Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.
Ülésnapok - 1872-74
74. országos ülés január 27. 1873. 253 -szerét és részben szellemét is; de e szellem kiküszöbölendő, e rendszer megváltoztatandó. Én nem hiszem, tisztelt ház, hogy ok volna nagyobb aggodalomra, mert a nemzet vagyonosodása előttem kétségtelen, ezen körülményt nem hallottam egy részről is eléggé méltányolva. Én nagyobb súlyt fektetek arra, hogy a nemzet vagyonosodása lépésről — lépésre emelkedik, és ezt tartom a legfontosabbnak ; hiányos gazdálkodásunk ellenében nem az államháztartásban keresem a vigaszt, de a pillanat kedvezőtlen helyzete mellett megnyugvást találok a nemzet kétségtelen vagyonosodásában, és e vagyonosodást tapasztaljuk akkor, mikor alig még egy tizede, hogy az az absolutismus alatt az adófölemelés is jövedelem-csökkenést vont maga után. Méltóztassék meggondolni, hogy az absolutismus alatt a jövedelem emelése végett adóemelés határoztatott, és az eredmény a jövedelem csökkenése volt. Ezt összehasonlítva az alkotmányos térrel, és azon tapasztalatokkal, melyeket tettünk: lehetetlen a legnagyobb bizalomra nem gerjednünk. Nyíltan kimondom , tisztelt ház : ugy vagyok meggyőződve, hogy a magyar nép a maga részéről megteszi kötelességét, és az eddiginél nagyobb takarékosságot fejt ki, és én csak azt óhajtanám részemről — és ezt tisztelt elvtársaim irányában is megmondom, — vajha ők azon bizalmat, melyet a nemzet irányában a pénzügyi dolgokban kifejeznek, szíveskednének a magyar nemzetnek meghozni, mikor más tárgyakról, midőn a magyar nemzet jogairól van szó. Azonban, tisztelt ház, igenis azt hiszem, hogy szükséges az államháztartást javitni. Az idő előhaladottságánál fogva nem kívánok a részletekbe ereszkedni, és csak azt mondom, tisztelt ház, hogy az ad aggodalomra okot, miszerint nem használuuk fel kellőkép mindennemű erőt, nem azon erőket, melyeket pénzben költünk, hanem a szellemi és egyéb anyagi erőket sem. Tisztelt ház! Egyik legönállóbban gondolkodó politikus és nemzetgazdászati német iró egy nyilatkozatot tőn előttem, melyet nagyon hasznositandónak vélek általunk e pillanatban. (Halljuh!) Röviden a kiegyezés létesítése után érintkezvén vele, mint oly egyéntől, a ki hazánk önállóságát, a viszonyoknak oly alakulása folytán is, melyet az 1867-ki kiegyezés létesített, az előtt lehetőnek nem tartotta; midőn egy nemével a diadalértetnek kérdeztem tőle 1867 után: Mit mond, sikerült-e a nemzetnek azt létesíteni saját kezével ? Válasza ez volt : „Önöknek uraim! roppant szerencséjök van, valóban szerencséjök. Nem maguknak köszönik ezt, hanem a véletlennek!" Többet nem mondott. Én, tisztelt ház, azon aggodalmat igenis érzem magamban, hogy nem volt elégséges azon vívmányokat akkor a törvényhozás utján megszerezni; hanem azokat szakadatlanul megtartani szükséges, és részemről, tisztelt ház, nem hallgathatom el azon nézetemet, miszerint ugy látom gyakran, mintha azon teremtő erő, mely a kiegyezés létesítésénél—nézetem szerint — oly nagy mértékben fönforgott, nagyon megfogyott, legalább részemről nem látom egy niveaun állónak azt, a mi történt ez oldalon azon nagy alkotással szemközt, mint a minőnek én, meggyőződésem szerint, a kiegyezést tartom. Ez okozza nézetem szerint hitelünk gyarlóságát is. Ép a napokban tapasztalhattuk ezen kedvezőtlen alakulatot. Mi ennek oka? Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy nem a magyar nemzet és állam pénzviszonyai ennek okai, és egyetértek abban,, hogy mi nagyobb hitelt érdemiünk — vagyonúnknál fogva — mint a milyennel birunk. Mi lehet tehát az ok, hogy hitelünk a külföldön nem olyan, mint a milyen bennünket megilletne ? Ugyanaz, ami az egyesnek hitelénél. Az egyes ember hitelénél nem egyedül azon pénzösszeg jő tekintetbe, melylyel rendelkezik, hanem ügyessége is. Nagy vagyon ügyetlen házban nem bir oly hitellel, mint egy kisebb vagyon ügyes kezek közt. (Helyeslés bal felöl.) És nyíltan kifejezem, hogy a külföld valóban ugy tartja, hogy nem viseljük ügyeinket azon ügyességgel, mely nagyobb hitelnek felelne meg. (Helyeslés bal felől.) Más okát — részemről — hitelünk gyengeségének nem tudom találni. Továbbá, tisztelt ház, azt hiszem, hogy a reform müvének folytatása is bir befolyással a pénzügyekre. Igen örvendve hallottam a pénzügyminister ur nyilatkozatából egy sorozatát előadva a teendőknek, hogy szintén belátja a reform szükségét; némi aggodalmat gerjesztett bennem a tisztelt ministerelnök urnák nyilatkozata, melyből, meglehet, hogy tévedek, azt vettem ki, mintha a reformmü folytatása a pénzügyekre nem volna oly befolyással, legalább egyes részei nem. Én ellenkezőleg azt hiszem, hogy épen ezen pártja a háznak a jobb oldal nincs többé jogosítva a kiegyezési műből élni ? t. i. azon érveket, melyeket létesített, lételének további igazolásául felhozni; hanem jelenlegi eljárása által tartozik a nemzet bizalmát kieszközölni, és nem egy műnek megtörtént alkotása által. Azt hiszem, hogy 1867. óta sokkal több történhetett volna és könnyebben is. Nem lehet tagadni, hogy 1867-ben a nemzet emelkedettebb hangulatban volt. Sok tárgy, melyre nézve azóta erősebb ellentállás szervezkedett: akkor könnyebben lett volna létesíthető. Sok tárgyban^ melyben akkor még nem lehetett volna oppositiót kifejteni, azóta az oppositió erőhöz jutott. Csak néhány kérdést akarok e tekintetben fölhozni. Minél tovább halasztatik a confessionalis kérdés megoldása, annál nagyobb hatalommá növi ki magát, (Helyeslés bal felől.) és annál nagyobb lesz az ellenszegülés; nagyra növesztjük magunk előtt az.
