Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-98
7G 98. országos ülés február 25. 1873. dául a váczi esetet, midőn egy oly magában véve jelentékeny község, annyi értelmiségnek gyülhelyét képező város fölemelvén a tanítók fizetésének maximumát 300-ra és ugyanakkor a városi írnokok fizetését 400 frtra szabta meg ; egy másik községben tudjuk, hogy a pandúrnak fizetése nagyobb, mint a tanítónak; fölemlítem a pozsonymegyei esetet, hol t, i. nem kaptak tanítót, mert nem akarták kellő díjban részesíteni a szakembert, s kénytelenek voltak, egy hóhér-legényhez folyamodni. Egy másik pozsonymegyei községben egy takácsinast kínáltak meg vele, de az sem akarta elfogadni. Nem az én adataim ezek. közli ezeket az egész sajtó. Uraim, ezek azonban egyes adatok. De ha valakinek, ugy a minister urnák kell tudni azon jelentésekből, melyeket a legközelebb belépett minister ur és előde kibocsátottak, hogy egybe véve mindent, tennesztményt. a különböző czimü iusust, coquiát—a felekezeti tanítóknak: kik pedig az összes tanítók legnagyobb számát képezik, mert hiszen a községi tanítók száma alig haladja meg a 700-at,— mindenféle jövedelmét, azon 17,000 felekezeti tanitó oly nyomorban van, melyhez a kivételes poroszországi iskolatanitók nyomorát hasonlítani nem egészen correct, melyhez hasonló egyes eseteket találunk ugyan Svájczban és Észak-Amerikában is, de melyekhez hasonló átlagot az összes európai államokban aligha találunk; ugyanis : 228 forint egyenértéke azon összes jövedelemnek, melyben a felekezeti tanítók országszerte részesülnak. Ezek tények, s mert tények, s inert látjuk, mily kevéssé buzdítják a férfi nemzedéket arra, hogy életpályáját a nevelésnek szentelje, midőn az élet oly drága, midőn annyi alkalom kínálkozik az erők jobban értékesítésére, midőn tudjuk, hogy azon circulus vitiosusban vagyunk, hogy nincsenek tanítóink, s nem is lesznek addig, mig őket javadalmazni jobban nem fogjuk, s mindezek daczára, a minister ur mégis nem azon módokat helyezi kilátásba, melyekről én reméltem, hogy itt a házban viszhangra fognak találni, vagy sokkal ékesebben s behatóbban fognak tárgyaltatni hivatalos részről, mint eddig képviselőtársaim, s önmagam által is tárgyaltattak. A tisztelt minister ur szabadelvű férfiú, szereti Norvégiát és Észak-Amerikát; de Norvégiára hivatkozni, hogy ott nem férfiak, hanem inkább nők alkalmaztatnak tanítói állomásra: nézetem szerint nem igen indokolható, tekintve annak földirati hely.zetét, s tekintve annak nagyon csekély népességét közgazdasági viszonyait, melyekről a tisztelt minister ur meggyőződést szerezhet magának. Magam is voltam szerencsés a múlt évben az ő szívességéből egy füzetet átolvasni, melyből nindenki meggyőződhetik, hogy Észak-Amerikában vannak női tanítók, kik -egyes államokban tanítanak fiu-gyermekeket is. De méltóztatnak tudni, hogy Észak-Amerikában a népnevelés igen magas fokon áll, ott a népiskolákban, ha nem is mindaz, mit a paedagogia, de legalább, amit a közgazdászati érdek kivan, meglehetősen reálisáivá van, — legalább a művelt államokban; tudjuk, hogy a leány-gyermekek a fiuktól elkülönítve vannak. Az ellen nekem nincs kifogásom, hogy a leány-gyermekeket nők oktassák; de az ellen tiltakoznom kell, hogy csak akkor várhatunk intézkedéseinktől jó eredményt, ha a nőnem vállalná magára azon szerepet, melyet a figyermekek tanítására nézve a férfiaktól vár ma egész Európa, ha t. i. nálunk a nőktől várnók. hogy figyerniekeinket ők nevelj ék, hogy azon 17.000 iskolában, hol tanítók hiányzanak, nők teljesítsék a tanítók kötelességeit. Kívánom én is, hogy a nőnevelés neki lendüljön, hogy a józan kívánalmaknak elégtétessék, hogy nálunk is. mint az a külföldön Európa művelt államaiban majdnem mindenütt bevégzett tény, hogy a leány-gyermekek külön tanfolyamokban oktattassanak, és a leány-gyermekek oktattassanak nők által; de ezt nem kívánom, és legkevésbbé várhatnék sikert hazánk közoktatási politikájára nézve, ha a minister azt tenné ahelyett, hogy igyekeznék azon férfiakat, kik hivatva érzik magokat a tanítói pályára, de arra anyagi viszonyaik végett nem léphetnek. Sőt ellenkezőleg azt óhajtom, hogy lenne elég erkölcsi bátorsága szembe szállani mindazokkal, akik ellenzik komolyabb mérvű, komoly irányú közoktatásügyi politikáját, nem akarván nagyobb összegeket megszavazni e czélra; szerencsétlenségnek tartanám, ha a helyett, mondom, azt várná a minister, hogy majd a nőnem fog vállalkozni ezen sanyarú állapot javítására. Mélyen tisztelt képviselőház! Az igen tiszteltministcr ur tegnajü beszédében igen szépen fejtegette , amit indokolásában is, nagyon helyesen fölhozott és e tekintetben jelzett is, némely törekvéseket, amelyeknek meg akart felelni, és a melyeknek, hogy minél előbb megfelelhessen, lelkem mélyéből óhajtom én is. Sajnálattal nélkülöztem azonban a vallási, illetőleg egyházi ügyeknek fölemlitését. Uraim! Én is azon vagyok, hogy a vallásügyi ministerium választassák el a közoktatásügyi ministeriumtól. Én is osztozom azon nézetben, mely a modern jogállamokban már talán az egyedül helyes, hogy a vallásügjmek nem kell külön ministerium, hanem végezze a vallásügyet akár a belügyi, akár az igazságügyi ministerium ; mindaddig azonban, mig kormányunkban olyan tárcza van, mely törvény által megszüntetve nincsen, és a melynek kötelessége az egyházi ügyeket épen ugy kezelni, vezetni, mint a közoktatási ügyet, és arról épen ugy beszámolni a tisztelt háznak mint erről: engedje meg a tisztelt minister ur, hogy sajnálato-
