Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-113
113. országos ülés niiiirzius IS. 1873. 127 Azt mondja azután a tisztelt képviselő ur: a földbirtokos az, aki terhét nem háríthatja át másra, és aki objectumát el nem vonhatja az adózás alól; tehát azért kiméltessék meg. Mily csodálatosan változtak az idők! A physiokraták virágzásának idejében az a tan lön hirdetve, hogy csak a földet kell megadóztatni, mert miután minden ember a föld terményeiből él, és igy kénytelen ily terményeket venni azon áron, a hogyan kapja: tehát a földbirtokos átháríthatja az összes adót a fogyasztókra. Ma azt mondjuk: minden ember át tudja hárítani adóját, csak a földbirtokos nem. Rövid idő alatt tökéletesen fejére állítottuk a pyramist. Én azt állítom : sem az egyik, sem a másik nem egészen helyes. A kínálat és kereslet törvénye uralkodó a világon mindenütt. Ha a földművelés által producált termények után nagy a kereslet, átháríthatja a földbirtokos adóját a fogyasztókra, mert ezek kénytelenek megadni a követelt árt; ha az ellenkező eset áll be : akkor nem háríthatja át, mert ha ott van az áru és nem adhatja el, az rajta marad. De ha azt hiszszük, hogy ez csak a földbirtokosra, a föld terményeire áll, nagyon csalódunk. A tisztelt képviselő ur azt mondja: hogyha a szesz- vagy ezukor-gyáripar adóját fölemeljük, miután ez az egész monarchiában egyenletesen történik, s vámvonalakkal védetünk: a gyáros át fogja hárítani adóját a consumensekre. Tagadom; merően tagadom. A szesz-ipar csak ugy, mint a ezukor-ipar az egész monarchiában sokkal nagyobb fejlődési fokot ért el, mintsem föl akarnók emésztetni és megitatni az egész monarchia szesz-productumait a monarchia határain belül. Annak létföltétele az export, a kivitel, és hogy ha fölemeljük adóját, védhetjük ideben vámvonallal, de nem teszszük versenyképessé a vámhatáron kivül. Ha pedig nem lesz versenyképes kívülre, megmarad ideben, és miután a producensnek nincs kimeríthetetlen cassája, ha lejárnak váltói, ha pénzre van szüksége: kénytelen lesz termékét eladni azon az áron, a melyet érte adnak. Nem áll tehát föltétlenül az, hogy a gyáros átháríthatja az adót a fogyasztókra. (Helyeslés.) Végre ily körülmények között ő is elérkezik oda, hogy nem tud tovább producálni; ezt pedig megérzi az a gazda is, a kinek kukoriczáját nem Veszi meg szesznek. (Tetszés.) Ezen dolgokat jó lesz komolyan meggondolni azért, mert különben furcsa thesisekre jutunk velők. Ha mi a sarjadzó iparral akarjuk az ország terheit vitetni: ez, véleményem szerint, épen fordított eljárás azzal, a mi a helyes. Az adó-átháritás theoriájával furcsán vagyunk. Én megengedem, hogy például a házbirtokos áthárítja a maga adóját, ha lehet. De meddig lehet? Addig, mig az emberek a nagyobb házbér-fizetést kisebb bajnak tartják, mint a kisebb lakást ; mert mihelyt az emberek a kisebb lakást tartják kisebb bajnak, és az, a kinek négy szobája volt, megelégszik hárommal: akkor a házbirtokos nem háríthatja át adóját. (Élénk ellenzés bal felől. Fölkiáltások: Hát a hivatalnokok \) De megengedem, tisztelt ház, hogy ezen eset nem mindjárt áll be, hogy vannak kivételes helyzetek, mint például a fővárosban, hol nagyon későn áll be az emiitett eset, hol az üzletek természete kényszeritheti az embereket a lakás tekintetében bizonyos niveaun alól nem menni. De azt meg megint állítom, hogy azon lakosok, akikre a házbirtokosok adójokat áthárították, szintén találnak módot arra, hogy megint a házbirtokosokra hárítsák át az adót; áthárittatik pedig az által, hogy például az iparosok a házbirtokosoknak drágábban dolgoznak, (Derültség bal felől) mert hiszen az árakban mindig van bizonyos arányosság. (Fölkiáltások : Hát a hivatalnokok!) És ez alkalommal legyen nekem szabad némileg reflectálnom átalában arra, (Halljuk! Halljuk\) hogyan Ítéljünk tehát azon állapot fölött, amely szerint nálunk a direct adó igen magas, mig másutt sokkal alacsonyabb ? Én megvallom, nem tartom a dolgot örvendetesnek, de nem ám azért, mintha föltétlen barátja volnék ez indirect utakon való adóztatásnak, hanem azért, mert hisz indirect utakon is adóztatunk, még pedig elég magas tételekkel, és ez még sem hoz sokat. Miért, meri ez kétségtelen bizonysága a vagyonosság alacsony fokának; annak a ténynek nem örülök tehát én, amiről ez tanúskodik. Azt azonban in thesi, hogy főleg indirect és nem direct utón történjék az adóztatás, nem fogadhatnám el ; nem fogadhatnám el pedig azért, mert szerintem az indirect adóztatásnak nincs más előnye, mint az: hogy az adó bizonyosabban befoly, — de költségesebben; és ez hátránya. Másodszor azért örülnék az indirect adókból mutatkozó nagy eredménynek, mert azon esetre, hogy ha ez adóemelés nélkül következnék be, az a vagyonosodásnak, a jólétnek bizonyítéka volna; de másért ennek örülni én legalább nem tudok, mert ez azt teszi, hogy egészben és átalánosságban a nagy tömegre, a consumens osztályra, a fogyasztó szegény közönségre róják az adót, ezt pedig én nem tartom helyesnek. Lehetetlen ugyanis elérni azt, hogy a vagyonosság arányában történjék az adóztatás indirect adók utján; és épen azért megértem azon törekvéseket, melyek megfordítva a direct adókra akarják a súlyt fektetni; (Helyeslés) értem ezt az igazság érdekében. Középen van az igazság : egyikkel is, másikkal is élni kell, és azt tartom, minden ország annyi adót vessen ki az egyik czimen is, a másikon is, a mennyi épen megfelel az ottani viszonyoknak. Ezen kérdés vitatására az adóreformok idején szívesen kész leendek.
