Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-74

264 74. országos ülés január 27. 1873. élén állt, sőt foglalkozott pénzügyi és nemzetgazdasági szakiratokkal is, melyre vonatkozólag 1863ban egy nagybecsű munka jelent meg tőle, , Közügyekről* czim alatt, melynek 96-dik lapján igy szól: „Sehol sem a kiadásokhoz kell mérni az adókat, hanem az adózási képességhez, és e szerint szabályozni a kiadásokat. Mert az oly állam, mely bevételeivel nem képes egyensúlyozni kiadásait, mely adómennyiségét nem szorosan a növekedett adóképességhez aránylag emeli: végre is a nemzeti vagyon tökéjét emésztve, virágzó nemzetgazdászati és pénzügyi viszonyoknak soha nem örvendhet." Ki vonhatja kétségbe ezen állitások igazságát, hiszen mind meg annyi pénzügytani axiómák azok. Azt is jól tudjuk, hogy a pénzügyminister hatásköréhez tartozik a földmivelési ipar két igen jelentékeny része, a szesz- és czukorgyártás, és tudjuk azt is, hogy ez iparág felvirágzására mily közvetlen hatással van magának a földmivelési üzletnek felvirágzása ; az is nagyon természetes, hogy csak oly országban lehetnek vagyonos földmivelők, hol a földmivelés virágzik. Hogy mily átka bármely államnak is egy szegény földmivelő osztály, erre nézve az 1867-ki pénzügyminister emiitett nagybecsű munkájának 115-ik lapján igy szól: „Egy szegény és nyomorgó földmives osztály annyira meg fogja szorítani szükségeit, a tőke- és szorgalomhiány miatt annyira hátramarad saját termelésében, hogy nem lesz a kereskedésnek mit közvetitnie, az iparnak mit feldolgoznia." A ki ennyire ismerte feladatát, tisztelt képviselő urak, ki kötelességéről ily teljes, ily tiszta tudattal birt: attól méltán lehetett sokat, nagyon sokat várni! És mégis mi történt? Hogy mi történt a pénzügyek és közgazdaság terén, azt — fájdalom — tudjuk; mert hiszen előttünk van az el nem takarható való. De igazságos akarok lenni ezen eredmény előidézésében, már jó része van a mostani igen tisztelt pénzügyminister urnák is. ő ugyan tudtommal a közgazdaság- és pénzügytanról nem irt könyvet, de ő magáról: irt Carolus egy szép könyvet. E munkában bebizonyittatik, hogy a mi mostani pénzügyministerünk olyan ember, kinek minden sikerül, a mihez hozzányúl. Miiyen kár, hogy ezt a könyvet Pipicz lovag nem olvasta. Én hazánk érdekében óhajtom, hogy Carolus igazat mondjon. Fájdalom, még eddig nincs igaza; mert még eddig egyik pénzügyinmisterünk sem tudta elhárítani azon akadályokat, melyeket pénzügyi és közgazdasági szabad fejlődésünk elé egy idegen kormány gördített. Hogy nagyon keveset említsek, van-e nemzeti bankunk, földmivelésünket és iparunkat nem azon adóteher nyomja-e most is, mint 1867. előtt, hogy ezen terheket könnyíteni nem lehetett, ehhez sok kétség fér. Mit tettünk azok ellensúlyozására?' adtunk olcsó tőkét a földmivelés, ipar és kereskedelem rendelkezésére? Nem; hanem engedélyeztünk takarékpénztárakat, és a mire Gorove tisztelt képviselőtársam oly nagy súlyt fektet: bankokat. Igen; de hogy az illetők ezen bankokba honnan vegyenek bankót: arról nem gondoskodtunk. Vasutainkat az. ország kereskedelmi érdekeinek megfelelőleg építettük talán és gondoskodtunk jó országutakról, melyeken ezen vasutakhoz mindenki, bármely időben hozzáférhessen? Vasutainkat meggörbítették egyéni érdekek és szomorú hírre vergődött országutaink ma is nagyrészben csak két árok közé hányt sárnak nevezhetők. Országunk legtermékenyebb részeit hol az aszály sújtja, hol az árvíz borítja el. Mit tettünk, hogy elhárítsuk ezen csapást? A suezi csatorna megnyitása után való évben kiküldtünk egy mérnököt a vizcsatornázási és öntözési rendszer tanulmányozására, és már -azóta kétszer öntötte el minden rendszer nélkül a vizár Magyarország Kánaánját, az Alföldet és a Bánátot. De talán vigasztalóbb a kép, melyet földmivelési iparunk mai helyzete nyújt ? Fájdalom, nem! A kezdetben oly szép reményre jogosító malomipar pang. Hasonló sorsban részesül a szesz- és czukorgyártás. Pedig tudjuk mindnyájan, hogy ezen iparágak vannak hivatva első sorban a föld nyers terményeinek feldolgozására, és mindnyájan tudjuk azt is, hogy a helyi fogyasztás mily rendkívüli befolyással van a mezőgazdasági üzletből nyert jövedelem állandósítására és egyformaságára! És ha tekintjük éghajlati viszonyaink túlzásait: a helyi fogyasztás biztosítására annál nagyobb súlyt fektetünk ! Mi lehet annak oka, tisztelt képviselő urak, hogy nálunk ezen két fontos mezőgazdasági iparág, a szesz- és czukorgyártás nem emelkedik? Annak főoka az 1867-ki XVI. törvényczikk, ha jól emlékezem, 11-ik §-a, mely ezen iparágakra nálunk az osztrákokéval egyforma adót vet. Hogy népességi, pénzügyi és átalános közgazdászati viszonyaink mennyire különböznek az osztrákétól, azt mindnyájan tudjuk, és az adórendszernek következménye ugy szólván az, hogy a mi gyárosaink az osztrák gyárosokkal versenyezni nem tudnak. De nézzük,, emelkedtek-e nálunk ezen iparágak az utolsó években vagy nem? Ha pedig emelkedtek, azon arányban emelkedtek-e, mint lehetett volna? Én még messzebb megyek vissza, mint Gorove képviselőtársam; nem 1868-ra, hanem 1865-re. 1865-beu a szeszadó volt Magyar-, Erdély- és Horvátországban 6,666.200 forint, 1870-ben előirányozva volt 7 millió 527.000, a tényleges bevétel 6,491.000, tehát kevesebb az előirányzatnál 1,035.934 forinttal,. 1865-ki évnél pedig kevesebb 173.135 forinttal, már az 1871-ki eredmény valamivel kedvezőbnek