Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.

Ülésnapok - 1872-101

Iti8 101. országos ülés február 28. 1873. kormány legutóbbi, 1871-ről szóló ezen kimutatása szerint a new-yorki államban alig tehető 3 százalékra az iskolába nem járó gyermekek száma. Tisztelt Csengery ur adatának tévességét valószínűleg két körülmény okozta: egyik az, hogy az illető adatban talán csak a nyilvános, köziskolákba járó gyermekek voltak fölvéve, pedig NewYork 430 magán iskoláiban s magán házaknál is igen sokan oktattattak, ugy, hogy például 1870ben 1,026.460 volt a nyilvános iskolába járó gyermekek száma, a magán iskolákba járóké pedig 157 ezer. Másik oka a tévedésnek valószínűleg az, hogy az iskolai korba föl vannak véve mindazok, kik 5-ik evőket betöltötték és a 21-iket még el nem érték, tehát az 5 és 21 év köztiek. Ilyen iskolai kora gyermek volt 1870-ben 1.480.460, a kik közül 1,026.460 és egynehány nyilvános iskolákba járt, 157.000 pedig magán iskolákba. Mindamellett majdnem 300,000-en maradnának olyanok, kik ezen adat szerint nem járnak iskolába. Igen, de ezek sem maradnak iskolázatlanul; hanem legnagyobb részt korábban, például 14—15 éves korukban kiléjmek az iskolából. Hogy ez igy van, bizonyítja ezen jelentés azon kimutatása, a mely szerint 1870-ben New-Yorkban az 1,480.000 iskolakorú között csupán 42.000 volt azoknak száma, kik Írni-olvasni nem tudnak ; tehát legfölebb 3 százalék. 1869. óta pedig csak 16 ezerrel szaporodott az iskolába járók száma. Ez adatok is bizonyítják a tanfölügyelői intézmény fontosságát. Bátor vagyok ennélfogva ismételten a 3 másod-tanfelügyelői állomás megszavazását kérni. Orbán Balázs br.: Tisztelt házi Az átalános tárgyalás alkalmával nem szóltam a közoktatási költségvetéshez; nem mintha nem érdeklődném ép oly melegen a nevelésügy iránt, mint bárki e házban, hanem azért, mert a hivatottabbak közt nem kívántam kontárkodni; legyen szabad azonban most a tanfölügyelői intézményre nézve pár nagyon rövid tapasztalati észrevételt tennem. (Halljuk!) Nem akarok én itt a kérdés elvi oldalával foglalkozni, s azt vitatni, hogy nélkülözhetlen-e, vagy mellőzhető a tanfölügyelők intézménye? de azt kimondom, hogy az ugy, a miként most van szervezve: teljesen czéltalan s a rá előirányzott összeg egyenesen kidobott pénz. (Helyeslés.) Ennek oka — nézetem szerint — nem annyira az intézményben magában, mint a hibás alkalmazásban van; mert én igenis egyetértek Molnár Aladár barátommal, hogy a tanfölügyelő jelenlegi helyzetében, midőn, mint megjegyeztetett, csak petitionálhat, mégis roppant sok áldást hozhat népnevelésünk ügyére. Igen, én ismerek tanfölügyelőt, ki csodákat tett, ki épen ezen petitionalis, ezen buzdító hatáskörének nemes fölhasználása által egész vidékek népnevelésügyét nagyban előmozdította, a nélkül, hogy az államnak nagy költségeket okozott volna. Senki jobban nem ismeri népünknek jó és rósz tulajdonait, mint én, ki évtized óta a szegények viskóinak küszöbét tapodom, a néjupel érintkezem. és vele érzek; s én kimondom, hogy tévednek azok, kik népünkben a nevelésügy iránt ellenszenvet, idegenkedést föltételeznek. Ellenkezőleg megvan népünkben a művelődési hajlam, s meg az áldozatkészség is, csak legyen, ki buzdítsa, ki e nemes érzeteket fölköltse. (Igás! Úgy vanl bal felől.) Ismerek én nagyon szegény községeket, melyek szép iskolaházakat építettek, s sok ezreket áldoztak a nevelésügyre; mert volt egy-egy kitűnő földbirtokos pap, mester, vagy tanító, kik a nép szivére tudtak hatni, kik a műveltség iránti buzgalmat föl tudták költeni a népben. Van az erdélyi részekben egy kis hitfelekezet: az unitáriusok ; ezeknek néjmevelése oly fokon áll, mint Európa legműveltebb országaiban; nincs község, hol jó iskola s jó tanitó ne lenne, s az 52.000-nyi unitáriusnak férfi-nemében alig lehet olyat találni, ki írni-olvasni ne tudna, pedig e nép Erdély legszegényebb, legelnyomottabb népe volt; de voltak a közműveltségnek buzgó, áldozatkész apostolai, akik a nép buzgalmát, műveltségi hajlamát föl tudták ébreszteni, a nevelésügy üdvös voltát megértetni tudták. Ismerek én Erdélyben oly tanfölügyelőt, akinek kerületében az iskolák egymásra keletkeztek, s a nép örömest áldozott, a legnagyobb önmegtagadással is, csakhogy jeles tanítókra tegyen szert, s mindenütt önként küldi iskolába tanköteles gyermekeit. Ha a kormány mindenfelé ily tanfölügyelőket szemelt volna ki: akkor bizonynyal ma senki sem erőlködnék ez intézmény roszaságát kimutatni. De a hiba abban volt, hogy a kormány, nem akarom mondani, czélzatosan, hanem nagyon szerencsétlenül járt el a választásoknál, mindenfelé berakta a sok protegáltat, akik e szép, e magasztos állást legjobb esetben sine curának, legtöbb esetben megérdemlett kortesjutalomnak tekintették ; (Igás! Ügy van! bal felől. Ellenzés jobb felől.) de mert különben sem értenek a dologhoz, édes semmit nem tevésben húzzák már évek óta az ingyen fizetést, s használják a sallangul oda bigyesztett , nagyságos" czimet, a mi az intézmény népszerütlenitésére tagadhatlanul legtöbbet tett. (Igaz! Ugy van ! bal felől.) S mit mondjak azon tankerületekről, melyek tanfölügyelői mellékesen még más állomást, például országgyűlési képviselőséget is viseltek ? itt aztán a szépen rubrikázott kimutatásoknál egyébnek foganatosítása kérdésbe sem jött. Például Erdély egyik legjelentékenyebb, 320.000 lelket számláló