Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-113
124 113. országos ülés márczius 18. 1873. zotíság megállapodása után oly rövid idő alatt terjesztettem be. Ezek tehát nem az után készültek, hanem a bizottság határozatát készen várták. Azt azonban elismerem, hogy a pénzügyi bizottságnak az enyémmel tökéletesen egyező azon fölfogása, hogy itt a jövedelmeknek, a bevételeknek egyenes fokozására van szükség: igenis, alkalmasabban tüntette föl előttem az időt a már készen állott törvényjavaslatok beterjesztésére, mint a minőnek látszott volna az különben. Azt mondja a képviselő ur, hogy valamint a jövedelmi adónál lehetséges a meddő kiadások apasztása, nem a centralis hivataloknál eszközölhető kis gazdálkodással hanem a külső kezelési költségeknek lejebbszáHitásával: ugy eszközölhető volna az másutt is. Ha jól emlékszem, ő hangsúlyozta újból azon nézetet, melyet elvileg én is helyeslek, hogy a törvényhatóságokra bizassék az adók kivetése, beszedésé és a többi, amely utón tetemes meggazdálkodás érhető el. Én nem tagadom, hogy a' szükséges föltételek mellett, azoknak előzetes létesítése esetében, ily megtakarítások eszközölhetők volnának; ezek nélkül azonban némi kételyeim vannak. A törvény maga parancsolólag kívánja egy törvényhatóságra nézve, hogy ezen ügyek reá bízassanak. E törvényhatóságnak, a fővárosnak hosszabb idő óta fekszik nálam egy beadványa, melyben azon törvény megváltoztatását kéri, melyben sürgeti, hogy azon tehertől, melyet a többi törvényhatóságok vinni nem kénytelenek, fölmentessék törvényhozásilag. Teher ez, és költséggel jár; teher, akár az ország teljesiti, akár a törvényhatóságok teljesítik, és ha nem is az adókincstárra, de az adófizetőkre nehezül egyik esetben is, másik esetben is. Hogy ez így van, azt legkiéltóbban bizonyítja Pestfővárosnak említettem beadványa. A kiadásoknak tetemes alábbszállitásával tehát az adófölemelés szükségét elejteni, rövid időn legalább, pedig a szükség már itt áll, aligha lehetséges. Nézetemben találkozom az én tisztelt barátomnak Lónyay volt ministerelnök urnák nézetével is. Ő azt monda, hogy a részleteknél nem igen bocsátkozhatik formulázott javaslatokba a kiadások leszállítása czéljából, nem pedig azért; mert tetemesebb leszállítások eszközölhetésére ez idő szerint. kevés kilátása van. Én csak osztozhatom e nézetében; de ma minden esetre elkésettek az ide vonatkozó nézetek ós fejtegetések, mert a költségek — minthogy a képviselőház leszállításokat nem talált kivihetőkuek -— már megszavazvák. Ezen stádiumában a dolgoknak minden fejtegetés e themában, véleményem szerint, elkésett. Jön hát a másik, amit Horn képviselő ur ajánl; az adóképesség fejlesztése azon czélból, hogy az adó-láb fokozása nélkül is, különösen az indirect adók, dúsabban kamatozzanak, gyümölcsözzenek. Elhiszem, tisztelt képviselő ur, hogy ez helyes. Hogy követtük, mutatja az, hogy vagy 30 százalékkal ma, amikor még az adófölemeléshez nem fogtunk, a mikor imitt-amott adóleszállitásokat eszközöltünk, nagyobbak a közjövedelmek, mint voltak hat évvel ezelőtt ; hanem a mai szükséglettel a folyó évi szükséglettel szemben, melynek egy negyede már le is járt, utalni az erők fokozására és annak gyümölcseire, körülbelől annyit tesz, mint éhező embert biztatni, hogy mivel éhezik, egyék majd azon fának gyümölcséből, amelyet ime elültetünk számára. Annak a fának előbb meg kell nőnie, gyümölcsöket kell teremnie, addig pedig az éhséget talán mégis jó lesz valamivel lecsillapítani. (Tetssés.) Es végre a tisztelt képviselő ur ép ugy, mint Lónyay képviselő ur, találkoztak abban a nézetben is, hogy hiszen talán nem is lesz olyan nagy azon deficit, mint aminőnek azt az előirányzat mutatja. Nem rerdesre nézve vélték ezt mindketten, mert erre nézve Horn képviselő urnák ellenkező nézete volt; ő azt hitte, hogy nagyobb lesz, mivel egyik és másik tétel is a kelletinéí nagyobb összeggel van előirányozva. Hitték a rendkívüliekre nézve, mert különben Horn képviselő ur sem utasított volna engem a közlekedési minister cassájához, amelyben — nóta bene — semmi sincs, hacsak az én cassámból nem teszek bele; tehát onnan nehéz lesz kivenni. Mondom, mindketten arra is gondoltak, hogy talán a valóságban nem lesz olyan nagy a hiány, mint a minőnek az előirányzatban mutatkozik; magam sem merem állítani, hogy olyan nagy lesz a hiány, mint ahogyan előirányozva van: talán kisebb lesz ; de talánra alapítani a födözetet, és hitre a szolgálat rendes teljesítésének lehető voltát, véleményem szerint, igen nagy merészség. Hátha mégis annyi lesz a deficit? Azt mondják, a közlekedési minister talán nem fog annyit elkölteni, mint amennyit a szerződések szerint előirányoznia kellett; de hátha talán elkölti, mi lesz akkor velünk? Én ezt az esetet előidézni, e lehetőséget megengedni egyátalában tilos dolognak tartom. De ha már erre a positiora lépünk, akkor nem azt kell mondanunk, hogy kiejtjük ezt a bizonyos összeget a fedezetből, hanem ki kell ejtenünk az előirányzatból. Ha van bátorságunk erre a térre lépni, akkor ne irányozzuk elő a kiadást, mert ha előirányoztuk a kiadást, akkor, véleményem szerint, a legnagyobb vakmerőség és inconsequentia nélkül nem lehet elő nem irányoznunk a fedezetet; mert a kinek nincs elég hite arra, hogy ki merjen hagyni valamely összeget a kiadásból, annak nem szabad elég hitének lennie arra, nogy ki merje hagyni a fedezetből. (Tetszés.) Áttérek most azon érvelésekre, melyek nem az irányban hozattak föl, hogy talán el lehetett volna kerülnünk az adófölemelést, mint talán be
