Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-100
138 100. országos ülés február 27. 1873. alatt nem szenvednek; mert azon vallás-felekezet autonómiája akként van szerkesztve, hogy annak kormányzatában a világiak vannak túlsúlyban képviselve. Ha jól vagyok értesülve, a protestáns vallás-felekezetnél is hasonlóképen a világiak vannak túlsúlyban. Lehet, hogy a clericalis nyomás némi tekintetben igazolva van a római katholikus vallásnak nál; de méltóztassanak ezen vallás-felekezet számára olyan automiát teremteni, hogy a világiak befolyjanak a kormányzásba. Én tehát nem rajongok a felekezetért, de igen a népnevelésért; mert csupán abban találom hazánk jövőjének biztositékát. Ha számba vészük e hazánkban uralkodó tényleges élet-viszonyokat, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy a felekezetektől a népnevelést elvenni teljes lehetetlen; de még ha lehetséges volna is: bizony nagy kérdés, hogy politikai szempontból vagy szabadság szempontjából czélszerü volna-e. De tulaj donképen talán az államnak, azt hiszem, nem is lehet annyira panasza, ha a múlt történelmére nézünk a népnevelés és közművelődés terén. Hiszen eddig tulaj donképen a nevelést, művelést, csakis a felekezetek eszközölték és például a protestáns fanintézetek hány és minő férfiakat adtak a hazának. Ha elfogulatlanul fogunk ítélni, bizonyára el kell ismernünk, hogy az állam csakugyan hálával tartozik a hitfelekezeteknek a népnevelés terén. Nem akarom, azt. tisztelt ház, hogy a felekezeti iskolák kivonassanak az állam fölügyelete alól, sőt ellenkezőleg én azt óhajtom, hogy az állam sokkal szigorúbb fölügyeletet gyakoroljon a felekekezeti iskolák fölött. De akkor, midőn ezt akaróin: akarom egyszersmind azt is, hogy kötelezze a kormány a hitfelekezeti hatóságokat ezen kötelességük szigoru teljesítésére; azonban midőn ezt ő teszi, adja meg neki a lehetőséget arra nézve, hogy intézkedéseinek foganatja is legyen : azaz, hogy az illető politikai hatóság a hitfelekezeteknek az iskolai téren tett intézkedéseit foganatositsa. Tegnapelőtt Kondorossy igen tisztelt képviselő ur a vallásügyről beszélt. Igen helycsen azt mondta, hogy ne csináljunk a vallásból politikát. Én is azt mondom, sőt azt is mondom, hogy ne csináljunk az iskolából politikát, hanem csináljunk belőle azt, ami czélja: nevelést. Hallottam több oldalról említtetni, hogy vannak felekezeti iskolák, melyekben államellenes tanok terjesztetnek. Én nem tudom, hogy ilyenek voluának, legalább részemről nem ismerek ilyeneket ; de ha vannak, ki a hibás ? Azt hiszem, hogy csak a kormány, a tisztelt minister ur lehet hibás ; mert a tisztelt minister ur gyakorolja az állam fölügyeletet a felekezeti iskolák fölött, és ezen jogánál és beavatkozásánál fogva szerezhet magának meggyőződést arról, hogy csakugyan államellenes tanokat terjesztenek-e ezen iskolák, és ha igen: akkor kétszeresen hibáztatom a kormányt, miért nem intézkedett az iránt, hogy ily iskolák rendre utasíttassanak; mert a felekezetnek nem lehet érdeke államellenes tanokat hirdetni; érdeke csak azt kívánja, hogy a nép neveltessék, és pedig nem államellenesen, hanem hazafias irányban. Tisztelt ház! Mindezen viszás és a népnevelésre nézve káros helyzetet, részemről a közoktatási törvény hiányának tulajdonítom legnagyobb részt és azért a törvénynek revisióját óhajtom. De óhajtom azt egy más, szerintem igen fontos szempontból is, és ez a nemzetiségi szempont. Engedelmet kérek, hogy itt a közoktatási törvény kérdésénél a nemzetiségi kérdést fölemlítem; de teljes lehetetlen azt elkerülnöm, már csak azért is, mert ezen tért tartom alkalmasnak és illetékesnek arra, hogy fogalmam és érzületem szerint a nemzetiségi kérdés súlypontját jelezhessem. A nemzetiség két követelményének emeltyűjét, részemről legalább, cultur kérdésnek tartom, és megvagyok győződve, hogy minélinkább gondot és figyelmet fordit az állam a nemzetiségek culturájára, minélinkább részeltetné a törvényhozás törvényhozásilag a nemzetiségeket a közművelődés előmozdításában : ezáltal bizonyosan legnagyobb részben, mondhatnám talán kilencz-tized részben, a nemzetiségi kérdés megoldását találná. Tisztelt ház! Nem akarom ezáltal azt mondani, mintha sokallanám vagy nem. volnék hajlandó megszavazni azon tételeket, melyek a magyar nemzetiség czéljaira vannak előirányozva ; hanem történjék az aránylag, időről időre fokozatosan a többi nemzetiségek érdekében is, adassék meg azoknak is azon segélyezés, melyet azok közművelődése szintén megkíván. Itt, tisztelt ház, eszembe jut két körülmény. Ha jól tudom, a múlt országgyűlés folyama alatt egy tisztelt képviselő ur határozati javaslatot adott be a házba, és ha nem csalódom, az Jókai Mór igen tisztelt képviselő ur volt. A hatátározati javaslat az volt, hogy az ország szavazzon meg egy bizonyos összeget az összes nemzetiségek irodalmának fejlesztésére. Sajnos, hogy a többség ezen javaslatot nem fogadta el. De eszembe jut egy másik körülmény is, mely talán bcvésbbé bir sulylyal, mert az nem a házból való, hanem az néhány héttel ezelőtt egy czikkben jelent meg ugyancsak Jókai Mór tisztelt képviselő bpjában, a „Honban", ahol a magyar irodalom calamitásáról szólván, arra az állam figyelmét és segélyét hívja föl, és a következő okoskodásra jut : (Olvassa:) „Igen, de mit szólnának ehhez a nemzetiségek? Hátha ezek is előállnak hasonló követelésekkel? Tegyék ezt, okosabbat ennél ugy sem tehetnek. Ha életre való culturmozgalom keletkezik kebelükben: az lehet miránk buzdító sarkantyú, de veszedelem soha. A né-
