Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-74

2f>2 74. országos ülés január 27. 1873. hiszem, méltán és teljes joggal ébreszthette föl az egész ház osztatlan figyelmét; de az Ígéret teljesítésével adós maradt a tisztelt ministerelnök ur ; mert, hogy emeljük fel az adót: ez magábanvéve még nem pénzügyi programm. Elismerem a ministerelnök ur őszinteségét, hogy ezen adófölemelésre a mostani helyzetből nem talál indokot, hanem visszament 1848. előtti tapasztalataira, és azt monda, hogy 1848. előtt, midőn még nem fizettünk adót, külföldön lakó főuraink kastélyainak fedele lyukas volt, és a közép-osztály rozzant házakban lakott. Ma adót fizetünk és másképen van a dolog; főuraink kastélyai fedelén nincsenek lyukak; a közép-osztály pedig jókarban van és jó házakban lakik; ebből tehát az következik, hogy fizethetünk többet is. Én elhiszem, tisztelt ház, hogy 1848. előtt külföldön élő főuraink kastélyai tán düledező állapotban voltak; azt is elhiszem, hogy az úgynevezett közép-osztály romladozott bogárhátú házakban lakott; de azért biztosítom a ministerelnök urat, hogy azon 1848. előtt úgynevezett középosztály akkor bizonyára nem volt annyira eladósodva, mint ma a fényes házakban, és azt hiszem, hogy a közép-osztálybeliek közül nagyon sokan nem cserélték volna fel akkori egyszerű helyzetűket a mai czifra nyomorúsággal ; de hivatkozom az igen tisztelt ministerelnök ur ismert igazságszeretetére, és azt kérdem, hogy vajon az 1848. előtt úgynevezett középosztály érdemli-e azt, hogy róla oly kicsinylőleg, oly megvetőleg emlékezzünk és azt mondjuk, hogy ezen embereknek csak a sallangos négy lóra és vásár alkalmával a czigányra volt pénzök. Volt ezen embereknek, tisztelt ház, mint a magyar tudományos akadémia, magyar nemzeti szinház és magyar nemzeti múzeum mutatják, még másra is pénzök, és teljességgel nem érdemli ezen közép-osztály, tisztelt ház, mely a hazának egy Kossuth Lajost, egy Ghyczy Kálmánt (Éljenzés bal felől), egy Deák Ferenczet, sőt magát a ministerelnök urat is adta, — hogy ilyen hangon beszéljünk róla. Nagyon sokszor méltóztattak hivatkozni, hogy Magyarországon ma egy hold föld és egy ház ennyi meg ennyi forinttal ér többet, mint 1867 előtt. De hiszen, tisztelt ház, egy hold föld Oláh-, Orosz-, sőt Törökországban is többet ér most, mint 1867. előtt; de ezt, nézetem szerint, alig lehet az ottani kormányok bölcseségének tulajdonítani, mely kormányokkal a miénknek egy niveaura helyezkedni bizonyosan nem képezi ambitióját. És azt kérdem a tisztelt képviselő uraktól, ha következetesen viszszük ezen következtetést: vajon azon jelenséget, hogy 1850. után többet ért egy hold föld, mint 1848. előtt, és hogy 1853—54-ben 10 forint volt egy köböl búza ára, ezen jelenséget a Bach-kormánynak fogják-e tulajdonítani? Ide vezet ezen következtetés, ha végig visszük. Ha nem becsülném a ministerelnök ur alkotmányos érzületét oly nagyon^ nem lepett volna meg azon állítása, mikor azt monda, hogy a mai kedvezőtlen pénzügyi helyzetnek azellenzék ép ugy oka, mint a többség. Ezen „Pesti Napló "-hoz illő okoskodást épen nem vártam volna a ministerelnök úrtól, mert alkotmányos fogalmak szerint az alkotás joga, kötelessége és dicsősége egyedül és kizárólag a többséget és az abból eredt kormányt illeti; de azt mondani, hogy a mi a helyzetben jó van: azt kizárólag a többség alkotta meg, és azt az ellenzék nem hogy megalkotni segítette volna, hanem mindig akadályozta; és másfelől, a mi a helyzetben rósz van : azt az ellenzék nem hogy megakadályozta volna, de sőt megalkotni segítette. Ezt mondani lehetetlen, tisztelt ház. Mi elismerjük, hogy e megalkotott helyzet dicsősége egyedül és kizárólag önöket illeti és nem akarnánk annak osztályrészeseivé lenni; ne legyenek tehát önök sem oly nagylelkűek, hogy minket az alkotott helyzet dicsőségének részeseivé tegyenek. Elhiszem, hogy avaló talán hamarább lepte meg önöket, a mint vélték, és azt is elhiszem, hogy a való, midőn már előle többé nem zárkózhatunk: kellemetlen vendég, hogy bizonyára annál kellemetlenebb, minél kevésbbé vártuk; fokozza ezen kellemetlen hatást az is, hogy a való egyszerre nagyon is fényesen világítja meg a tért, melyet szemeink elől illusioink köde eltakart. De valamint a természetnek, ugy a nemesebb értelemben vett emberi cselekvényeknek is egyik fő éltető eleme a világosság, különösen a közdolgok intézésénél van arra igen nagy, elengedhetlen szükség. Nem nevezhetem ugyan egészen tökéletesnek azon világosságot, melyet a pénzügyi bizottságnak tárgyalás alatt levő jelentése hazánk pénzügyi és átalában anyagi helyzetére vetett; de habár nem tökéletes is e jelentés : azon érdeme kétségkívül megvan, hogy a nemzet előtt eddig oly gondosan takargatott kedvezőtlen pénzügyi helyzetet sokkal nagyobb mérvben világítja meg, mint eddig. Igaz, hogy nem örvendetes ezen világosság, de én nem ijedek meg tőle, sőt inkább köszönetet mondok a pénzügyi bizottságnak; mert azt hiszem, hogy elérkezett ideje annak, hogy végetvetve az önámitásnak, ismerjük föl a helyzetet, nézzünk bátran szemébe a tényeknek és tanulmányozzuk gondosan megbízatásunkból folyó lelkiismeretességgel hazánk pénzügyi állapotát, ezen vizsgálódásunk bizonyosan nem egy okát fogja'felderíteni azon helyzetnek, melyet a pénzügyi bizottság így jelez: „a helyzet, melyben pénzügyeink ma állanak, komoly és óvatosságra int." Nézetem szerint az államok kedvező vagy kedvezőtlen pénzügyi helyzetét nemcsak egyedül és kizárólag fináncpolitikájok helyes vagy nem helyes volta idézi elő; hanem nagyon sok tényezőnek kell összemüködni arra, hogy az államélet egészséges ala-