Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-74

•278 74. országos ülés január 27. 1873. Azon szoros összeköttetés továbbra, melyben ő felsége többi országaihoz nemcsak állami, hanem nemzetgazdasági tekintetben is századok óta állunk, létező ellentétel mellett is, bizonyos solidaritást alapított meg anyagi érdekeink és viszonyaink között, melynek erőszakos felbontása kárt okozna mind Lajtán innen, mind Lajtán tul; s a kár, mely ott okoztatnék, közvetlenül is visszahatna ránk, közvetve pedig még inkább sújtana az által, hogy miután minden actio reaetiót szül: a részünkről netalán követendő kíméletlen eljárás ő felsége többi országait visszatorlásokra hivná fel; s hogy az anyagi téren az összeütköző érdekek harczában a szegényebb a vesztes fél: azt épen mi magyarok már eléggé tapasztalhattuk ; s azért ily veszteségek veszélyeinek, valamint bármely más nemzet, ugy mi is csak azon esetben tehetjük ki magunkat, de kell is, hogy kitegyük magunkat akkor, ha állami önállásunk, szellemi és anyagi fejlődésünk biztosítása a jelen nemzedéknek önfeláldozását a jövőnek jólétéért mulhatlanul szükségessé teszi." Ez a nézet az, tisztelt ház, amiben annyira osztozom, mintha énirtamvolna. A jelen nemzedék érdekeinek a jövő nemzedék érdekeiért esetleges feláldozásáról van itt szó, mely feláldozást nem szabad merni addig, mig annak szüksége végleg nem constatáltatott, de akkor kell merni. Ez azonban, legjobb meggyőződésem szerint, nincs constatálva ma. Azért daczára azon publicatioknak, melyekre hivatkozókig Madarász képviselő ur már is elérkezettnek látta az időt a szakításra, elérkezettnek arra, hogy a nemzeti bankra való minden figyelem nélkül, sőt, — mit ugyan nem mondott, de beszédéből következik, — a tulfél érdekeire és megnyugtatására való tekintet nélkül is, már most más útra térjünk át. Én ezen időt elérkezettnek nem látom. (Mozgás a bal oldalon.) Hiszem, hogy nincs itt az idő, melyben a jelen nemzedéktől joggal követelni lehetne, hogy áldozza fel érdekeit a jövő nemzedék érdekeiért. Sőt azt hiszem, és ha ebben csalódnám, akkor máskép fognék kötelességszerüleg beszélni, hogy a jövő kor érdekeit lehet salválni a nélkül, hogy a jelen kor érdekeit oda kelljen vetni áldozatul. Azon felelősséget, hogy én azt végszükség esetén kivül odavetem én részemről nem lennék képes elvállalni. De még kevésbbé vagyok hajlandó a jövő érdekeinek feláldozására. Legyen meggyőződve a tisztelt képviselőház, hogy én legalább soha sem fogom magam odaadni arra, hogy e téren a jövő nemzedék érdekei feláldozva legyenek. (Helyeslés jobb felől.) Semmiképen sem. Azért beszélek a jövő érdekéről, mert a jelenéi nemcsak az én felfogásom szerint is, a miket épen felolvastam, az önök által szorgalmazott utón sokkal eclatansabb mérvben lennének koczkáztatva. Ismétlem, hogy az ipar fejlesztését, a kereskedelem felvirágzását hazánk anyagi jóléte emelkedésének vitális feltételéül tekintem, és mert ilyennek tekintem, s mert tudom mily szükségök van ezeknek a rendszeres hitelre : rajtam legalább nem múlik semmi, hogy részükre biztosittassék önálló és rendszeres pénzforgalom oly szilárd alapon, mint a minőre ez idő szerint fektetni csak lehet. Szolgáljon ez a tisztelt háznak tájékozásul, és ha lehet megnyugtatásul (Zaj bal felől.) a jelenleg folyamatban levő tárgyalásoknak iránya fölött. És végre, tisztelt ház! a 3-ik lényeges közgazdasági tényező a kereskedés. Ez mindenütt, még Angliában is, a melynek világkereskedelme pedig oly óriási, sokkal nagyobb horderejű a belforgalom terén, mint sem a külkereskedésén. Ha még Anglia kereskedelmének is aránytalanul legnagyobb részét a benső forgalom képezi és csak azután jő a nemzetközi: mennyivel inkább áll ez nálunk. De a kicserélésre a belforgalomra ismét mi ad alkalmat és módot? Módot és alkalmat ad az iparos vidékek szükségleteinek fedezése a termelő vidékektől és megfordítva. Addig míg csak az egyik factorral birunk: belforgalmunk szükségkép csekély lesz. De a nemzetközi forgalmat tekintve is roszul vagyunk.Ki inkább csak nyers anyagot viszünk s csakis egy irányba. Megfordítva, be inkább csak gyártmányokat hozuk szintén egyetlen irányról. Kelet és dél felé vasutaink is zsákutezában végződnek, eljárván épen azon vidékektől, a melyeken némileg kezdetleges iparunk számára még lelhetnénk piaezot. S ha tovább is fejlődik iparunk : vajon olyan lesz-e az, hogy terményeinkkel a nyugatot láthatjuk el, vagy olyan, hogy a délt és a keletet? Azt hiszem, hogy mig mi finomabb áruk iránti szükségletünket nyugot felől fogjuk beszerezni, addig viszont adhatunk mi keletnek és délkeletnek olyan ipari-czikkeket, a melyek már tőlünk is kikerülnek. Azon hegyláncz, mely az országnak védelmi tekintetben oly fontos, azon hegyláncz egyúttal elzár bennünket épen azon irányban a forgalom közvetítésétől, a melyre pedig a természet által utalva vagyunk. Bármily nagyok legyenek ezen akadályok, át kell azokat törni vasúti hálózatunkkal, át kell oda vezetnünk és összekapcsolni a Dunafejedelemséggel, Szerbiával, Bosniával, s közvetve Konstantinápolyival és Salonikkal, ki kell egészíteni ez irányban hálózatunkat, hogy nemzetközi kereskedésünk arra vehesse útját és ez által iparunk mintegy oda tereitessék, hogy adjon valamint azon népeknek, a melyeknek elég jó már az, a mit mi termelünk.