Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-70

172 70. országos ülés január 22. 1873. Ha tehát csak ezen összegeket veszem alapul, akkor annyi kétséget nem szenved, hogy a tényleges hiány 23-ig bezárólag, megközelítőleg 84 millió frtra tehető. Ezzel szemben áll a jelenlegi 54 milliós megszavazott kölcsön, melyből be fog folyni körülbelül 43—44 millió a pénztárakba; ebből azon következtetést vonom ie, hogy az 1873-iki évet, nézetűtn szerint, vagy kölcsön vagy hitelművelet nélkül bezárni nem lehet. De, tisztelt ház! Vannak még oly kiadásaink, a melyek előirányozva nincsenek, s a melyeket én legalább igen közel kilátásban levőknek tartok: köztudomású dolog, hogy állami tisztviselőink legnagyobb részének azon fizetéssel, melyet az államtól húz: megélni a mostani drágaság közepette nem lehet; nagyon tartok tőle, hogy legközelebb drágasági pótlékkal kell megküzdeni: hacsak azt nem akarjuk, hogy állami tisztviselőink éhen haljanak vagy bűntettekre vetemüljenek, vagy elhagyják az államszolgálatot. De, tisztelt ház! ha ettől eltekintek is, nem vélem lehetőnek, hogy a honvédség, valamint a hadsereg a kiszabott egységi árak szerint élelmezhető legyen. És itt biztos vagyok benne, hogy póthitelekkel kellemi megküzdeni. De vaunak, tisztelt ház! nemzetiségi, culturai szempontból támadt igények jogos kívánalmak is, a melyekről megfeledkezni nem szabad, sőt annál inkább szükséges, miután — mint tegnap megjegyeztetett, —agricol-ország vagyunk kell, hogy mezőgazdaságunk emeltessék, viruljon; mert ez képezi egyik legbiztosabb forrását adóinknak. Alig tiz éve, hogy épen Magyarországnak legdúsabb, legtermelőbb vidéke aszálylyal, egy pár év előtt fagy által sújtatott, most meg épen a sok viz által oly állapotba helyeztetett, hogy adóját fizetni képtelenné vált, könyöradományokra szorult. Nem intő szava-e a sorsnak, hogy minden áron minden áldozattal igyekezzünk ezen segíteni, hogy igyekezzünk megtartani adóképességünk fő forrását. Nézetem szeszint itt gazdálkodni nemcsak hogy nem szabad, de az alföldön a szükséges beruházásokat idővesztegetés nélkül kell megszavaznunk. S ha ezek állanak, tisztelt ház: ebből azon következtetést vonom le, hogy azon utón, melyen eddig haladtunk, csakugyan tovább haladnunk nem lehet, szükségünk van mindenesetre egy teljesen uj rendszerre az adók összes nemeire. Szükségünk van minden esetre az adók beszedését illetőleg nagyobb pontosságra, hogy hátra maradásunk legalább ne legyen ott, hol ezt a mulhatlan szükség nem. indokolja. De mimtán, tisztelt ház, oly pénzrendszert egy átalában ne ismerek, mely pénzügyi bajainkon segitni képes lenne az adózók áldozatkészsége nélkül : ugy hiszem, első kötelességünk tiszta képét adni helyzetünknek, tudatában annak, gondosan megfontolni: mik a teendők, és a teendőkhöz kettőztetett buzgalommal haladéktalanul fogni, mert nem a hosszú tanácskozások, hanem a szapora tettek fognak bajainkon segitni. Én, daczára annak, hogy eltérek a pénzügyi bizottság nézetétől és magasabbra számítom deficitünket: attól egyátalában nem tartok, s aggasztónak nem látom; azonban nem akarom ismételni azokat, miket az előttem szólók elmondottak, hogy mennyivel szaporodott a közállam vagyon, mennyire emelkedett a jövedelem mindenütt, ha egyebet nem veszek is számba csak azt, mit tökéletesen igazol a pénzügyi bizottság, hogy öt év alatt az adó 50 millióval szaporodott anélkül, hogy az adókulcs emeltetett volna. A jövedelem tehát évenkint tiz millió írttal szaporodott s ez 200 millió tökének mindenesetre megfelel. Egy baj van, természetesen, hogy mindazon nagyobbszerű jövedelmek, melyek ezen beruházások következtében befolynak, egyátalában nem hagynak nyomot az adópónztárbam Ha az adórendszert keresztül akarjuk vinni, tekintve az eljárás nehézkességét , tekintve a roppant munkát, melyet teljesíteni kellene: nem merem hinni, hogy elég időnk legyen arra, hogy azok kellő időben törvényerőre emeltessenek, s itt látom pénzügyi helyzetünket aggasztónak. Áttérek beszédem második részére, s igen rövi din elemezni fogom jelenlegi pénzügyi helyzetünknek indító okait, vagyis fő tényezőit. Kétséget nem szenved, ha végig nézünk a legközelebb lefolyt országgyűlés irományain és naplóin; ha figyelemmel kisérjük a hozott határozatokat és törvényeket, ha figyelemre méltatjuk azon beszédeket, melyek e házban elmondattak a köz-vagyonosodás emeléséről és fejlesztéséről, az igaz, akkor, amikor oly vasutak voltak tárgyalás alatt, melyeket sem világkereskedelmi, sem hadászati szempontból indokolni nem lehetett: ugy állíttattak elénk mindezen beruházások, hogy ezek nemcsak nem fognak semmi terhet róni az államra, sőt ellenkezőleg maguk magukat fogván törleszteni, nevezetes vagyonszaporodást fognak az államnak biztositani. Nem akarok tisztelt ház! részletekbe bocsátkozni, nem is akarom fölemlíteni azon eseteket, melyek a képviselőház előtt már ismeretesek, s csak azon egyet tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a beruházások vagy befektetések rendesen egyhangúlag szavaztattak meg, s kevés kivétellel, akkor is nagy többséggel. Ha ezek állanak, méltóztassanak megengedni tisztelt ház! hogy lehet ezekért a ministeriumot okozni, hogy lehet ezeket a ministeriumnak bűnül felróni: azt egyátalában nem értem. De elemezzük a beruházásokat, vagy befektetéseket: vajon olyanok-e azok, amelyeket egyátalában nem kelletett befektetni vagy beruházni? vajon olyanok-e azok, melyeket el lehetett volna odázni? Alig egy évtizede, a közvélemény, az összes nép