Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-96
1 90. országos ülés február 22. 1873. 31 nem is födözi költségeit, azt nem tartom nagy bajnak. Csak azért szólaltam föl, mivel a tisztelt minister ur képviselőjének Mukics tisztelt képviselőtársam megjegyzésére adott feleletével, legalább annak egy részével, megelégedve nem vagyok. Én fölkérem a minister urat, hogy ne határozzon ezen tárgyban ma vagy holnap, hanem fontolja meg előbb a dolgot. Én azt tartom, hogy a posta és a távírda nem azért létezik, hogy néhány ezer forintot jövedelmezzen; hanem azért, hogy a postai és távirdai közlekedés minél inkább biztosítva legyen. Ha tehát azt mondta a minister ur képviselője, hogy ezentúl a vevényért díj fog számíttatni: én ezt nem helyeselhetem. A világ-forgalom érdekében, — melyet, ugy hiszem, Amerikában lehet leginkább figyelemmel kisérni,— arra kell kémeim a minister urat, hogy ne a megszorítások eszközlésére törekedjék, és ne kérjen a nyugtákért még külön dijat; hanem ha már Pesten külön díj nélkül adnak nyugtákat.: én ugy hiszem, hogy annál inkább lehet a vidéken adni. Kívánatosnak tartanám tehát, ha a minister ur erre törekednék. Huszár Imre Megvallom, én sem szándékoztam szólani: azonban az igen tisztelt ministeri képviselő fölszólalása kényszerit reá, és pedig fölszólalásának különösen azon része, melyben a kormány azon szándékáról szólott, hogy jövőre a távirati vevényekért dijat szándékozik beszedni. Nem akarok abba bocsátkozi, mennyiben czélszerü ez, s mennyiben van joga a ministeriumnak egy egyszerű rendelettel ily átalánosan kötelező dijat behozni, hanem kívánok szólam magának a díjnak itt hazánkban alkalmas vagy nem alkalmas voltáról. Nagyon jól tudom, hogy külföldön, például Svájczban semmiféle távirat után nem adnak vevényt; ez azonban azért történik, mivel a távirda intézménye bírja az ország bizalmát és kötelezte a közönségét arra, hogy az egész intézmény iránt bizalommal viseltessék. Nálunk ez még nincs. Maga a minister ur épen előbb elismerte, hogy igenis számos kívánni való van még hátra a távirda intézményének kezelésében, s egyátalában az egész intézmény mai berendezésében; ha pedig ez csakugyan így van: akkor bocsánatot kérek, azt én is filléreskedésnek és kicsinykedésnek veszem, ha azért, mert valaki magát biztosítani akarja az iránt, hogy ha csakugyan sürgönye meg nem érkezik, kártérítést követelhelhessen, -*- bizonyos díj szedetnék. Ha a távirda-intézmény nálunk oly rendben volna és fejlettsége azon fokon állna, mint más államokban: akkor igenis fölösleges volna a közönség részéről nyugtát kérni, akkor helyesnek tartanám, ha ezektől dij szedetnék; de mindaddig, mig ez meg nem lesz, mig a távirda-intézmény mai ki nem elégítő állapotában van: részemről az efféle dijak szedetését határozottan méltánytalannak tartom. (Élénk r helyeslés bal felöl.) Áry Ödön ministeri tanácsos, a kormány megbízottja: Nem hittem, tisztelt ház, hogy az érintett dijak szedetésének fölemlitése annyi ellenszenvvel fog találkozni. E tekintetben biztosihatom a képviselő urat, hogy ott, ahol hasonló biztosságot nem nyújthatunk a közönségnek, mint amelyet nyújtanak a külországokban: ez intézkedést nem fogjuk életbe léptetni. Az eszmét magát fölemlíteni azért tartottam szükségesnek, mert Pesten alkalmasint kénytelenek leszünk ez irányban ilyféle intézkedést behozni; fontoságát pedig Pestre nézve a tisztelt képviselő ur is méltányolni fogja. Pesten a dij, amely sok nehézséget okoz, befog hozatni a márkák, azaz a távirdai jegyek által; már pedig az ilyen jegyek behozatala a nyugtázásnak principialis ellensége. A márkáknak csak jótékonygát fogja a közönség élvezni, ha minden ember majd ott veheti, ahol akarja, és akkor vagy a szekrénybe teszi, vagy az illető hivatalnoknak adja át, és ez ismét a terembe adja, honnan 5 perez alatt tovább megy a sürgöny. Most a szolgálat legrendesebb menete mellett is, a uij lefizetésétől kezdve, mig a sürgöny a gépbe jut: egy óra telik el, sőt néha több idő is Hogy a sürgöny a dijlefizetése utáni legrövidebb idő alatt jusson a gépbe: ez fontos föladat. Nem arról az egy pár krajezárról van itt szó, amelyeket a vevényekért kellene fizetni, mert ez csakugyan fillérkedés lense és e mellett reánk nézve semmit sem nyom; hanem a közönséget ez által arra akarjuk birni, sőt — azt lehet mondani, mintegy attól elriasztani, — hogy a hivatalos helységben ne alkalmatlankodjék, ne ácsorogjon órákig. Arra, amit Simonyi báró és képviselő ur mondott, kénytelen vagyok néhány észrevételt tenni. A változás oly rögtön nem fog mindenben beállani, amint azt — megengedem — jogosan lehetne várni. Megjegyzéseimet ott kezdem, ahol a képviselő ur az övéit végezte. Fölhozta, hogy egy sürgöny után, mely elveszett, az illető 40 krajezárt kapott, és ez lett volna a hivatalnok büntetése. Ez nem volt büntetés, hanem az állam visszafizette ez összeget az illetőnek azért, mert a sürgöny nem érte el czélját. Ennél többet nem tehetünk; mert a sürgönyök elmaradása által néha ezer ékre okozott menő kárt nagyon sokszor nem áll módunkban megakadályoztatni, mert e baj sokszor nem a hivatalnokok hanyagságából származik, hanem, fájdalom! onnan, mivel a távirda technikája még nem fejlődött annyira, hogy a baj a legnagyobb vigyázat mellett is elkerülhető volna. Ha az illető sürgöny nem éri el czélját: nem tehetünk egyebet, minthogy a dijt, melyet az illető fizetett, egyszerűen, visszaadjuk. Ha a hivatalnok vétkes, külön megbüntetjük, és ha ő volt a hibás '
