Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-74

282 74. országos ülés január 27. 1873. léről tett nyilatkozat az, amely nem felel meg egészen annak, a mit emiitettem. (Zaj.) Ezek után engedje meg a tisztelt ház, hogy szerény nézetemet a fönforgó tárgyra vonatkozólag egész objectívitással én is nyilváníthassam. Mindenekelőtt azonban előre bocsánatot kérek, hogy ha nem fogok semminemű számokat idézni. Azt hiszem, hogy már elég szám lett idézve ezen discussio folyamában és azt mondhatni, hogy az eredmény sok szám és kevés pénz. Én részemről átalában fogom elmondani nézetemet, de mindenekelőtt azon kételyt kell kifejeznem, hogy, nézetem szerint is, bizonyára sokat hibáztunk a lefolyt években, bizonyára az államháztartás és az állam-politika feladatának megoldása körül tévedések követtettek el; de szintoly tisztán áll előttünk, hogy ezen tévedések nem a személyekben, hanem a viszonyok természetében keresendők. Mindenekelőtt áll az, tisztelt ház, hogy az alkotmányos aera kezdetén valóban ab ovo kezdők lévén, alkotmányos háztartásunk terén tapasztalataink a múltban nem voltak, a nemzet oly módon, mint jelenleg, a maga háztartását soha sem gyakorolta; az is, mire 1848. előtt a nemzetnek befolyása volt, egészen más természetű vala. Ily körülmények közt, tisztelt ház, az egyes botlások kikerülhetlenek voltak. Van továbbá, tisztelt ház, egy másik körülmény, mely a magyar ember természeteinek egyik sajátságában található: az, tisztelt ház, hogy mindnyájan azon nézetben vagyunk, hogy mit magunk végezünk és végezhetünk, az másként, mint jól végezve nem is lehet. Ezen nézettel találkozunk nagyon gyakran épen a tisztelt túlsó oldalról, mikor bizonyos kérdések fejtegetésénél, bizonyos kérdések fölemlitésénél, az, hogyha a nemzet maga kezel valamit, ez már egyúttal annak bizonyítékául hozatik fel, hogy az már jól van kezelve. Nekünk is, tisztelt ház, meg kell győződve lennünk arról, mi a világon mindenütt történik, hogy a nemzetnek saját kezelése is hibázhat és károkat okoztat a nemzetnek nemcsak jelenben, hanem a jövőre is. A harmadik okot, melynélfogva okvetlenül botlásoknak kellett történui: képezi roppant hátramaradásunk, melyet több előttem szóló emiitett, s mely okozta azt, hogy költekezéseinkben a tulságig mentünk. - Azonban, tisztelt ház, nem lehet elhallgatnom •e helyütt sajnálatomat, hogy ezen túlságba, melybe költekezés tekintetéből estünk, nem estünk egyszersmind munkásság tekintetében. De méltán meg lehet kívánni, hogy azon törvényhozás egészben véve, és azon kormány is, mely a nemzet elmaradottságának megszüntetése végett túlságos költekezésbe bocsátkozik, a munkásság terén is túlságba essék. Ezen körülményeknél fogva nem osztozom Várady képviselő urnák minapában kifejezett azon nézetében, mintha a tisztelt kormány és annak elnöke, midőn a pénzügyi bizottság javaslatát egészben magáévá tette és elfogadta: ellenkezésbe jönne adott nyilatkozatával, hogy a felelősséget a múltért elvállalja. Én részemről nem találok abban ellenmondást, hogy a kormánynak jelenlegi főnöke egyhuzamban elvállalja a múltért a felelősséget és egyúttal a jövőre nézve magáévá teszi a pénzügyi bizottság javaslatait, mert nagyban véve a dolgok eddigi menete, miként mindjárt bővebben fejtegetni szerencsém lesz, kedvezőbb, a részletekben pedig a dolog természeténél fogva javítható. A kérdés tehát, melyet magam elé tűzök, az: vajon csakugyan van-e okunk komolyan aggódni, vagy épen kétségbeesni? Nézetem szerint e kérdésre a helyes felelet Pulszky Ferencz és Zsedényi képviselő uraknak látszólagos vagy valójában is ellentétes nézetei közt található. Annyiban, hogy Magyarországot a jelen század követelményeinek megfelelő állammá fejleszteni és föntartani minden áldozattal szükséges: osztozom Pulszky Ferencz nézetében. A nemzet mindezen áldozatok meghozatalára kész, és, nézetem szerint, ezen áldozatok meghozatalára képes is lesz; de más részről elismerem azt is, hogy ezen törekvést mértékben tartani okvetlen szükséges, és ennyiben Zsedényi nézetének némi jogosultsága van. Azt hiszem, és igen örvendek, hogy találkozhatom azzal, miket a tisztelt pénzügyiminister mondott, hogy a helyes fölfogás középen fekszik, mert egy részt nem ejt el semmit a pillanatnyi kedvezőtlen helyzet miatt abból a mi az ország jövőjének biztosítására megkívántatik; de más felől nem is feszíti határtalanul a nemzeterejét. Nézetem szerint meg kell válogatni a föladatokat, és a föladatok közül azokat, melyek okvetlenül megoldandók, melyeket a legnagyobb áldozatokkal is meg kell oldani, és mi több, a pénzbeli munkálatokat helyes munkával kell támogatni. Ezt elmondani azért tartottam szükségesnek, mert nem hallottam itt kifejtetni sem ezen, sem más alkalommal, legalább azon módon, a mint én tekintem a dolgot. (Halljuk!) Én azt hiszem, tisztelt ház, nem elég milliókat költeni, ha a költekezés nem támogattatik helyes munkával. Hivatkozom e tekintetben két államra. Értem ez alatt Ausztriát és Poroszországot. 1848. előtt köztudomású volt, hogy Poroszország 100 tallérral több eredményt ért el, mint Ausztria 1000 tallérral, ezt értettem én alatta, midőn azt mondám, hogy a költekedés szükséges, de helyes munkával együtt. {Ügy van!) Helyes ugy költeni, mint Poroszország tett, mely kicsiny állam volt kis vagyoni eszközökkel, és mégis ily helyes eljárás mellett kinőtte magát azzá, a mi most. Azt hiszem, hogy mi eddig Ausztria politikáját követtük; de ez természetes volt, mert a kiegyezkedés alkalmával átvettük Ausztriának rend-