Képviselőházi napló, 1872. IV. kötet • 1873. február 3–február 21.

Ülésnapok - 1872-80

. 14 80. országos ülés február 3. 1873. tisztelt ház elé e tárgyban indítványt tenni és e jogomat azon időre kívánom föntartani. (Helyeslés.) Elnök: Következik az 5-ik számú határo­zati javaslat. Széll Kálmán előadó (olvassa a ha­tározati javaslatot.) ,A ház utasítja a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottságot, hogy az iránt is terjeszszen elő törvényjavaslatot: mik ép szabályoztassék a tör­vényeknek teljesen pontos és hiteles szövegezése s egészen hibátlan szövegben közzététele czéljából a törvényjavaslatok szentesítés alá terjesztésének módja.* A „törvényjavaslat" szó helyett a szövegben kérek javaslatot tenni, miután ez sajtóhibából jött be. Ez egyike azon javaslatoknak, melyeket a tisztelt ház már a múlt évi költségvetés tár­gyalása alkalmával fogadott el, de annak fo­ganatosítása mostanig elmaradt. Most talán helyes volna ezen tavalyi határozatnak végrehajtásával ezen bizottságot megbizni. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfogad­juk!) Tehát az 5-ik számú határozati javaslat elfo­gadtatik. Széll Kálmán előadó : Tisztelt ház ! A 6-ik számú határozati javaslat, mely most kö­vetkezik, mintegy folytatása azon eszmének, mely az előbbi határozatot is előidézte. (Olvassa): , A ház utasítja a ministeriumot, hogy terjeszszen elő javaslatot a törvényeknek az ország minden részé­ben gyors, hiteles és teljesen hibátlan szövegben közzététele iránt." E javaslat által a bizottság azon bajon .szándékozik segíteni, vagyis módot akar adni és fölhívni a ministeriumot egy javaslat előter­jesztésére azon czélból, hogy a törvényeknek mind fordítása, mind kiadása teljesen hibátlan szövegben történjék, és hogy az országban a törvények minél előbb kihirdetve legyenek. Elnök: Elfogadja a tisztelt ház? (Elfo­gadjuk!) Elfogadtatik. Széll Kálmán előadó (olvassa): 7) „A ház utasítja a ministeriumot, tegye beható ta­nulmány tárgyává a közigazgatásnak jelenleg fön­álló egész rendszerét, vegye azt szakférfiaknak és a modern administratio eljárásában is tapasztalatokkal biró egyéneknek meghallgatásával tüzetes vizsgálat alá, és terjeszszen annak idején javaslatot az egész közigazgatási rendszer gyökeres szabályozása, a kormányzati teendőknek az egyes tárezák között a jelenlegi fölosztásnál netalán jobbnak, czélszerübbnek mutatkozó fölosztása iránt; a hivatalok számának és egymás közötti fokozatának meghatározása és átalában az egész, főleg a központi igazgatás rend­szerének újjászervezése és az ügyrend egyszerűsí­tése iránt, hogy a közigazgatási organismus a fe­lelősség elvének megfelelőbb berendezést nyerjen, hogy egyszerűbben, de gyorsabban és olcsóbban mű­ködjék-" Nem szándékom bővebben indokolni a javasla­tot, minthogy az motiválva van a bizottság általá­nos jelentésében. Ugy hiszem, mindenki meg van győződve ar­ról, hogy csakugyan a legkomolyabb lépéseket meg kell tenni arra nézve, hogy az ország administra­tioja végképen megállapítva legyen és a lehető leg­jobb alapokat nyerje. Ezt, mondom, hosszasan in­dokolni nem kell. Ajánlom egyszerűen a határozati javaslatot a tisztelt ház figyelmébe. Tisza Kálmán: Tisztelt ház! (Halljuk!) En azt gondolom, hogy ezen határozati javaslatot bővebben indokolni nem kell. Ha valaki motívumait akarná keresni, meglelné a képviselőház naplójában évről-évre, midőn a pénzügyi bizottság épen ugy, mint egyes képviselők sürgetik részint magát a szervezést, részint sürgették, különösen a központon, a hivatalnokok számának kevesbitését. Ugy hiszem, a pénzügyi bizottságot arra, hogy most határozattal lépjen föl, az birta, mert meg kellett győződnie arról, hogy minden figyelmeztetése, fölszólalása daczára, ha történtek is egyes ministe­riumoknál elvétve szemébyzet-kisebbitések; de áta­lában az egész irányzat nem a kevesbitésre, hanem a szaporításra vezetett eddig : arról győző­dött meg tehát a pénzügyi bizottság is, hogy már most határozott föllépésre van szükség. Én is üdvözlöm e téren a pénzügyi bizottsá­got a jelen alkalommal, bár azt hiszem, hogy ha előbb történt volna ezen intézkedés: pénzügyi álla­potunkra nézve minden esetre sokkal előnyösebb lett volna ; mert akkor még nem lévén oly nagy száma a központi hivatalnokoknak, nem lett volna alapos azon állitás, melynek alaposságát ma sok tekintetben kénytelenek vagyunk beismerni, hogy egy­előre legalább, ha reducáltatik is kellő mértékben a központi hivatalnokok száma: egyelőre legalább mondom, valami nagy megtakarítást nem fogunk általa elérni, a mennyiben a kinevezett hivatalnokok vagy végkielégítést, vagy nyugdijt fognak köve­telni. Azonban bármint legyen is ez, meg kell egy­szer valahára kezdem, hogy helyes irányban in­duljunk. Ezen szempontból üdvözlöm tehát a pénzügyi bizottság határozati javaslatát; üdvözlöm annyival inkább, mert most már nem vádolhatom, azaz nem is vádoltam soha azzal, hogy itt takargatni szándékozott volna bármit; — nem, igen határozot­tan, őszintén megmondja, hogy okvetlenül rendezni, megállapítani kell már közigazgatási rendszerünket; sőt megmondja még azt is, hogy ez meglegyen, a ministerium a modern administrativ eljárásában ta-

Next

/
Thumbnails
Contents