Képviselőházi napló, 1872. VI. kötet • 1873. márczius 10–május 17.

Ülésnapok - 1872-112

110 112. országos ülés márezius 17. 1873. pénzügyőrök tábora s mindezen testületek nyugdijai évenkint legalábbis 10 millió forintot emésztenek föl. Már most, ha a pénzügyminister ur valamiképen meg tudna barátkozni azon eszmével, hogy az adók beszedését a törvényhatóságokra bizza, amint az ezredéven át szokásban volt Magyarországon; ha rábírható lenne a pénzügyminister ur arra, hogy a monopóliumokat, a mint arra a mód kimutattatott, az állam károsítása nélkül eltörülje: akkor csak e két pontnál is 6—8 milló forintot könnyen meggazdálkodhatnánk. Továbbá egy uj nyugdíj-rendszerrel, — mely a hazaárulókat nem fogadná be jutalmazása keretébe, szintén szép összegecskét lehetne megmarasztani ; igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunkat is egyszerűsítve, olcsóbbá tebetnők, mert az most nagyon drága, de rósz is. Elismerem, hogy ha az állam jó hivatalnokokat akar, azokat kellőleg kell díjaznia; de hogy oly szolgabírónak, kitől minden teendőt elvettünk, oly fizetést adjunk, amely járulékaival rámegy 1500—2000 frtra, az mégis egy kissé tuldijazás. Hát azok a mármár comicus alakot öltő városi főispánok, ezek az uj kor parazitái, nem volnának-e minden hátrány nélkül eltörülhetők ? Van még a költség-kimélésnek egy másik módozata is, mit rendkívüli szükség esetén — minőben Magyarország most van — más államok is szoktak alkalmazni; az, hogy a kormány, hivatalnokainak hazafiságára hivatkozva, fölszólítja, hogy fizetéseik bizonyos hányadát áldozzák a haza oltárára, Kisértse meg ezt a mi kormányunk; legalább meggyőződést szerezhet arról, hogy az itt táplált és kényesztetett sok idegent, mennyire sikerült hazánkhoz édesgetnie. De ha pénzügyminister ur és a kormány a kiadások leszállításának ezen s más kínálkozó módozataival nem tud s nem akar megbarátkozni; ha mindenképen a bevételek emelésének elkerülhetlenségére támaszkodik: van mód arra is, hogy adóemelés mellőzésével uj jövedelmi források fakasztása által emeljük az ország bevételeit, s egy jő pénzügyministernek hivatása nem annyira a számokkal való jól elbánni tudásban, mint inkább az ország kínálkozó kincseinek észszerű kiaknázásában, uj segédforrások fölkutatásában határozódik meg; pedig hazánknak sok uj vagy eldugult régi segédforrása van; én itt a legjelentékenyebbnek fölemíitésére szorítkozom, amely egy magában is elégséges arra, hogy a deficitet ismeretlenné tegye előttünk. (Halljuk f) Hazánknak annyi sója van, mint sehol a föld kerekségén; a legrégibb időben is a só nagy kiviteli czikket képezett, s foieg az erdélyi fejedelmek igen nagy kereskedést űztek keletre. A só-szegény kelet piaczai most is kínálkoznak, a szomszédos Olaszországba sőt távolibb nyugati országokba is a mi tiszta sónk előnyösen versenyezhetne a rósz és egészségtelen tengeri sóval; néhány bányánk a hajózható folyamok közvetlen szomszédságában fekszik, s igy a jutányos vizi utón egész a tengerig szállíthatnék azt, s mi ez előnyök és kimerithetlen sótelepeink mellett még is alig viszünk sót külföldre; sőt mi magunk is igen sok külföldi sót használunk. Ennek oka pedig, tisztelt ház! abban rejlik, hogy Austria kivételével, Európa minden országai közt a só legdrágább nálunk, mi miatt a kiviteltől elesvén, csakis a belfogyasztás korlátolt hasznára szorítkozunk. Próbálja csak meg pénzügyminister ur, sónknak az európai árszabályzatnál valamivel olcsóbb árt szabni. s akkor bizonynyal a nagyobb belfogyasztás mellett oly nagy kiviteli kereskedést folytathatnánk, hogy a jeleni sójövedék sokszorozódnék. Hogy ez nem ábránd és utópia, arról gyakorlati példák kezeskednek; igy a külfogyasztásra ott van a szomszéd Dunafejedelemség, melynek csak két, közlekedéstől távol eső, s minőségileg is a mieinkkel nem versenyezhető só aknája van, s mégis épen az olcsó ár következtében lehetségessé vált, hogy kiviteli kereskedés által a mieinket jóval túlhaladó bevételei vannak a sóból. Az olcsó ár melletti nagyobb mérvű belfogyasztásra jnaecedenst mutat a paraj di sóakna, hol 1848. és 1849-ben a magyar kormány 2 frtra szállította a só árát, mi által a sóíogyasztás meg négyszereződött, s igy az olcsó árszabás mellett is az állam bevétele fokozódott, Ez természetes, mert a a mi népünk a nagy sóár miatt megvonja önmagától, meg a marhatenyésztőstül is a sót; mert míg más országokban 30—40, sőt Angliában 45 font sót fogyaszt egy személy, addig nálunk alig esik egy személyre 8—12 font, s mig Angliában egy állatra 35 font, nálunk csak 3-—5 font esik, mi az emberi egészség- és az álattenyésztésre veszélyes befolyással van, s államgazdászatilag is nagyon káros. Merje csak pénzügyministerünk ezen tisztán belügyi kérdésben emancipálni magát a külérdekek nyomása alól; szabjon csak a sónak oly árt, hogy a világkereskedelem versenyterén előnyösen jelenhessék meg, s akkor amellett, hogy a haza népén is könnyít, egyszersmind egy mesterkélten bedugott oly jövedelmi forrást nyit meg. amely nemcsak minden deficitünket elenyészteti, hanem még plust is fog fölmutatni. Én igen is óhajtom, hogy deficiteink elenyészszenek, de azt nem az adók emelése, hanem uj jövedelmek fakasztása és kiadásainknak, okszerűbb gazdálkodás mellett, apasztása által óhajtom elérni, és hiszem elérhetőnek. A pénzügyi bizottság igen tisztelt előadója is — a törvényjavaslatot védő s elfogadásra ajánló tegnapelőtti beszédében — elismerte, hogy deficitünket a kiadások leszállítása által is el lehet enyésztetni; hozzá tette azonban, hogy e véd-