Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-91
282 91. országos ülés február 17. 1873. állítsa hitelét azon három minister urnák, ki aláírása daczára azt nem terjesztette be: én e tekintetben helyeslem, hogy most jóváteszi ezt, mert Magyarország ministerének az ország érdekében szavát be kell váltania, aláírását honoráltatnia kell. De reménylem, hogy a ház, midőn alkalmat nyújt a minister uraknak személyes hiteleiket, és az ország hitelét helyreállítani: nem fogja azonban ez okbői tönkretenni Magyarország jövendőbeli érdekeit, •és reménylem, hogy ezen törvényjavaslatot mindjárt az elején határozottan visszautasítja. Ebből tehát, tisztelt ház! látszik, hogy a kormánynak ezúttal nincs komoly szándéka megállapodott terv, rendszer után indulni; kapkod most is jobbra-balra, ami igazán meglepő, ugy, mintha valami gőzmozdony állna előtte. A múltra nézve ismételve azt nyilatkoztatta ki a minister ur, hogy igaz, rohamosan haladtunk előre, de nem bírtunk ellentállani, mert a közvélemény nyomás gyakorolt ránk. Ámde ez most nem áll; a közvélemény nem gyakorol nyomást, ellenkezőleg a közvélemény érzi Magyarországon, hogy ma meg kell állapodni, körülnézni, és nagyon óvatosan fogni hozzá az uj építésekhez. Megjegyzem itt, hogy midőn ezen nagy vasúti építéseket engedélyezni akarják, rendesen fölhozzák, hogy nekünk századok mulasztásait kell pótolnunk; elfeledik, tisztelt ház! hogy ezt alkalmasabban lehet fölhozni a kőutaknál, mert azokat századok előtt is lehetett volna építeni; de a vasutaknál nem mulasztottunk el századokat, mert engedjék meg, bátran merem állítani, hogy ha közlekedési ministereink három századdal ezelőtt éltek volna: a gőzmozdonyt föl nem találták volna. (Derültség a szélső bal oldalon.) Tehát ebből is kitűnik, hogy jövőre sem szándékoznak jobb útra térni. Lássuk, mit mutat a jelenleg előttünk fekvő budget. A tisztelt bizottsági előadó ur az imént azt mondta, hogy ő, mint Széchényi István egykori tanítványa, azt tanulta, hogy mindenekelőtt szem előtt kell tartam a helyes egymásutánt; én meg, mint Kossuth Lajos {Éljenzés a szélső boldalon) egyik tanítványa azt tanultam, hogy mindenekelőtt oda kell törekedni, a kormánynak, hogy a tények feleljenek meg a szavaknak. (Helyeslés a bal oldalon.) De mikor mi itt szép szavakat, szép ígéreteket hangoztatunk, és a tények merőben ellenkeznek azokkal: bocsánatot kérek, az nem kelthet az országban bizalmat a kormány iránt. Csak néhány pontot vagyok bátor kiemelni a költségvetésből. Ott van a károlyváros-fiumei vasút; erre a kormány ismételve kért összegeket, melyeket azonban fölhasználni nem bírt; most újból kér 13 milliót, s a bizottság ezt megajánlja. Természetes, nem is tehetett máskép, a vasút meg van kezdve, folytatni kell. De méltóztatnak emlékezni, hogy ezen vasútról az országgyűlés soha, de soha tájékozva nem volt, és merem állítani, hogy mai napig sincs; talán a vasúti bizottság tagjait kivéve, senki e házban nem tudja ezen vasút titkát, és nem ismeri valóságos állapotát. Én átnéztem minden törvényeket, kikerestem az irományokat; de nem találtam a törvényhozásnak egyetlenegy törvényét vagy határozatát sem, mely egyenesen megrendelte volna ezen vonal kiépítését; én csak annyit tudok, hogy mikor az átalános vasúti kölcsön meg lett kötve : ez volt azon vasutak egyike, melyre a kölcsön kapandó pénz alkalmazandó lett volna; de maga a vonal, magának a vonalnak terve soha az országgyűlésnek bemutatva nem lett, az országgyűlés által nem lett megszavazva. Hallottuk, hogy évről-évre más költségeket mondtak a különböző minister urak; először kezdték 13 millión, azután lett belőle 19 millió, azután 22 millió, és még mennyi lesz tulajdonképen a végleges kiadás: ma sem tudhatja senki. Két éven át sürgettük e vonalra vonatkozó szerződésnek bemutatását, de nem láttuk. Hallottuk itt, hogy a tisztelt minister ur a ház irodájába tette le az erre vonatkozó okmányokat; de én a magam részéről, és merem állítani, sok képviselő e házban nemcsak nem látta e szerződést ; de nem is tudta, hogy a ház irodájában le van téve. Én nem látom okát ezen sok titkolódzásnak; ha oly vastag ezen szerződés, méltóztassék rövid kivonatot készíteni belőle, és azt terjeszteni elő. Hallottuk továbbá a fiumei kikötőre nézve, hasonlóképen most az őszszel, hogy a tisztelt minister ur kötelességét teljesítette, — azt szívesen elismerem, — s versenyt nyitott az ott készítendő munkálatokra. Versenyzett némely bel- s némely külföldi vállalkozó és a kormány, az illető bizottsággal egyetértőleg, odaadta, ugy hiszem, az „entreprise général *-nak. Ez ellen sem nekem, sem másnak nem lehet kifogása; fölteszem a tisztelt minister úrról, hogy figyelembe vette az előnyöket és hátrányokat, és mindenesetre annak ítélte oda a munkálatokat, akinek ajánlatát legelőnyösebbnek találta; csak arra vagyok bátor figyelmeztetni a tisztelt minister urat, hogy minden parlamentalis országban az a szokás, hogy mikor az állam érdekében kiiratik valamely nyilvános pályázat: ezen pályázatnak eredményéről a minister jelentést tesz a háznak, megismerteti a házzal, melyek és minők voltak az ajánlatok, és miért adták oda az illetőnek. Én azt hiszem, hogy a. minister uraknak érdekében állana így járni el, mert ezáltal kikerülteinek azon bizonyára nagyon kellemetlen gyanúsítás, melynek hol egyik, hol másik oldalról ki vanak téve. S miután épen a fiumei kikötőről van szó: engedje meg a tisztelt minister ur, hogy emlékeztessem
