Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-95
95. országos ülés február 21. 1873. 363 tént tényt mondok. És akkor, mikor megrángatták őket, hogy hiszen nem arról van ám szó, akkor leültek és szavaztak előbbi fölállásukkal ellenkezőleg. Ha tehát — mint érintem — a jegyzőkönyv fölolvasásánál nem kívánom is a képviselők megszámlálását ; de óhajtom, hogy maga az egész ház azután, ha 2 óra helyett 3 órát határozna el a ház, azon 2 és 3 óra közt tartsa kötelességévé, hogy legalább illetőleg teljes számban legyen jelen a házban és ne tegyük ki a házat annak, hogy midőn beesengettetnek, — mert ellenkezőnek tartom a parlamentalis tanácskozással, — akkor önmagával ellenkezőleg szavazzon a képviselő és nem tudja, miről foly a tanácskozás; mert nemcsak a határozatra, hanem a tanácskozásra is szükségesnek tartom, hogy tudja a képviselő, miről van szó. (FelMáltások : Szavazziml; \) Elnök í A házban történt felszólalásokból annyit kivehettem, hogy a ház óhajtása, miszerint ezentúl 10 órakor pontosan megkezdessék az ülés. De arra nézve, hogy az eddigelé nem történt, legyen szabad hivatkoznom a házszabályok 118-ik §-ára, melyben az áll, hogy a tanácskozásra 100 tag jelenléte szükséges, és hivatkoznom arra. hogy ezen §. értelmében Madarász képviselő ur indítványa folytán a ház tagjai megszámláltattak. Ez volt oka annak, hogy pontosan nem nyitottam meg az ülést; igérem azonban, hogy ezután pontosan 10 órakor megnyitom, a háznak akár hány tagja lesz jelen. Most méltóztassanak határozni azon indítványok fölött, melyek beadattak. Somssich képviselő ur indítványa az, hogy pontban 10 órától kezdve délután 3 óráig tartson az ülés; kik az indítványt elfogadják, méltóztassanak fölállani (Megtörténik.) A tisztelt ház elfogadja, s így az ülések holnaptól kezdve délután 3 óráig fognak tartani. Következik a napirend, vagyis a kereskedelmi ministerinm költségvetésének tárgyalása; az előadó Wahrmann Mór képviselő beteg levén. Széll Kálmán képviselő ur fogja helyettesíteni. Mihályi Péter jegyző (olvassa): Első czim, első rovat, fizetések és lakpénzek 125.610 forint. Széll Kálmán előadó (olvas): Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister 1873-ik évi költségvetése tárgyában. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister által az 1873. évre bemutatott költségvetés lényeges változtatásokat tüntet elő az 1872-iki irányában. Rendes szükséglet gyanánt 10,917.521 forint irányoztatik elő; a múlt évre megszavazott összeg csak 10,178.204 forintot tett; nagyobb tehát a rendes szükséglet 739.317 forinttal. A rendkívüli szükséglet, mely 1872-re 1,719.134 forinttal szavaztatott meg, 1873-ra 1,728.010 forinttal irányoztatik elő, vagyis 8.876 forinttal magasabban. De emelkedtek egyszersmind a bevételek is. Ezek 1872-re 8,692.983 írttal irányoztattak elő, 1873-ra 9,430.161 forint helyeztetik kilátásba, vagyis 737.178 forinttal több, s így ezen ministerium egész kezelési eredménye, a rendes és rendkívüli szükségletet egybefogva, csak 11.015 forinttal mutatkoznék kedvezőtlenebbnek, mint az 1872-ik évi. Ilyen összehasonlítások azonban ezen ministerium költségvetésénél csakis statistikai becscsel bírnak, és azokból más fontosabb következtetések alig vonhatók. Nem lehet ugyanis feladata a földmivelés-, iparés kereskedelmi ministeriumnak kedvezőbb anyagi eredményeket évről évre kimutatni, vagy megtakarításokat tüntetni ki azáltal, hogy az országföldmivelésének emelésére, iparának és kereskedelmének támogatására évről évre kisebb összegek vétetnek igénybe. Ellenkezőleg óhajtandó, hogy évről évre a jelzett czélokra nagyobb özszegek írányoztathassanak elő, és megszavazandónak véljük azokat mindig, ha a költségvetésből azon meggyőződést meríthetjük, hogy az e téren már eddig is hozott tetemes áldozatok,, mind anyagilag, mint szellemileg gyümölcsöznek, hogy a kezelt intézmények, midőn az egyes honpolgárok igényeinek lehetőleg megfelelnek, egyszersmind az összes állami élet fejlődését hatalmasan előmozdítják, és ha másrészt azt látjuk, hogy a szükséges és hasznos beruházásokra kért összegek nagysága, a sok és minden oldalról mutatkozó igényekkel helyes arányba, és az állami háztartással kellő osszhangzásba hozatik. E szempontokból kiindulva, ezen ministerium bevételeinek fönemlitett tetemes emelkedése örvendetes tudomásul szolgálhat; biztosítékot nyújt arról, hogy a múlt években nemzetgazdasági és forgalmi érdekek előmozdítására kiadott összegek hatásukat el nem tévesztették, és reményt gerjeszt az irányban, hogy a még tovább is e czélokra megszavazandó összegek hasonlókép kamatozni fognak. Ezeket tekintetbe véve, a bizottság minden egyes intézmény és intézkedés hasznosságát és szükségét fölismervén, ezen költségvetés minden egyes tételét szívesen ajánlotta volna megszavazásra; de szükségesnek tartotta mégis egyes megszorításokat és törléseket, javaslatba hozni ott, hol a kiadások talán némileg elhalaszthatók, minthogy pénzügyi helyzetünk szigorú követelményeit, amennyire csak lehetett, számításba venni iparkodott. 1. czim. Központi igazgatás. Az e czim alatt előirányozott főösszeg 163.380 forint, az 1872-ik évre engedélyezettel egyenlő.