Képviselőházi napló, 1872. III. kötet • 1873. január 11–február 1.

Ülésnapok - 1872-68

126 68. országos ülés január 20. 18T3. nél. A fogyasztási adó behajtása Austriában 207 ezer 900 frt, nálunk 233,335 frtot tesz, holott az összeg Austriában 54 millió, nálunk 14 millió. E számok borzasztóan beszélnek. Tehát igazam van, midőn azt mondom, hogy az adó rendszertelensége fölemészti az adó nagyobb részét. Az adó fölemelésre nézve, tisztelt ház! én megvallom, — eltérve attól, hogy nekem nem le­vén bizalmam a kormányban, semmiféle pénzt ő rá többé nem biznék, — én az adófölemelést még a létező nagy deficittel szemben sem találom mulhat­lan szükségesnek. Én azt hiszem, ha egy részt ef­fectuáltatnék azon jogos és méltányos levonás, me­lyet beszédem elején jeleztem; ha azonkívül ipar­kodnánk az adó- és bér-hátralékok behajtásánál jól és czélszerüen eljárni; ha különösen végrehajtanék a pénzügyi tekintetben létező törvényeket — ha már megvannak, a bajon nagy részben segíteni lehetne. Fölhívom a tisztelt pénzügyminister ur figyelmét különösen egy adónemre, mely törvényeinkben léte­zik: ezt tehát végre kell hajtani. A törvény sze­rint minden pénzbeli nyugtára bélyeget kell tenni, és itt igen fontos rovatot képeznek a háztulajdono­sok, kik minden negyedévben nyugtát tartóznak kiállítani a lakónak. És mi történik? A háztulajdono­sok igen kényelmes módot találtak fel; megírják a lakónak levél alakjában, hogy megkapták tőle a házbért. Nem tudom, hogy a pénzügyminister ur is követi-e e példát, hanem hát e szokás átalános. (De­rültség a szélső bal oldalon.) Előadván röviden azokat, mikben én a létező bajoknak kútfejét látom, nem marad más hátra, mint ennek orvoslását keresni. Tisztelt ház ! Én nem látok más módot arra, hogy a bajoktól és azon veszélyből, mely bennünket fenyeget, menekedjünk, mint először azt, hogy visz­sza kell szerezni Magyarországnak önrendelkezési jogát, miszerint hadsereget szoros honvédelmi szem­pontból tarthasson, s annak létszámát a körülmé­nyekhez képest emelhesse, vagy leszállíthassa. Mi­ként gondolkodhatunk takarékosságról, miként be­szélhetünk arról, hogy jövőben kevesebbet fogunk költeni, mikor nem tehetjük azt, a mit minden nemzet tehet, midőn hasonló körülmények közt van. Más nemzetek így szólnak: „Kevés a pénzem, hála a sorsnak, békés időket élünk, és azon kezdem, hogy alábbszállitom a hadsereget." Mi ezt nem te­hetjük; e nélkül pedig lehetetlen financiális bajun­kat gyökeresen gyógyítani. Másodszor vissza kell állítani a nemzet történetéből természetszerűleg fej­lődött intézményeket és azokba akkép beleoltani a kor által igényelt reformokat, hogy maguk az in­tézmények legyenek a közélet minden ágazatában az administratió közegei, vagyis föl kell cserélnünk a drága centralisatiót az olcsó önkormányzattal. A harmadik orvoslás, t. ház! az, a melyet a mi népünk már rég föltalált, hogy t. i. addig kell nyújtózkodni, a meddig a pokrócz ér. Lehet itt al­kalmazni Napóleon ismert mondatát a háborúról; ahhoz szerinte három dolog szükséges: pénz, pénz, és ismét pénz! Nálunk megfordítva áll a dolog : mi azt mondhatjuk : gazdálkodni, gazdálkodni és is­mét gazdálkodni kell. Hiszi-e a t. ház, hogy ezt ezen kormánytól várhatja ? Van-e valami a múltban ami feljogosít, hogy ezt tőle reményleni lehessen ? Nem akarok többé hosszasabban visszaélni a t. ház türelmével, és pedig annál kevésbbé, mert ha netalán kihagytam is valamely fontosabb dolgot: ezt bőségesen és mindenesetre jobban mint én, pó­tolni fogják az én tisztelt barátaim. Én befejezem beszédemet egy kéréssel, és ezen kérést mindenekelőtt a kormányhoz kellene in­téznem, mert elismerem, hogyha barátainak kebelében tehetség van és örömére válik hazája sorsának in­tézésére befolyást gyakorolni: ez olyan missió, mely jogosult. Mikor a hazafi érzi, hogy van benne te­hetség, hazájának szolgálatokat tehetni, joga és kötelessége a kormányra vágyódni; de ily eredmé­nyek után, minőket önök — öt év lefolyása után maguk előtt látnak: az ambitió nemcsak nem jogo­sult, hanem bün. Én egyénileg tisztelettel viseltetem a jelen kormány egyes tagjai iránt, de nem habo­zom kimondani, én ugy érzem, hogy az ő helyükön, én azon bársonyszékek pírjában nem látnék csá­bító szint, hanem látnék lángokat, melyek lelkemet égetnék, mivel hazámat égetik. De ha már a mi­nister urak annyira hozzátapadtak azon székekhez, nem marad más hátra, mind azokhoz fordulni, kik­nek egyedül áll hatalmában a kormányt és a kor­mányzati rendszert megváltoztatni: a tisztelt több­séghez. Minden alkotmányos ország pártokra van sza­kadva; természetes, hogy minden párt hatalomra vágyik; de van ennek is bizonyos határa; vannak bizonyos helyzetek, melyek előtt minden pártnak meg kell hajolnia, különösen olyankor, mikor a ha­zát végromlás, kézzelfogható pénzügyi romlás is fe­nyegeti. De mondják önök, hogyha ez alkalommal nem szavazzák meg a kormánynak a költségvetést, az ellenzék ujabban azt fogja mondani, hogy bomlado­zik a párt. Ellenkezőleg, akkor fog erősbödni: mert be fogja bizonyítani a hazának, a népnek, hogy a haza sokkal inkább fekszik szivén, mint a hatalom­vágy, mint az uralkodás! s fölteszem önök hazafi­ságáról, hogy be fogják látni, hogy sokkal jobb,, bomladozzanak önök, mint bomladozni lássák a hazát! (Helyeslés szélső bal felöl.) Gorove István: Parlament életünk óta alig véltem valamit szükségesebbnek és ebben tö­kéletesen egyetértek a pénzügyi bizottság t. előadó­jának véleményével, mint hogy jelenlegi pénzügyi

Next

/
Thumbnails
Contents