnyi kereset. Itt tehát az adófölemelés nem arányos, nem méltányos; mert épen az állam-polgároknak szegényebb részét sújtja aránylag jobban, mint a vagyonosokat. De épen az által, hogy a perlekedést oly túlságos drágává teszi, megakadályozza azt, hogy elég legyen téve az állam-föladatok egyik legszebbikének, t. i. hogy mindenkire nézve egyformán hozzáférhető legyen az igazságszolgáltatás. Az indokolásban az van mondva, hogy ezen törvény azért is jó, mert népünk egyik nagy hibáját, a perlekedési vágyat fogja kiirtani. Én, tisztelt ház, ahol létezik ily perlekedési vágy, azt nagy hibának tartom; hatni is kell ellene bizonyosan; de ennek egyik módja: tisztába hozni, érthetővé tenni törvényeinket; (Ugy van\ bal felől.) második módja intézkedni arról, helyes ügyvédi rendtartás utján, hogy minden, még a legigazságtalanabb ügy is, ne kajrjon embert, ki azt perlekedés tárgyává tegye. Megjegyzem, hogy tudom ezen eszmének kényes voltát, mert én legalább abba, hogy az ügyvédi függetlenség lerontassák valamely intézkedés által, mely az ügyvédet a hatalomtól eredő fegyelmi eljárás alá vesse, sohasem egyezném bele ; de méltóztatnak tudni, hogy más országokban kitalálták a módot, hogyan lehet intézkedni ezen baj nélkül is, s ha ily intézkedések történnek, bizonynyal nem fog megszűnni tökéletesen a zug-prókátorkodás; de sokat lehet tenni arra, hogy mostani nagy erejét és hatalmát elveszítse. Ha ez megtörténik, ez fog leginkább hatni az alapnélküli perlekedések és keresetek megszüntetésére. Harmadszor: gondoskodni kell bizonyos esetekre arról, hogy az okmányok oly módon s oly közegek utján szerkeztessenek, hogy azoknál per tárgya többé elő se forduljon. Mondom, ezen s más módon kell hatni a perlekedési viszketeg és szenvedély ellen; sőt hatni kell még ez által is, hogy ha egyesekre bebizonyul az, hogy konok perlekedők, azok bárminő birsággal sújtathassanak. Ehhez én részemről szívesen hozzáiárulok. De, ha arra, hogy a perlekedési vágy megszűnjék, oly eljárással akarunk hatni, amelynél fogva a szegényebb emberre nézve a legtisztább igazságnak keresése lehetetlenné válik: ezt nem tartom igazságosnak. {Igaz! bal felől.) Tudom, azt mondják erre, hogy ha igazságos volt keresete, megítéltetnek neki a perlekedés költségei, s azokat fizeti az, akinek nem volt igazsága, vagyis aki elvesztette a pert. De először méltóztassanak figyelembe venni, hogy az illető félnek ezen nagy költségeket minden esetre előlegeznie kell. Már ezen előlegezés is nagy akadály a szegény emberre nézve; de méltóztassanak még azt is fölvenni, miszerint anélkül, hogy valaki szenvedélyből perlekednék, jelenlegi törvényeink mellett, jó hiszemmel kezdhet egy pert, meg lévén győződve, hogy igazsága van; ezt is így sújtani, igy büntetni nem helyes. Én tehát részemről már ezen okoknál fogva, melyiket elmondtam, nem tartom elfogadhatónak ezen törvényjavaslatot. Van azonban még egy másik része a törvényjavaslatnak, s ez az, mely az örökösödési adót, és az ingatlanok átruházási dijait fölemeli, még pedig tetemesen; ugyanis az örökösödési adónál az alap eddig az; volt, hogy az örökösödési illeték az adónak 70-szeresösszegére vettetett ki; ajelen törvényjavaslat aztmondja, hogy ezentúl az adónak 100-szorosa fogja az értéket jelezni. Tehát, amely birtok 1.000 forint adót fizetett, an-