Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.
Ülésnapok - 1872-89
240 89. országos ülés fefcruár 14. 1873 Bocsásson meg nekem a tisztelt képviselő ur, de én ebben azon kötvekezetlenségen kivül, melyet már Madarász tisztelt képviselőtársam jelzett, még más ellemnondást is látok. Ugyanis, mi biztosit) a őt az ellen, hogy ha netalán a jövő évben, vagy később a kormány ismét hasonló törvényjavaslattal állana elő, és azt mai kijelentése szerint, meg akarná tagadni, — őt illoyalitással vádolnák? és ha a mai napon azon ok, azon tekintet elegendő arra, hogy a kért szaporítást meg ne tagadja: miként fogja megtagadhatni egy vagy két év múlva? (Helyeslés a szélső hal oldalon. Igaz! TJgy van!) Én reám, tisztelt ház! az oly félelem, minőt a tisztelt képviselő ur jelzett, nem bir semmi hatással (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Nem tartok attól, hogy engem illoyalitással, a korona iránti hűtlenséggel vádoljanak alaptalanul; de tartok inkább attól, hogy a nép iránti hűtlenséggel vádolhassanak alaposan. (Élénk helyeslés a szélső bal oldalon. Igaz! Ügyi vanl) A tisztelt igazságügyminister ur eloszlatta az egyik, alaki kifogást, mely ezen törvényjavaslat ellen tétetett, fölemiitvén, hogy az igenis alá van irva az illető szakminister ur által. Sajnálom, hogy ez nem volt aláírva akkor, midőn nyomatás alá került; mert akkor ezen kifogás nem tétetett volna. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Ami a másik szintén alaki ellenvetést illeti, hogy ezen törvényjavaslatnak visszaható erő tulajdoníttatik : — arra nézve megvallom, a minister urnák fölvilágositását nem értem. Engem legalább nem győzött meg arról, hogy ezen visszaható erő alaposan van indokolva. Ami már a dolog érdemét illeti, a minister ur azzal ügyekszik a költség szaporítást istápolni, hogv — úgymond — midőn 1870-ben, tehát két évvel ezelőtt 400.000 forint szaporítás kéretett, az akkori számítás szerint az elegendőnek látszott; azonban — úgymond — azóta megdrágult az élet, megdrágult minden; és ime most előállott azon kényszerhelyzet, hogy uj és igen tetemes szaporítást kell kérni a korona méltósága és disze érdekében. Tisztelt ház! Már Bobory tisztelt képviselőtársam és pedig igen helyesen jegyezte meg, hogy elmúlt azon idő, midőn a koronák fénye pompában és bíbor bársonyban, aranyban állott; ma a népek vagyonosodása, ma a fölvilágosodás kiterjesztése vet reá fénysugárt; (Élénk helyeslés a szélső bal oldalon. Igazi TJgy vanl) és azt hiszem, hogy azon viszfény, mely a koronára háramlik, sokkal erősebb lenne, hogy ha ezen egy millió akár a népiskolákra, mint Madarász tisztelt képviselőtársam mondta, (TJgy van! a szélső bal oldalon.) akár pedig azon könyek leszáritására fordíttatnék, melyek az árviz és aszály által sújtott alföldön ontatnak mai nap is. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Egy hires franczia történetíró, Michelet, azt mondja: „tartózkodjunk az összehasonlításoktól, hanem vegyük a dolgokat ugy, a mint vannak; minden dolognak, minden embernek megvannak a maga jó és rósz tulajdonai, ne hasonlítsunk össze." Igaza volt Michelet-nek, csakhogy ki kell egészítenünk mondását azzal: „ne kényszerítsenek önök összehasonlításokra." Csanády tisztelt képviselőtársam emiitette itt Victor Emánuel királynak példáját, ki Olaszországnak kevésbbé szorongatott pénzügyi helyzetében 17 millió franknyi civillistájából önszántából 3 milliót engedett el; követték a ministerek és a többi tisztviselők és másnap az Alpesektől a calábriai bérezekig csak egy kiáltás hallatszott: Éljen a királyi Éljenek a ministerek! És ennél eszembe jut, ha a régi korba pillantok vissza, egy másik követésre méltó példa. Macedóniai Fülöp fia, midőn Ázsiában hadakozott, valamelyik nap maga és hadserege iszonyúan szenvedett a szomjuságból; egy közkatona valahol egy forrást fedezett föl és ebből egy kevés vizet csepegtetett egy pohárba, s midőn azt az eltikkadt királynak nyujtá, azt hivén, hogy mohón fogja meginni az üdítő italt, mit tett a király? homokba öntötte, azt mondván: „ha ti szenvedtek, én is szomjazom veletek." Az igaz, hogy ezen királyt a történelem „nagy" melléknévvel tisztelte meg. Tisztelt ház! Én sem akarom, hogy a magyar király Dobse László sorsára jusson; én akarom, hogy a magyar király, a magyar nemzet, a magyar korona méltóságához illő udvart tartson; de azt hiszem, hogy azon költség, amely megszavaztatott: neki eddigelé, arra igenis elég. És meg vagyok győződve, — miként azt szintén egy előttem szóló tisztelt képviselőtársam már mondta, — hogy, ha a minister urak földerítenék atyai szive előtt a nemzet szomorú állapotát: nem kételkednék követni azon példákat, amelyek előtte fényesen tündökölnek. Igaz, megdrágult minden; de, uraim! miként tesznek mások, szegények és nagy urak ilyen esetben? Megszorítják a költségeket; ki szűkebb szállást fogad, ki kevesebb cselédet, ki kevesebb lovat tart; a jó atya ily esetben inkább a maga élvezetét szorítja meg, semhogy szegény gyermekeinek kenyérrészletét. (Csanády Sándor közbeszól: Helyes l) Én nem vagyok elég naiv arra, hogy két nagy birodalom, Austria és Magyarország, koronás fejének udvartartását egy köztársasági elnök fizetésével hasonlítsam össze, s azt mondjam, hogj r ime, mig a hatalmas Egyesült-Államok elnökének 50.000 dollár fizetése van, mi a mi pénzünk szerint 100.000 forintot tenne ezüstben ; mig a franczia köztársaság elnökének 600.000 frankja van: addig Magyarország és Austria királyának és császárjának 7 millió 350.000 frt civillistája van. De viszont azt sem
