Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-63

40 63. országos ülés január 14. 1873. esetre félreértette a kiküldött bizottság szövegezését is, midőn arra felelt, hogy nem lehet az illető feleket arra kötelezni, hogy személyesen adják be folyamodványaikat. Az indítvány szerint nem köteleztethetik senki arra, hogy személyesen adja be a folyamodványát, hanem csak az czéloztatik, hogy ha a folyamodók kérvényöket benyújtják, elismervényt csak akkor tartozik adni az illető hatóság vagy társulat, ha személyesen nyújtották be, különben nem tartozik velők postán levelezni. A , személyes" szó beigtatása csakis azt czélozza, és én ezt helyesnek találom, ugyanazért kérem a tisztelt házat, méltóztassék a kiküldött bizottság véleményét elfogadni. (Helyeslés hal felől.) Pulszky Ágost előadó: Ugy látszik, hogy a tisztelt képviselő ur értett engem félre, mert én felhoztam azt, hogy Simonyi képviselő ur indítványa csak a kérvényre akarja alkalmazni a személyes benj-ujtást; de mi haszna van az illető folyamodónak akkor, hogyha folyamodványát beadta, és azután arról sem értesülhet, hogy minő chancea van arra, hogy az állomást megnyeri-e vagy nem; hiszen akkor az egész folyamodás ügye bizonytalan pracarius : mig az eredeti szerkezet a kérvényezőre nézve azon tudatot adja meg, melynek alapján későbbi eljárását folytathatja. Csernátony Lajos s Tisztelt ház! Én némileg hajlandóbb voltam és vagyok, mint sok barátom ezen törvényjavaslatot az altisztek alkalmazásait hasznosnak tekinteni, főleg a védkötelezettség átalánositása után; mert magam is azt hiszem, hogy Magyarországon fegyelmezett egyénekre van szükség, kik kötelességöket pontosan teljesítsék. Ezeket előrebocsátva én azt tartom, hogy a kormány és a tisztelt ház ezen törvényjavaslat egyes pontozatainak oly szint ád, a mely azt az ország nagy része előtt odiosussá teszi, oly szint ád t. L, hogy azok az altisztek valami kivételes kegyelemben, kitüntetésben részesülnek más polgárok rovására, miáltal a törvényjavaslatnak azon része, melyet én is hajlandó vagyok hasznos eredményeket szülhetőnek tekinteni, igen meggyengül. Épen ilyen az is, midőn a tisztelt előadó ur azt feltételezi, hogy azon hatóságok a felekkel nemcsak akkor tartoznak levelezni, mikor tudatják vele az állomást elnyerését, hanem őket au courant tartani, hogy igy, meg igy állanak az ő chanceai, ma jobban, holnap roszabbul. Hogy mennyi időben, fáradságba és költségbe kerül ez, ezt méltóztatik tudni, s azért alig szükséges magyarázni. Egyébiránt kérdem az előadó urat, ki szintén ismeri a külföldet, mint én: gondolja-e, hogy van szabad ország, melyben egy törvényjavaslat jogot vindicál az ország lakosai egy részének javára, a másik rész kárára — a magántársulatok ügyeibe való oly avatkozással, mint ezen törvényjavaslat? Én akarom, hogy előnyben részesüljenek azaltisztek; akarom, hogy bizonyos állomásokat elnyerjenek, s azt hiszem magam is, hogy sok állomás van, melyet teljesen betölthetnek; de méltóztassanak meggondolni, hogy ily intézkedések által, a milyen ezen szakaszban van : oly szellem fogja. e törvényt átlengeni, mely azt gyűlöltté teszi. Pártolom Simonyi Lajos módositványát. (Helyeslés bal felöl.) Szlávy József ministerelnök s T. ház! A tisztelt képviselő urak közül többen, és legutóbb Csernátony Lajos képviselő ur is elismerik egyrészről, hogy szükséges az altiszteket bizonyos előnyökben részesíteni, és sorsukat bizonyos mértékben biztosítani; másrészről azonban azon argumentummal, hogy azon előny, melyben részesittetnek, hátrányára szolgál az ország többi polgárainak, sennélfogva ezen előjogokat nem kívánják neki megadni. Ezen dillemából, tisztelt ház! nem fogunk kibontakozni; vagy el kell ismerni, hogy igenis adunk a hosszasan szolgált altiszteknek állomásokat; vagy nem; ha nem: az egész törvény felesleges; de ezen. dilemmából, akár hogy csűrjük, csavarjuk a dolgot,, nem bontakozhatunk ki. Igenis szándékoltatnak adatni bizonyos előnyök az altiszteknek és ezek megadását a tisztelt baloldal is helyesli. Nem akarok hosszas ismétlésekbebocsátkozni, mert elmondatott, mennyire szükséges, hogy a hadseregben hosszasan szolgáló altisztek legyenek. És ha ez szükséges, mi következik ebből ? Az, hogy vagy akkor, a midőn alkalmatlanná válik, az állam közvetlenül gondoskodjék róla, a mi tetemes terheltetéssel jár; vagy pedig gondoskodjék arról ugy, hogy oly állomásokra alkalmaztassák, melyeken hosszas éveken át szolgálatokat tehet, nem igényelvén azok oly nagy erőt. Erre nézve tehát tisztában kell lennünk. A mi tisztelt képviselő urnák azon állítását illeti, mely szerint e szakaszban az kívántatik, hogy levelezésbe bocsátkozzanak a hatóságok és társulatok az altisztekkel: azt, engedelmet kérek, nem fogadhatom el; csak az mondatik e szakaszban, hogy bizonyos elismervényt kapnak az altisztek, — azt pedig nyomatni is lehet, és alkalmasint igy is fogna történni — arról, hogy hány folyamodó van előttök. Ennek pedig ép arra nézve, hogy a törvénynek eredménye legyen, nagy fontossága van; mert egy altisztnek, a ki például Árvamegyében állomásoz és Brassóban folyamodik állomásért, — mivel rokonai ott laknak, — nagyon érdekében van tudni, hogy azon helyre vannak-e sokan előjegyezve, hogy lehet-e reménye azt elnyerni. Ha ő tudomást szerez arról, hogy azon állomásra, melyért folyamodott, 5—6-an elő vannak jegyezve, gondoskodik másról; de ha arról nem értesülhet, azon reményben, hogy legközelebb ki fog neveztetni, máshová nem folya-