Képviselőházi napló, 1872. V. kötet • 1873. február 22–márczius 8.
Ülésnapok - 1872-99
110 99, országos ülés február 26. 1S73. nem kellene visszahúzódnia és megadni magát egy másik centralistikus hatalomnak, melynek súlypontja a hazán kivül van. Ez absurd helyzet. Ha valamikor a magyar műveltség története beszélni fog Magyarország közismeretü culturális viszonyairól, azt fogja mondani: „Szegény Eötvös báró! az a szellemdus nagy férfiú költői lelkében nem birt annyi erélylyel, annyi hatalommal, hogy azon gátakat, amelyek előtte tornyosultak, le tudta volna győzni; tehát nem mert velők szembe szállni, s megállt a czél előtt. De utóda nem hogy szembe mert volna állni velők, hanem visszavonult és utat nyitott a hatalom reactiojának." Ezt nyíltan kijelentem és meg vagyok győződve róla, hogy ez igy van; mert Eötvös utóda alatt történtek azon lépések Magyarországban, melyek nyilván mutatják, hogy azon hatalom, mely azelőtt sehol sem mutatkozott, fölmerte emelni fejét. Tisztelt képviselőház! Azt hiszem, hogy 1867. óta a 3-ik ministerre nézve az, hogy mit fog róla a história írni, nagyon lényeges kérdés; merem állítani, hogy őróla érdemeit dicsérőleg, vagy pedig hibáit gáncsolólag aszerint fog nyilatkozni, aniintiő az állam és egyház közti viszonyt megoldani fogja, amint ő azon nevezetes kérdéstmeíyet tisztelt barátom Ghyczy Kálmán hozott be, és annak függelékét keresztülviszi Magyarországon, amint ő a nem hivatott, nem is szabadelvű, sőt nem is hazafias erőt, mely vele szemben áll, legj^őzi : azon mérvben fog róla elismerőleg és dicsérőleg szólni a história. Ezen gátakkal szemben három politikát lehet követni; az egyik a meghódolás, ezt már láttuk; a másik a harcz vele, és ezt még nem láttuk, pedig nagyfontosságú kérdés, hogy valamely ellenséggel minő okból kezd az ember harczolni. Ha például III. Napóleon Lengyelország helyreállítása érdekében kezd háborút egykor Európában : talán most is trónján ül; ha Magyarországon a minister Magyarország culturális kérdésében kezd harczot oly elemmel, mely azt meggátolni nem hogy hivatva volna, de ezt tenni joga sincs : győzelme bizonyos. Én, tisztelt képviselőház! miután félreértetni nem akarok, kimondom, hogy a felekezetek buzgalmától, az autonóm vallásfelekezetektől a tanügyet nem féltem, sőt a versenyt hasznosnak tartom; de tessék hát megteremteni mindenütt ez autonómiát. Sőt tovább megyek; arról is meg vagyok győződve, hogy ma nincs annyi szellemi és anyagi erőnk, hogy máskép, mint ily kettős utón oldjuk meg az iskola kérdését. De van még egy harmadik megoldás, és engedje meg a tisztelt ház, hogy ezt illetőleg egy egészen csak személyemtől származó javaslatot adjak elő. Ezen javaslat abban áll, hogy az egyes felekezetekkel szemben, követtessék egy középút, mielőtt akár a lehetetlenséghez érnénk, amint Csengery tisztelt képviselőtársam mondta, akár megállapodnánk; t, i. ha egy felekezet azt mondja, én lön akarom tartani iskoláimat, a minister azt felelje rá: igen jó { a törvény megszabja, tartsd fön; de ugy tartsd fön, mint az követeli. Azt mondja rá a felekezet: de nekem uram nincs pénzem. Akkor két kérdés támad. Van-e két-annyi felekezeti buzgóság, hogy az illető felekezet meg is fizeti? Ha igen: akkor szerezzünk neki kölcsönt, alapítsunk egy nagyszerű népnevelési bankot, és adjon azon felekezetnek a bank kölcsönt oly értelemben, hogy iskoláit helyreállíthassa és föntarthassa. Ha erre nem hajlandó : akkor nincs felekezeti buzgóság, — be kell zárni iskoláját és meg kell teremteni helyette a köziskolát. Ez az én szerény indítványom. Szóval, tisztelt ház, ez, hogy fölidézi-e valaki ezen vagy jól végződő, vagy ro<szat eszközlő harezot: ez lehet kérdés, egyéni fölfou g|kS kérdése; hanem egy nem lehet, és ez az, hogy nincs jogosítva, nincs hivatva Magyarországon, sem sehol a világon semmiféle hatalom vagy testület arra, hogy egy nemzetnek, mely valóban komolyan akar szellemileg nagygyá lenni: annak útját állja. Elfogadom a költségvetést átalános tárgyalás alapjául, Pulszky Ágost: Tisztelt ház! Midőn a költségvetés megállapításánál számba veszszük, minő czélokra mit kívánunk a jelen évre áldozni, s egyúttal annak megítélésébe is bocsátkozunk, a minister a neki nyújtott segélylyel, a rendelkezésére álló eszközökkel a múlt évben minő eredményeket ért el : természetes, hogy nem „csak az összeget kell tekintetbe vennünk, amelyet a minister rendelkezésére bocsátottunk, hanem kutatnunk kell mindazon körülményeket és föltételeket, amelyektől működésének eredménye függ, és amelyek egyátalában nemcsak a törvényhozás egyes fölhatalmazásaiban és egyes factoraiban keresendők. Mindnyájan elismerjük Molnár Aladár tisztelt képviselőtársammal együtt azt, hogy a közoktatás ügyének fejlesztése, mint amely az egész társadalomra kihat, csupán az össztársadalom minden erejének igénybevételével eszközölhető; hogy itt nem mi indíthatunk meg mozgalmat, hanem iparkodnunk kell a mozgalmat állandó irányba terelni következetes politikával, amelynek alapjait viszonyainkban találjuk, amelyekhez képest alakítottuk azon népoktatási töryényt, amely magában foglalja azon főelveket, főczélokat, azon irány kitűzését, melybe épen a társadalmi erők működését folytonosan terelni, a melyben — hogy ugy mondjam — ezekre bizonyos nyomást gyakorolni, kívánatosnak és szükségesnek tartunk. Ugyanezért igen természetes, hogy midőn a költségvetés megállapítása forog szóban, mindenekelőtt azon kérdés merül föl, vajon azon eszközöknek igénybevétele, amelyeket a minister tőlünk kér : menynyiben lehetséges a népiskolai törvény keretei között, Igen természetes, hogyha akkor, midőn azon
