Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-103

103. országos ülés márczius 3. 1873. 229 tehát a viszonyosságot az államtól nyerendő javadalmazások tekintetében is. Mert nem lehet állítani, t. ház, hogy a kath. egyházat kivéve, a többi bevett felekezetek, tehát Magyarország lakosságának felénél jóval többet magában foglaló valamennyi más egyház számára előirányzott 310.000 írtnak megfelelő összeg volna azon. — az idő külömbözőségénél fogva, melyben azok nyújtatnak, megengedem más alakú, de hason természetű — javadalmazásoknak, melyekben részesittetett hajdan tói fogva és részesiftetik még ma is folyton a kath. egyház, az álladalom részéről. Nem azt akarom, t. ház, nem is azért hoztam ezt föl, mintha azt kívánnám, hogy a törvény intentiójának e részben is elég tétessék és indítványozni akarnám e czélból, hogy a kath. egyház áotatiójának megfelelően emeltessék ezen a többi egyházak számára előirányzott öszszeg. Azt hiszem, el fogja a t. ház hinni szavamra, hogy ilyes valamit indítványozni távolról sem volt szándékomban, hanem fölhoztam e körülményt azért, miszerint rá mutassak, hogy az 1848-ik XX-ik t. ez. intentiójában nem hajtatott végre 1867. óta azért, mert 1867. óta e részben más volt a törvényhozás intentioja, mint volt 1848-ban a XX-ik t. ez. alkotóié. Mi 1867. óta szabad egyházat akartunk a szabad államban, mert 1867. óta az egyházat és államot nem akartuk viszont biztosító intézetnek tekinteni, mint tekintette volt azt az 1848. XX-ik t. ez. tagadhatatlanul. Mi az 1868. XXXVIII. törvényben nem fosztottuk meg ugyan, mint nem fosztunk meg bárkit is, de nem is bíztuk az egyházra az oktatás ügyet, mint tette ezt az 1848. XX-ík t. ez. Mi már a polgári perrendtartás tárgyalása alkalmával Pest belváros nagyérdemű képviselőjének azon nyilatkozatát, hogy ő nem permissive, hanem imperative akarja behozni a polgári házasságot, átalánosan helyeselvén: kijelentettük, hogy nem fosztjuk meg ugyan jogától, de nem is akarjuk az egyházra bizni az egybeadást. Ily előzmények után, tisztelt ház, azt hiszem. iagyon határozó volt azon lépés, melyet a képviselőház tett akkor, midőn az egyházi czélokra előirányzott összeget a rendkívüli kiadások rovatába rendelte áttenni az 1870 február 24-én tartott országos ülésben. Jelezve lett e határozat által, fölfogásom szerint, tisztelt ház. hogy a vallásszabadságnak a polgári házassággal kapcsolatos behozatala után semmi kötelesség teljesítését nem végezvén az egyház az állam helyett, annak joga nem is lehet viszont-szolgálatokra tarthatni számot az álladalom részéről; s igy közel az idő, midőn az egyházak állami dotatiója megszüntethető és megszüntetendő lesz. Közeinek tarthatta pedig a képviselőház 1870 február24-én azon időpontot anysyival inkább, mert hogy a vallásszabadságról javaslat terjesztessék a ház elé, már 1868 november 20-diki ülésében elhatározta és utasította a ministeriumot a ház. Igaz, tisztelt ház! ez időtől fogva máig, mint mondania szokták, sok víz folyt le a Dunán, és sokat is kellett megérni. Meg kellett érnünk egy Eötvösnek elvesztését, és meg kellett érni a jelenlegi igazságügyi minister'nek cultusministerségét; tehát meg kellett érnünk, hogy daczára a ház fönebb emiitett határozatának, még máig is híjával van a nemzet egy a vallásszabadságról szóló törvénynek. Nincs nekem, tisztelt ház, jogomban, bárkiről is, mig az ellenkezőből határozott tudomással nem birok, nem a legjobbat tenni föl: azért fölteszem a vallás- és közoktatásügyiminister közvetlen elődérői, hogy nem teljesítette a ház ezen határozatát azért, mert nem volt arról tudomása; de ugyan sajnálom, hogy ez által meg lett és még máig is meg van fosztva a nemzet attól, ami leginkább képes egy hon lakosai közt az összetartó kapcsokat még szorosabbra fűzni. Mert ha valami : a vallásszabadság az, mely nemcsak arra tanit meg mindenkit, hogy kiki saját módja szerint imádhassa szabadon Istenét; de megtanít mindenkit arra, hogy imádja azt, aki neki biztosítja ezt, imádja hazáját. (Helyeslés bal felől.) És engedje meg a tisztelt ház, hogy még inkább sajnálatomat fejezzem ki, hogy egy ily törvény híjával azon nyomorúságos állapotban kellett sínylődnünk, amelyben sínylődünk még ma is. Mert én, tisztelt ház, határozottan rosznak tartom mindenütt, hol államegyház létezik; mert ott az állam nem egyenlően mér, igazságtalanul különbséget tesz az államegyházhoz tartozók és ahhoz nem tartozók közt. De van egy, amit még ennél is roszabbnak tartok, és az ami jelenlegi egyházi állapotunk. Mert igaz, nálunk nincs állam-egyház; sőt az 1848-diki XX. törvényezikk világosan az egyenlőséget és viszonosságot deeretálja a különböző vallásfelekezetek közt; de, hogyan vagyunk a valóságban? Van egy egyházunk, mely elkezdve a családi élet kezdetétől a házasságkötéstől, föl a legmagasabb törvényhozási teendőkig a szentszékekben, még a felsőházban törvényileg biztosíttatik befolyása a többi egyházak kizárásával. Mi ennek a természetes következése? Az, hogy azon egyház ezen befolyást a többi felekezetekkel szemben azután speciálisabb felekezeti szempontbpl is törekszik érvényesíteni, mint érvényesítené vagy érvényesíthetné akkor, ha, mint állam-egyháznak, nemcsak tiszte, de kötelessége is volna a felekezetieken kivül más magasabb állami érdekeket is szem előtt tartani. És higyje el nekem a rigiczai kerület nagyérdemű képviselője, hogy ha emiatt a hátrányban lévő felekezetekhez tartozok közül még a legjobbak is sokszor alaptalan vádakra engedik magukat ragadtatni a katholieus egyházhoz