Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-95
.352 'Jő. országos ülés február 21. 1873. De én, uraim, nem is hagynám magamat korlátoltatni azáltal, hogy mi tekintettel legyünk a főrendi ház által végzendőkre; mert alkalmazza magát a főrendi ház mi hozánk, s nem mi a főrendekhez; kérem, méltóztassék tehát a háznak elhatározni, hogy az ülések 8 órától délután 2 óráig tartassanak. (Eltenmondás.) Huszár Imre : Tisztelt ház! Azon körülmény, hogy a ház tisztelt elnöke az üléseket azért, mert 10 órakor — legalább rendszerint — nagyon kevesen vagyunk, soha sem kezdheti meg pontosan: semmi esetre sem nagyon biztató körülmény arra, hogy 8 órakor kezdjük meg az üléseket. Nagyon olcsó dolog is ezt indítványozni, én indítványozhatnám a 7 és 6 órát is. (Derültség.) A képviselő ház a főrendi házhoz legalább, az én tudtom szerint, soha sem alkalmazkodott, s nem is volt oka alkalmazkodni, mert nem tartjuk együtt az üléseket — kivéve akkor, ha közös gyűlés van; ezenkívül a főrendiház rendesen 11, 12 vagy 1 órakor szokta üléseit tartani, amire mi, ami üléseink órájának meghatározásánál sohasem ügyeltünk ; (Helyeslés) de azt hiszem, tisztelt ház, hogy épen a 2 órától 3-ig terjedő idő az, mely alatt a budget tárgyalások alkalmával a tisztelt ház legtöbbet szokott végezni. (Helyeslés.) A múlt esztendőben, valahányszor az idő sürgetett, s attól lehetett tartani, hogy az indemnytás meghosszabbítása szükséges lenne; mindannyiszor indítványozva lett, hogy még egy órával tovább üljünk, s emlékezni fognak azon tisztelt képviselő társaim, kik a múlt országgyűlésnek is tagjai voltak, hogy csakugyan ép azon idő volt az, melyben legtöbbet végeztünk. Ami azt illeti, hogy 8 órától 3 óráig tartassanak az ülések, én azon véleményben vagyok, mizzerint követeim azt, hogy egy folytában 6 óráig figyelemmel kisérjen valaki egy részletes tárgyalást: ez mégis csak sok volna, (Helyeslés) s nem egyezne össze azon komolysággal, melylyel épen a költségvetés megállapítása körül a képviselőháznak eljárnia kell. (Igaz!) Én tehát különösen azon szempontból, mivel még igen nagy kérdés az, — legalább az eddigi tapasztalat azt bizonyította. — hogy nem mindig lehet az üléseket még 10 órakor is megkezdeni: én határozottan azt óhajtom kimondatni, hogy a képviselőház pontban 10 órakor megkezdi üléseit, és hogyha a ház tagjai nincsenek határozatképes számban, az elnök ur mindannyiszor olvastassa föl a névsort. (Helyeslések bal felől. Ellenmondások jobb felől.) Az ülések tartsanak 3 óráig; szóval elfogadom Somssich Pál tisztelt képviselő ur indítványát. (Helyeslés. Ellenmondás a szélső bal felől.) Csernátony Lajos : Tisztelt ház! Csak arra vagyok bátor egy észrevételt tenni, ami a mellettem üllő tisztelt barátom fölszólalásának végét képezte. Én is azt óhajtom, hogy az ülések pontosan a kitűzött órában nyittassanak meg, bármikor kezdődjenek és bármeddig tartsanak is; 10kor, 9-kor vagy bármikorra tetszik határozni: abba én nem elegyedem, az nekem tökéletesen mindegy. Arra azonban nem szükséges, tisztelt ház, hogy, mikor egy tárgy már a vita folyamában van, szüntelen összeszámláltassák a ház. (Helyeslés jobb felől.) Nekem volt szerencsém látni igen sok törvényhozó testületet hosszú éveken át, és azt tapasztaltam, hogy mindenütt meg van határozva a quorum, hanem azért az elnök a kiszabott órában megkezdi az ülést, akár van a ház teljes számban, akár nincs. Mikor határozatra, szavazásra kerül valami tárgy, az egészen más dolog, (Helyeslés) de a míg csak beszélnek, jobbról is, balról is, minden oldalról: nem szükséges, hogy a ház épen teljes számban legyen. (Helyeslés. Ellenmondás a szélső bal felől.) Ennélfogva, hogyha e háznak tisztelt elnöke pontban 10 órakor megkezdi az üléseket, akár hányan legyenek is itt, nem lesznek azon jelenetek, melyek néha előfordulnak, s azért nem szükséges fölolvastatni a névsort. (Helyeslés jobb felöl.) Azért tisztelt ház, hogy olykor a túlsó oldalnak, máskor ezen oldalnak némely tagjai nincsenek itt pontban 10 órakor: itt lehetnek fél 11-kor; azután, akik itt voltak, azok elmennek. Ez így szokott lenni. A ház tagjainak egyéb elfoglaltságai és kötelességei is vannak, (Felszólalás a szélső bal felől: Nem volna szabad!) s igy nem lehet mindenki mindenkor itt; hanem azért az üléseket meg lehet kezdeni. Amint mondám: más dolog az, hogy akkor, ha határozni, szavazni kell, meg kell lenni a törvényes számnak. (Hdyeslés, ellenmondás és felkiáltások: Szavazzunk!) Madarász József: Tisztelt ház! Én is csak azért vagyok köteles felszólalni, hogy az előttem szólott képviselő urnák néhány megjegyzésére ellen észrevételeimet megtegyem. Azt teljesen óhajtom, hogy az elnök ur az üléseket pontban 10 órakor megkezdeni szíveskedjék. Én magam sem kívánom, hogy a képviselők megszámláltassanak, a mig a jegyzőkönyv olvastatik, s amíg a nevezetesebb tárgyak tanácskozás alá nem jönnek; de abban nem tarthatok együtt az előttem szólott képviselő úrral, hogy tisztán csak határozat hozatalra csöngettessenek, csődüljenek be a képviselők. (Helyeslés szélső bal felől. Ellenmondás jobb felől.) Engedelmet kérek, önmagam tapasztaltam azon jeleneteket, — pedig képviselő házban nem kellene azt tapasztalni, — hogy midőn szavazásra bejöttek a képviselők, igen jeles, értelmes képviselők, még azt sem tudták, mire szavaznak: felállottak egyszer a baloldallal. (Ellenmondások jobb felől.) Én megtör-