Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.

Ülésnapok - 1872-91

91. országos ülés február 17. 1873. 291 TŐI a másik helyre helyezünk át: szintén nj épités; hanem szó van fedanyagról A fedanyag'pedig nem az építésre, hanem az útnak föntartására szükséges. (He­lyeslés.) Az tökéletesen áll, hogy a mikor átvette a kormány ezen államutat, vagy vonalat, a mely még nem egészen kész, a melynek csak egy része van készen és a másik nincs, azt mondta, az állam ér­dekében szükséges, hogy Pest-Zimonytól legyen ál­lainut; ezen útnak egy része ki van épitve s na­gyon természetes, hogy erre nézve kötötte nflg 1872-ben a fedanyagra vonatkozó szerződést. Sőt többet tett, nemcsak megkötötte a szerződést, de föl is használta tavaly ezt az anyagot. Mert mi­után a szerződés 1872. februárban köttetett, a fed­anyag 1872-ben föl is használtatott, s igy semmi összeköttetésben sem áll tehát e dolog azzal, ami szintén fölhozatott, hogy ezen ut tovább folytattas­sék. Erre nézve azt mondja a pénzügyi bizottság, hogy minden esetre ezen ut is szükséges, mint igen sok más ut az országban; de addig, mig az uj úthálózati tervezet be nem terjesztetik az ország­gyűlés elé : addig mig ez nem történik, uj utat ne épít­sünk. (Helyeslés.) A paksi ut csak azért építtetik, mert annak két harmada már kész. Ezen laczházai és duna­vecsei útnál ép ugy, mint a többieknél a pénzügyi bizottság mindig azt mondja, valahányszor uj útról volt szó, hogy ennek kiépittetését a bizottság nem javasolja. Ellenben azon utaknál, a melyeknek már egy része kész, a melyeknél csakis az összekötte­tést kell véghez vinni, a pénzügyi bizottság mindig megajánlja a megkívántató költséget. {Helyeslés.) Elnök: Tisztelt ház! Ezen tételre nézve a fölszólalt képviselő urak egyikétől sem nyúj­tatott be formulázott indítvány, hogy a tisztelt ház ezen tételt szavazza meg s ennélfogva csakis az a kérdés: elfogadja-e a tisztelt ház a pénzügyi bizottság azon javaslatát, mely szerint az e tételnél előirányzott 45.000 frt törlendő? {Elfogadjuk!) Ennélfogva az e tételnél előirányzott 45.000 frt töröltetik. Szeniczey Ödön jegyző: (Olvassa:) Bezdán-zombori államutak. A Bezdán és Zombor közti államutra 105.000 frt. Pulszky Ferencz előadó : A pénz­ügyi bizottság megszavazza az összeget. Majoros István: Tisztelt ház! Ezen té­tel alatt ujabban 105.000 forint ajánltatik megsza­vaztatni. Már előbbi alkalommal emiitettem, hogy az ezen czim alatt megszavazott költségek mindeddig nem lettek fölhasználva, most legközelebb az Ínsé­ges időszak alatt igen jó szolgálatot tenne a mi­nister ur, ha figyelmét erre fordítaná és az építke­zést megkezdené. Azonban mai napig semmi sem történt, mert mióta 1870-ben félbe hagyattak a munkálatok: azóta semmi tetemesebb építkezések nem történtek. Szükségesnek tartom továbbá megemlíteni azt is, hogy a Bajától Bikityi-ig vezető Klinker ut építése is abban maradt s tovább nem építtetik. Megyei útnak nem nevezhető, az állam pedig ugy látszik, nem vette föl az államutak közé. Ez tehát olyan anomália, hogy a kormány e részbeni eljárása méltán érdemel megrovást. (Nagy zaj. Elnök csendet kér.) Kérem a minister urat, legyen szíves fölvilá­gosítást adni mind az eddigi mulasztások, mind pe­dig az ezutáni teendők iránt s a megyéknek szabad kezet engedni, hogy a maguk idejében intézkedhes­senek. (Zaj.) Ezen útvonal építkezését pedig rögtön kívánnám megkezdetni. (Zaj.) Tisza Lajos közlekedési minis­ter S Átalánosságban csak azt mondhatom, hogy, miután itt, — ha jól vettem ki a tisztelt képviselő urnák előadásából — ismét egy uj ut fölvételéről van szó:— addig mig a hálózat tervebe nem ter­jesztetik, uj utak s egyes utdarabok fölvételéről sze­rintem nem lehet szó. (Helyeslés.) Majoros István: Ezt a tárgyat mellé­kesen emiitettem, hanem a mire vonatkozólag fölvi­lágosítást kértem a tisztelt minister úrtól, az a zom­bor-bezdáni országút. (Zaj. Szavazzunk!) Elnök: Megszavazza a tisztelt ház a bez­dán-zombori államut költségeit 105.000 forintban? (Elfogadjuk^ Megszavaztatott. Mihályi Péter jegyző: (Olvassa:) A szombathely-pinkafői államutra 43.300 frt. Pulszky Ferencz előadót Ez nem annyira építkezés, mint inkább áthelyezés, miután itt nagyon meredek a hegy, melyen keresztül vezet az államut s ez jóformán az egyetlen összeköttetés Steierországgal: a bizottság tehát ajánlja megsza­vazását. Elnök; Megszavazza a tisztelt ház? (Meg­szavazzuk !) Megszavaztatott. Mihályi Péter jegyző: (Olvassa:) A mohács-varasdi államutra 97.100 frt. Pulszky Ferencz előadó: A pénz­ügyi bizottság ezen szavakhoz: Kongó-téglaut .be­fejezésére* szót ajánlja. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház a mohács­varasdi államut befejezésére az előirányzott 97.100 frtot? (Elfogadjuk!) Tehát elfogadtatott. Mihályi Péter jegyző: (Olvassa) a nagyszombat-krakói államuton a Kujazsa és Árva- * váralja közötti szakasz áthelyezésére előirányoztatott 46 ezer forint. Pulszky Ferencz előadó: Itt is át­helyezésről van szó; a pénzügyi bizottság ajánlja e tétel összegének megszavazását. 57*

Next

/
Thumbnails
Contents