Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-73

73. országos ülés január 25. 1873. 253 lesztetik, és a mennyiben 4 év már elmúlt, az egész 46 év múlva lesz törlesztve. Mutatják ez adatok továbbá, hogy e vasutak bizonyos részei nevezetes forgalmat idéztek elő az országban. Ugyanis 1872-ben, midőn a hatalmas illampályának mértföldenkinti bruttó-jövedelme volt 157.000 frt, a pest-salgótarjáni vonalnak mértföldenkinti bruttó-jövedelme 162.124 frt volt, s igy az előbbeninek jövedelmét még fölül is multa. A idéli pálya nem hozott többet, mint mértföldenkint 118.000 frtot, és a tiszai pálya, a mely oly nevezetes vonala hazánknak, és a mely előbb kamatbiztosi tást kapott, de most nagy jövedelmet hoz, mértföldenként átlag 81.000 frtot hozott. A közlekedési ministerimntól nyert adatok szerint már most föl lehet venni az egész vonalnak Rutkától le Hatvan-Szolnokig és Miskolcztól Bánrévig, tehát az •összes hálózatnak mértföldenti bruttó-jövedelmét 72.000 forinttal, a mi a tiszai pályához hasonlítva .alig 8000 frtnyi különbözetet mutat. Ennélfogva előrelátható, hogy nem múlik el •egy év, két év, a nélkül, hogy fedezve lenne az •összes vasúti kölcsön évjáradéka. Ez esetben ezen teher megszűnnék teher lenni, sőt felesleges jövedelmet is hozhatna, s nem 90 év múlva, mint a garantirozott pályáknál, hanem 50 év múlva leendne az állampálya és pedig teher nélkül az állam tulajdona. Tehát rövid idő múlva 837a millió megszűnnék teher lenni. A pénzügyi bizottság jelentése szerint a sorsolási kölcsön kamatai fedezésüket találják a rendeltetésére szánt alapokból, s igy ezen 30 millió sem sulyosodik most reánk. A gömöri 6 milliónál is előreláthatólag a pénzügyi bizottság jelentése szerint hasonló eset forog fen, tehát mint valódi terheltetés az összes 6 évi pénzügyi gazdálkodásunk után marad a 30 és a most felvett 54 millió államkölcsön, s miután ezen kölcsönök is hasznos beruházásokra fordíttattak, melyek idővel ismét jövedelmet fognak adni: azt merem állítani, hogy most sokkal inkább vagyunk érdemesek nagyobb hitelre, mint voltunk 1867-ben. Nem mondom, hogy most nagyobb hitelt birunk, mint ezelőtt pár esztendővel; nem birunk pedig épen azon iránynál fogva, mely szerint, öntudatlanul bár, összejátszik az ellenzék a lajthántuli pénzhatalmakkal, kiknek talán érdekekben áll Magyarország pénzügyeit jövőre is gyámságuk alatt tartani, (Élénk mozgás.) hogy e hazának hitelét mentül lejebb szállítsák. (Mozgás a bal oldalon.) Ha tehát nem vagyunk annyira hitelképe:sek, mint a mennyire ezt megérdemeljük: azt a bajt könnyű orvosolni. Jogosan várhatjuk az orvoslást, ha a törvényhozás termeiben csak a tényleges állapot és az igazság hangsulyoztatik, a mi kihat e teremből, és a mi talán képes lesz a hazánk pénzügyei felől terjesztett balhiedelmeket eloszlatni. Ha továbbá az államháztartásban helyreállítjuk az egyensúlyt, nem kételkedem, hogy az álfogalmak és ráfogások eloszlatásával annyira hitelképesek leszünk, mint azt méltán megérdemeljük. Az állam hitelének megállapítása hasonló a magánosok hiteléhez ; az állam hitelének megállapítására befolyással vannak mindazon tényezők, melyek a magánosok hitelét biztosítják. És e hitel függ mindazon tényezőktől, melyek a magánosok hitelére nézve irányadók; mert miként a magános hitelére nézve a személyes hitel sokat tesz: ügy az államéra nézve is, ha pontosan, lelkiismeretesen teljesitendi elvállalt kötelezettségeit. Ezenfelül alapja a hitelnek: a vagyonnak mérve, és a mint a magánosoknál az általuk bírt tőke és ingatlan érték a határozó : ugy az államra nézve határozó mindenek fölött az adóképesség, a melynek alapja ismét a vagyonosodás átalános terjedése. Adóképességünk a múlt évek óta nagyban emelkedett. Sajnálom, hogy a netto-budget elvét, melyet óhajték, — mi azonban nem zárta volna ki, hogy minden kiadás, és igy az államjövedelmek üzleti kiadásai is külön a költségvetésben meg ne szavaztassanak — a pénzügyi bizottság elvetette. Sokkal tisztább képét nyernénk ez által adóképességünk emelkedésének. Én most azon nézetben vagyok, hogy a nettobudget, a mi viszonyainkat tekintve, sokkal helyesebb lenne. Az 1873-diki költségvetés 200 millió bevételt mutat, de nem mutatja ki láthatólag, mennyi ebből valóságos tiszta bevétel, oly bevétel, mely fölött rendelkezni lehet, holott a netto-budget kimutatná. Másrészről a netto-budget szerinti előirányzat is föltételezi minden a jövedelmek beszerzése iránti kiadás egyenkintí részletes elősorolását és megszavazását. Hogy tehát a magyar emberre nézve a budget érthető legyen, azzal kezdeném, hogy elősorolnám az összes bevételeket, s minden tételnél a bevételek végett az igényelt kiadást, pl. a dohány összes bevétele 1873-ra 26,976.000 frt, kiadás 12,803.000 frt, tehát a dohány czimén a netto-budget tétele: 14,173.000 frt. Ha ezen módon számítjuk a valóságos jövedelmet: az 1873-ra előszámitott 200 millió rendes jövedelem leszáll körülbelől 127 millióra; a pénzügyi bizottság is hozzávetőleg ennyire teszi. Ezt mindenek fölött ismernie kell mindenkinek, ki a költségvetéssel foglalkozik, mert csak igy lehet vinni öntudatos államgazdálkodást. Ha a legközelebb múlt években igy számoltunk volna, s a netto-bevételekből levonjuk az állandó kiadási tételeket, milyen udvartartás, államadóssági járulék, a mi adósságaink kamatja, — ha továbbá levonjuk a közös költségeket: a mi azután marad, az fordítható deficit nélkül saját kiadásainkra. Ez adott volna pénzügyi állapotainkról bíz-