Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-91
91. országos ülés február 17. 1873. 283 egy feleletre, melylyel nekem körülbelől másfél éve tartozik. A háznak volt tisztelt elnöke egy kérvényt kapott körülbelől másfél év előtt egy Veronési Guiseppe nevű istriai embertől. Miután a szabályok szerint a ház elnöke magánosak kérvényét nem szokta benyújtani, engem kért föl, hogy a kérvényt nyújtsam be. Én átolvastam, s miután meglehetős fontosnak találtam, előadtam tartalmát, s az a kérvényi bizottság által azon utasítással tétetett át a ministerhez, hogy a költségvetés alkalmával adjon választ. Megemlítem, hogy a kérvényben az adatott elő, hogy a fiumei kikötő földmunkálatainál olyan visszaélések fordultak elő, melyek akkor mindjárt az állam kincstárát 90.000 frttal károsították meg, Veronési fölkérte a kormányt, küldjön ki vizsgáló-bizottságot, s ha a dolog nem való, ő kötelezi magát a bizottság költségeinek fedezésére; ha pedig való, ő nyerjen 10°/ 0-ot azon összegből, melyet az államnak megtakarít, s mely neki a kormány által, — mint mondja, — megígértetett. A vizsgálat megtörtént, a kár csakugyan kiderült, de ő nem volt képes a neki igért °/cf ra szer t tenni. Magam is belátom, tisztelt báz! hogy ez neui valami rendkívül fontos tárgy; nekem nincs is szerencsém ösmerni Veronési urat, meglehet, mind alaptalan, amit előadott; de mikor ilyen dolog a házba behozatik, s mikor az mondatik, hogy a minister ígéretet tett, melyet be nem váltott: ez szintén nem szolgál sem a kormány, sem az ország hitelének javára. Csudálkozom, hogy tisztelt Lónyay gróf képviselőtársunk, ki akkor pénziigyminister volt, bár meg is van nevezve a kérvényben, még sem méltóztatott arra választ adni. Én azt hiszem különben, hogy ő erre most is jogosult, sőt ez nemik ép kötelessége is lenne, mert a ministeri felelősség nem szűnik meg azon perczben, melyben a széket az illető minister elhagyja; a minister felelős marad egész életén át mind arról, mit ministersége alatt tett. De semmi sem mutatja inkább, mennyire nem hajlandó a kormány jövőre jobb irányt követni, s mily kevés tisztelettel viseltetik a törvényhozás jogai iránt, mint a margit-szigeti hid tárgyában benyújtott javaslat. Az 1870. X. törvényczikk intézkedvén átalánosságban a fővárosban létrehozandó munkákról, azt mondja, hogy szükséges lesz Pesten a Dunán a lánczhidon kivül, még egy vagy két hidat fölállítani, és ugyanazon törvény megbízza a kormányt, hogy annak idején ezen egy- vagy két építendő hídnak tervét a költségvetéssel együtt az országgyűlésnek bemutassa, és annak jóváhagyása mellett hajtsa végre a közlekedésügyi minister ur. Ez világosan ki van mondva a törvényben. Megkezdődtek a munkálatok, és fölmerült a kérdés, hogy miután annyi pénzünk nincsen, hogy két hidat épit^ sünk egyszerre, tehát csak egyet építsünk. De hova, építsük ezt az egyet? A tisztelt minister ur igeü részletesen előadja jelentésében azon okokat, melyek a kormányt arra birták, hogy ezen egyetlen, vagyis felső-hid, a feí-dunasoron építtessék a Margitsziget alsó csúcsánál. Ezen okok közül a legelső és legfontosabb mindenesetre az, miszerint erre azon tekintetek birták reá, hogy a fel-dunasoron fekvőrészekben van leginkább kifejlesztve a kereskedelmi forgalom a fővárosban. De azt kérdem én a tisztelt minister úrtól, hogy ha ez így áll, — ami az én tapasztalataim szerint egyátalában nem áll, — de hogy ha csakugyan áll, hogy a felső részekben van 1 a legnagyobb kereskedelmi és közlekedési forgalom : miért méltóztattak építtetni a vámházat az aldunasoron? És ha már építtették azon körülbelől 5 milliós vámházat az al-dunasoron: miért nem találják szükségesnek, hogy a hidat legelőször is ezen vámházzal kössék össze? (Igás! a szélső bal felől.) A tisztelt minister ur, hogy az indemnityt kinyerje, azt mondja: igaz hogy én már munkálatba vettem ezen hidat, anélkül, hogy a törvényhozást megkérdeztem volna, — ámbár erre elegendő ideje lett volna, — hanem csak azon munkálatokat kezdtem meg, melyek egyátalán minden hid építésénél szükségesek. A kesonok — igaz, — lerakattak; de azokra épen ugy van szükség, ha két milliós, mintha 5 milliós hidat akarunk építeni. Ez igaz; ámde itt nem az a kérdés, hogy kellenek-e ott a kazánok, vagy nem? hanem egyátalában az a kérdés, hogy beleegyezett volna-e a törvényhozás, hogy azon hid oda építtessék. Már pedig azokat a kesonokat onnan elvinni és átvinni a másik hidra nem lehet. Én azt nagyon értem, hogy egy közlekedési minister helyzete nagyon nehéz; lehetetlenség, hogy mindenkinek kívánságát kielégítse. Nem tagadom, hogy ha az alsó Dunán kezdte volna az építést: lettek volna sokan, kik reá törtek volna, hogy miért nem építette a felső-dunasoron; de épen azért, hogy a minister urak ilyeneket kikerüljenek, hogy minden felelősséget elhárítsanak magokról: szükséges a törvényhozáshoz folyamodniuk; ezzel tehát nemcsak kötelességöket teljesítenék, hanem saját érdekökben is cselekednének. De én már megszoktam a minister urak indokolásában mindenkor figyelemmel kisérni a mellék indokokat, mert ugy tapasztaltam rendesen, hogy a mellékindokok szoktak mindég az igazi indokok lenni. Ez esetben két mellék ok van csak ugy oda dobva; az egyikben azt mondja a tisztelt minister ur, hogy e hid folytatását fogja képezni a körútnak. Én nem tagadom, hogy ez által a főváros nyerni fog; de mikor egyrészről itt állanak a fontos 36*
