Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-74

266 « 74. országos ülés január 27. 1873. körülményre vagyok bátor a t. képviselőket figyelmeztetni, hogy mig egyfelől megengedjük benn a hazában a dohányt a külkereskedés számára termelni: addig künn ugyanazon kereskedőkkel saját kormányunk versenyez. Nem recriminatiok ezek, hanem kedvezőtlen pénzügyi helyzetünk okainak egyszerű elősorolása. Én azt vártam a tisztelt pénzügyminister úrtól, hogy ő ismerhetvén legjobban bajaink forrását, rá fog mutatni az orvoslásra is. Nagy sajnálatunkra ezt nem tette, mert azon kegyes és Istenfélő fohászkodását, hogy ha a jó Isten jó esztendőt ád: lesz sok bevétel; ha nem ad: nem lesz, — nem tarthatom fináncpolitikai programúinak. Biztosithatom a tisztelt pénzügyminister urat, hogy én vagyok anynyira kálvinista, mint ő; hiszem annyira a praedestinatiót is, mint ő; (Élénk derültség.) de engedelmet kérek: a financiában a praedestinatio mellett még egy kis tervszerű cselekvést, egy kis tevékenységet is szeretnék látni. Tudom én nagyon jól, hogy egy életképes nemzetnek nem lehet, nem szabad mindent a kormánytól várni, mert az egészséges haladás csak a társadalmi szabad mozgalomban gyökerezhetik. (Helyeslés.) De épen az mi engem megdöbbent: az, hogy e téren viszonyaink kedvezőtlenségénél fogva ugy tapasztalom, hogy 1867. óta a társadalmi tevékenység hanyatlott. Jól tudom, hogy erre azt mondhatják, hogy 1867. előtt nem volt alkalmunk politizálni, mi pedig politizáló nemzet vagyunk s az akkori kedvezőbb viszonyoknak az lehetett az oka, hogy legjobbjaink mindnyájan anyagi erőink ápolgatása körül csoportosultak. De ha tekintetbe veszem is ezen nemzeti gyengeségünket, legjobb akarat mellett sem lehetek mégis a mai eredménynyel megelégedve. Én nem láthatom a helyzetet oly kedvezőnek, mint a ministerelnök ur, és hiszem, hogy ha ő 1867. óta nem a fővárosban lakott volna, hanem a hely szinéa künn a vidéken: lett volna neki fdkalma a viszonyokat tanulmányozni, bizonyosan nem látná azokat oly kedvező színben. Csinálunk-e ma hazafiságot és erényt a gazdálkodásból. Vajon nem eladjuk, vagy a legjobb esetben nyakra-főre haszonbérbe adjuk birtokainkat és miért? Sokan bizonyosan nem jókedvüségből teszik azt, hanem a kedvezőtlen helyzet nyomasztó kényszerűségéből. Ne méltóztassanak e jelenséget kicsinyleni, tisztelt képviselő urak, mert higyjék meg önök, hogy ez nagyon nagy betegség nemzetünk testén; higyjék meg önök ezt, hogy nemzetünk fenmaradását nem fogják biztosítani virilis jogokkal sohasem; mert ha idegen kezekre kerül ez ősök vére áztatta földje: akkor az alapot vesztjük el lábaink alól és magunk leszünk idegenné, hontalanná e hazában! Tehát nemcsak pénzügyi, hanem legfontosabb politikai érdekeink is azt követelik, hogy jövendőben helyesebb pénzügyi és közgazdasági politikát kövessünk, mert az eddig követett utón tovább nem maradhatunk. Tökéletesen egyetértek azon képviselőtársaimmal, a kik azt mondják, hogy a megkezdett beruházások terén a fél utón, ha csak veszélyeztetni nem akarjuk az eddigi eredményeket: megállanunk nem szabad. Igenis én is azt mondom. De ha nincs kilátásunk arra, hogy a terheken egyhamar könnyíteni lehessen, kötelességünk tőlünk telhetőleg erősiteni az alapot, azon alapot, melyre a terheket építhetjük. Hazánkban a földművelés és földmivelési ipar egyik kiváló sarkkövét képezi államháztartásunknak. Ha ezt elhanyagoljuk, tisztelt képviselő urak, csinálhatunk akármilyen könnyen áttekinthető, akármilyen normális budgetet, a melyben a nettó- és a bruttó-bevételek el vannak különítve. A budget nem előidézője az eredménynek, hanem az előidézett eredménynek föltüntetése. Oly intézkedéseket kell tennünk, tisztelt ház, a melyek kihatnak a gyakorlati életre; mert azt nem értheti senki, hogy midőn hazánkat a természet annyi kincsekkel áldotta meg, — talán nem sértem meg az önök hiúságát, mert nem egyesekre, hanem átalában értem, — mi mégis mindnyájan szegények vagyunk. Mi lehet ennek mégis oka? Vajon élhetetlenségünk, vagy talán az, a mit Kautz t. képviselő ur mondott, hogy az 1790-iki X-dik törvényczikkbeu nincsen az, hogy Magyarország az időjárástól is független. Ez, t. ház, nem ok, mert az 1867-ik évi törvényben sincs az benne. Mi azt hisszük, hogy pénzügyi-, közgazdasági és anyagi fejlődésünk akadályainak elhárítása, egyedül csak tőlünk függ. Ha pedig nem tőlünk függ, akkor mondják meg önök: kitől? vagy ha mi nem ösmerjük ezen akadályokat : ösmertessék meg önök, hogy segédkezet nyújthassunk azoknak közös erővel való elhárítására. De engedjenek meg önök, és ismerjék be, hogy azon ut, melyet közgazdasági szakfejlődésünk akadályainak elhárítására eddig a ház t. többsége követett, — mondom ösmerjék be, hogy ez az ut sikerre nem vezet. Az idő tehát, és tapasztalás még idáig a mi szövetségesünk; de ne higyjék önök, hogy csak azért, mert nekünk van igazunk, kárörvendőleg mosolygunk hazánknak kedvezőtlen állapotán; s ne higyjék önök, hogy midőn arról van szó, hogy ezen rósz sors jobbra forduljon : mi összetett kezekkel tétlenül fogunk állni. Ne higyjék ezt önök, mert mi igen jól tudjuk, hogy ez nem párt-kérdés, hanem ez nemzeti létünk kérdése. Midőn ily nagy kérdés megoldásáról van szó: akkor nem maradhat senki tétlenül; de hogy sikerrel működhessünk, annak, nézetem szerint, egyetlenegy feltétele van, t. i. az, hogy hagyjuk el az eddig követett s a tapasztalás sze-