Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-100
158 IQQ_ országos ülés ségének megemlíteni, hogy a most létező törvénynek helytelen és igaztalan voltát bebizonyítsa, (ügy van!) hogy ezen igaztalanság bebizonyítása által annál inkább indittassék nemcsak a közoktatási minister ur, hanem indíttassanak azon képviselő urak is, kik a házban a többséget alkotják: e törvény megalkotására mielőbb a lehetőt megtenni. Most mondom meg második okát annak, a miért fölszólaltam, és ez az, hogy van nekem egy határozati javaslatom, mely a közoktatási költségvetés átalános vitájára van a tisztelt ház által kitűzve ; üne tehát most egyúttal teljesítem e részbeni kötelességem és bevégzem igen röviden beszédem; a határozati javaslat fölolvasását most nem is kívánom, majd később az átalános vita befejezése után mindenesetre, hogy ha a közoktatási minister űrtől e részben határozott választ nem nyernék, akkor kérném szavazás alá bocsátani. Kern kívánok mást. mint azt. hogy tanszabadság létezzék Magyarországon az állami intézeteken kivül máshol is; csak hogy a haza alkotmányával, területi épségével és törvényeivel ellenkező dolog ne tanittassék. Mivel pedig azt véltem, hogy azon könyvben, melyet határozati javaslatom!) an megemlítek, ily alkotmány-ellenes tanok foglaltatnak: azért tartottam kötelességemnek ezen határozati javaslatot beterjeszteni. Azonban fölötte sajnálom, hogy a közoktatási minister ur figyelmét arra is föl kell hivnom, hogy azon esetben, ha nekem megnyugtató választ adna, akkor egyúttal önmagával is legyen tisztában azon válasz alkalmazására nézve; mert sajnálattal említeni, hogy elődje a volt vallási és közoktatási minister ur 1872-ben beadott jelentésének 49. és 87. lapján oly tényt jelentett be a háznak, mely bizony bátorította a magán-egyéneket alkotmány-ellenes tanok hirdetésére. Azon jelentés emiitett lapjain hivatkozás van arra, hogy 1870-ben az akkori közoktatási minister megrendelte a népiskolák számára Magyarország fali földabroszait, a világ földabroszát és egyéb szükséges taneszközöket. 1871-ben a közoktatási minister ur jónak látta megrendelni az osztrák-magyar birodadalom kézi térképét, az osztrák-magyar birodalom fali térképét és az osztrák-magyar birodalom dombortérképét. Már jól van, én nem mondom azt, hogy Magyarország érettebb kom gyermekeinek a 12 —14 éveseknek ne legyen ismerete az osztrák birodalom térképi fekvéséről; de határozottan állítom, hogy az elemi tanodákban az 1868. évi nevelési törvény szerint csakis Magyarország történelme, csakis Magyarország térképe az első, ami azon zsengébb értelmű gyermekeknek előadandó, és azt állítom, hogy ha Magyarország térképe helyett az osztrákmagyar monarchia térképe szerint összezavarva történik a tanítás, ha az osztrák-magyar monarchia térképét adják ki Magyarország néíeliruár 27. 1873. pétől adó utján bevett filléreiken: ez sem helyes, sem jogos, sem alkotmányos. Az 1867. XXII. törvényczikk szerint az akkori országgyűlés többsége elhatározta a magyar és osztrák birodalomnak némely tárgyakbani politikai közösségét; de azt még is föntartotta, hogy az egyik ép oly különálló, mint a másik. De ha ezt nem tartotta volna is fön;. lehetetlen, hogy a gyermekeknek kezébe oly osztrákmagyar térkép adassék, mely megzavarja azok fogalmát, miután azon térképen az van, hogy az osztrák-magyar monarchiának van például 19 része, és az osztrák-magyar monarchiának 14-ik része Magyarország ép ugy, mint annak 4-ik része Stájerország; én legalább ugy vagyok meggyőződve, hogy önmagában a jelentésben csakis hibából, véletlenül történhetett ez, és meg vagyok győződve arról is, hogy lehetetlen, miszerint a képviselőháznak is ez ne legyen véleménye ; ám jó, tanittassék az osztrák birodalomnak földleirata és térképe ; hanem ne tanittassék vegyesen, mint az osztrák-magyar monarchiának térképe, ugy, hogy Pest ez osztrákmagyar monarchiának ép ugy városa, mint példánakokáért Znaim; a Tisza ép ugy folyója, mint példánakokáért Morva, mert ez a valósággal ellenkezik; mert Znaim és a Morva az osztrák császári birodalom városa és folyója, és mert Pest és a Tisza a magyar birodalomnak városa és folyója. Azért én nemcsak a tisztelt közoktatási minister urnák, de a tisztelt képviselőház minden alkotmányos érzelmű tagjának véleményére hivatkozom, mikép remélem, hogy azon gyermeki elmét, — higyjék meg önök — megzavaró, önmagáról, hazájáról való fogalmát rákfeneként megmételyező tanokat megtűrni nem fogják; legalább a magyar közoktatásügyi ndnisteriumnak kebeléből nem fog oly tankönyv vagy térkép kijöhetni, mint az az 1872. évi jelentésben foglaltatik, nemcsak, hanem fölügyeleti jogánál fogva is Magyaroszág közoktatásügyi ministere meg fogja hagyni azt, hogy oly könyvek és térképek ezentúl semminemű tanodákban ne használtassanak, melyek hazánk önállásával, területi épségével és alkotmányával ellenkezőket tartalmaznak. Ezek után meg nem szavazván azon költségeket sem, melyek ellen előadásomban kiterjeszkedtem; pártolom egyúttal Irányi Dániel tisztelt barátom határozati javaslatát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Több szónok nincs fölírva, ennélfogva az átalános tárgyalást bezárom. Irányi képviselő ur kivan raég szólni személyes kérdésben. (Fölkiáltásók: Nem ! Mint indítványozó !) Irányi Dániel: Nem azért álltam föl, tisztelt képviselőház, hogy azon határozati javslatot, melyet barátaim és a magam nevében benyújtani szerencsés voltam, még egyszer az önök pártolásába ajánljam, nem lévén az megtámadva egy oldalról