Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.
Ülésnapok - 1872-112
112 112. országos ülés inárczius 17. 1873. Ghyczy Kálmán : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Megvallom, azok által, amiket a pénzügyminister ur Helfy képviselő urnák válaszolt, én magamat kielégítve nem érzem; mert a pénzügyminister urnák föladata lenne, nemcsak válaszolni azokra, amik itt előadatnak, amennyiben az előadottakra válaszolni szükségesnek véli, hanem föladata lenne talán már a discussio megkezdésénél is tájékozást nyújtani a háznak azon szempontokról, melyek az általa beterjesztett törvényjavaslat megvitatásánál főképen szem előtt tartandók. (Helyeslés bal felöl.) És én részemről sajnálom, hogy a pénzügyminister ur ezt tenni elmulasztotta. Ez nem áll azonban ellene, t. ház, hogy ez alkalommal én is előadjam nézetemet a fönfórgó tárgy iránt (Halljuk !) A t. háznak kegyes megbízásából tagja levén a pénzügyi bizottságnak, ezen bizottság tárgyalásai közben a ház asztalára letett törvényjavaslatokhoz, egyéni meggyőződésem szerint, hozzájárultam; (Halljuk! Halljuk!) hozzájárultam kivételével a bélyegadóról szóló törvényjavaslat 2. és 3. §-ának, amelyeket a perlekedő felekre csakugyan túlságosan terhelőknek vélek. A dolog ezen állásában nem szavazhatok máskép most, mint ahogyan nyilatkoztam az említett bizottságban ; de szükségét érzem annak, hogy saját szempontomból néhány szóval némileg indokoljam szavazatomat. (Halljuk \) Véleménykülömbség lehet, és van is az 1867. esztendőben létesített kiegyezés iránt; arra nézve azonban mégis azt hiszem, sem a házban, sem a hazában véleménykülönbség nincs, hogy ezen kiegyezésnek minden hiányai mellett is mindaddig, míg e hiányok megjavíthatok, Magyarország államiságának, és önállásának legalább is azon fokán föntartandó, amelyen létezik, és alábbsülyedését megengedni semmi áron sem szabad. Hogy ez megtörténjék, ennek elengedhetetlen föltétele van, és ez az, hogy Magyarország teljesítse pénzügyi tekintetben mindazon kötelezettségeket, melyeket minden államnak pénzügyi tekintetben teljesítenie kell, ha állam lenni, ha állam maradni akar. Ha Magyarország ezt teszi, és — meglehet egyéni véleményem csal — én azt hiszem, hogy józan és szigorú gazdálkodás mellett, habár erőfeszítéssel is, megteheti: nem féltem Magyarország jövőjét; mert ugy vagyok meggyőződve, hogy erőben és tehetségben gyarapodván, ha ki nem heverheti a kiegyezkedés hátrányait, megfogja szüntetni azokat. De ellenkezőleg, ha Magyarország nem teljesiti mindazon kötelességeket, amelyeket pénzügyi tekintetben minden államnak teljesítenie kell; ha nem rendezheti kellőleg beligazgatását; ha nem fizetheti meg azon kamat és törlesztési járadékokat pontosan félévenkint, amelyekkel földtehermentesitési adósságaink, s más fölvett kölcsöneinkért a világ minden részében elszórt hitelezőinknek tartozunk; ha nem tehet Magyarország eleget azon súlyos kötelezettségeknek, amelyeket az engedélyezett vasuttársulatok irányában elvállalt: akkor, fájdalommal mondom ki e sejtelmet, de erős meggyőződésem, hogy Magyarország elvész, és elvész a föltámadás reménye nélkül. Nézetem szerint tehát pénzügyeink rendezése életkérdés Magyarországra nézve. Pénzügyeink rendezésénél különbséget kell tennünk azon kiadások közt, melyeket beruházásra fordítunk, és azok közt amelyeket közigazgatási szükségleteink, vagy helyesebben mondva, államháztartási szükségleteink megkívánnak. Beruházásainkat másképen, mint kölcsönvett tőkékből, vagy államjószágok eladásából, nem fedezhetjük; de a beruházásokra fölvett kölcsönök nem rontják az állam jólétét, sőt ha jók ezen beruházások : tetemesen javíthatják; de rontja az állam anyagi állapotát, ha államháztartásunknak évenkint megújuló rendes kiadásai nem évenkint megújuló rendes jövedelmeinkből, hanem akár kölcsönből, akár államjavak eladásából fedeztetnek. (Helyeslés.) Ezt tenni, nézetem szerint, nagy igazságtalanság utódaink iránt is. Minden nemzedéknek megvan a maga saját kötelezettsége, saját terhe, amelyet teljesíteni tartozik, és amelyet másokra, utódaira át nem háríthat. Igazságos, hogy pl. nagy költségbe kerülő épületeket, nagyszerű vállalatokat akár államjavaknak eladásából, akár kölcsönvett összegekből létesítsünk; mert e vállalatoknak hasznát utódaink is élvezik; de nem igazságos és nem méltányos, hogy rendes közigazgatási, közoktatási, honvédelmi költségeinket, hivatalnokainknak, tanárainknak évi fizetését, gyermekeink nevelésének költségeit nem mi, hanem — habár csak részben is — utódaink fizessék; pedig ők fizetik ezen költségeket, ha, bár csak részben is, nem rendes jövedelmeinkből, hanem akár kölcsönből, akár államjavak eladásából szerezzük be; mert utódaink lesznek azok, kik hosszú törlesztésre fölvett kölcsöneinknek legnagyobb részét fizetni fogják; utódaink az eladott államjavaknak hiányát, azok jövedelmének csökkenésében folyton érezni fogják. Rendes költségvetésünkben az egyensúly két módon állitható visza: vagy takarékosság, vagy az állam, jövedelmeinek öregbítése által. A megtakarításokat, t. ház, megkísértettük; sikerre kísérletünk nem vezetett. Hibás ebben főképen a ministerium, mely igen gyakran nem helyes, vagy legalább elhalászható kiadásokat indítványozott; hibás az országgyűlés, mely e kiadásokat könnyedén megszavazta; de hibás az ország maga is, mely belállapotaink javítását rohamosan sürgetve, követelte azt tőlünk minden alkalommal. És van is ez eljárásnak némi mentsége; mert csakugyan tömérdek sok az,
