Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-40
40. országos ülés november 2G. 1872. 75 oly terhek viselése alól, melyeket az ország többi lakosai viselni tartoznak. Ez indoknál fogva, — mint beszédem elején is kijelentettem, — mig az adóreformok iránti törvények még nem hozatnak: Pestre nézve kivételt nem kívánok tenni, hanem viselje agy, mint az ország többi községe viseli saját adója behajtásának terhét. Ennélfogva én a külön véleményt el nem fogadom. (Helyeslés.) Steiger Gyula: Tisztelt ház! Én egyetlenegy esetben sem óhajtanék a fővárosra nézve kivételes intézkedést tenni, azonban épen azon igazságra való hivatkozással, melyet előttem szóló tett, én meggyőződésem szerint azt állitoni, hogy ezen határozati javaslatban foglalt kívánat tökéletesen igazságos és alapos. Először is azonban az igen tisztelt núnister urnák azon megjegyzésre kívánnék felelni, hogy nem ezélszerü és nem is alkotmányos eljárás talán, hogy épen Pest városa terjeszszen elő aziránt kérelmet, hogy ami a többi nranicipiuinoknak is megadatni szándékoltatik, vagy legalább kívánatos, hogy megadassák: Pest városára nézve megfordított arányban alkalmaztassák, t. i. itt kivétessék az állam által a municipimn kezéből az adó behajtása. De nem ez a kérdés, legalább én ezen határozati javaslatot egészen másként fogom fel. Pest városa a nnmicipialis adóbehajtást egyátalában nem kívánja magáról levétetni; hanem kívánja, hogy azon teherért, mely kivételesen ezen behajtásnál reá nehezül, az ország által méltányos kárpótlásban részesittessék. (Derültség. Bánó József közbeszól: Nagyon naiv!) Egyik igen tisztelt képviselőtársain, és ugy látom a t. ház nagy része igen naivnak méltóztatott ezen kérdést találni; azonban méltóztassanak megengedni, a dolog a fővárosra nézve fontos és ne méltóztassanak rósz néven venni, ha azok, kik ez ügygyei behatóbban foglalkoztak, mint Máttyus képviselőtársam is, ha nem is a siker reményével, de meggyőződésük szerint az ügyben félszobáinak. Nem naiv ezen kérdés, uraim! Méltóztassanak megnézni az adóbehajtási ügyet, amint az, az ország többi részeiben fenáll. Igaz, a községek is tartoznak saját adóikat beszolgáltatni; de t. ház! ha ez igy van, ha igy kell lenni az ország egyéb részeiben is, mint Pest városánál: akkor miért tart a főváros oly rémitő költséggel adóbehajtási közegeket? szüksége van rajok, kétség kivül azért tartja. Azt nem lehet tagadni, hogy azon adóbehajtási orgánumok, melyeket oly nagy költséggel tart, bizonyos teendőket végeznek Pest városánál; azon teendőket, azon eljárást, melyet az ország egyéb részeiben az állami adóhivatalnokok teljesitnek, lehetetlen tagadni, hogy azokat a főváros közegei teljesitik. Tehát Pest városa nemcsak azon költségeket viseli, melyeket az ország egyéb részeiben a községek viselnek, hanem fedezi és viseli aránylag azon költségeket is, melyeket az ország egyéb részeiben az állani visel. Ezt lehetetlen megezáfolni, mert a tény világosan igy áll. Ne méltóztassanak feledni, hogy Pest városa 4 millió és nem tudom, hány százezer forintot, tehát az ország egész direct adójának nyolczadát fizeti, és ezen adót több mint 90 ezer forint költséggel saját közegei által hajtatja be. Ha én jól fogtam fel a határozati javaslatot és azon feliratokat, melyeket Pest városa már többször terjesztett az országgyűlés elé: azokban Pest városa nem azt kérné és kívánná, hogy neki az országos adóbehajtás költségei téríttessenek meg : hanem csak azt kérné, hogy azon költségek aránylagok része téríttessék meg, mely reá nem esnék akkor, hogy ha az ország kénytelen lenne ugy. mint más vidékeken, Pesten is állami közegeket tartani. Ezt, bocsánatot bérek, nemcsak nem tartom igazságtalannak, de sőt igazságosnak és méltányosnak, és azért részemről a határozati javaslat mellett szavazok. Tavaszy Endre í Tisztelt ház! (Zaj. Halljuk!) Igen kevés mondani valóm van. (Bal felől helyeslés.) Csak azt kívánom kijelenteni. hogy Paczolay t. képviselőtársammal egy véleményben vagyok, és én sem akarok Pest városára nézve semmi különöset; de bocsánatot kérek épen ezen módositvány is azt akarja, hogy Pest városára nézve ne kívánjunk semmi mást. Mi is csak azt kívánjuk, hogy mi is ugy legyünk megróva, mint bármely más város polgárai. Ám méltóztassanak elfogadni azt, amit a t. belügyminister ur mondott, Ha ő az adóbehajtás ügyét ugy akarja rendezni a többi községekben is, ám legyen; jó ; akkor meglesz Pest városának azon vigasztalása, hogy a budget kisebbittetni fog, s nem lesz kénytelen fizetni az ország mindazon hivatalnokokat, kiket eddig fizet és ebben Pest városa is kárpótolva lesz. Én tehát ismétlem épen azért, mert nem kívánok kedvezést, és mert azt czélozza maga a határozati javaslat is: pártolom a határozati javaslatot. Eder István: Tisztelt ház! Nincs roszabb és terhesebb az adóbehajtásra nézve, mint azon mód, mely most követtetik. A mezővárosokban, t, i. és kün az országban is mindenütt ugy eszközöltetik az adóbehajtás, hogy a város tart adószedői hivatalt, ő fizeti a hivatalnokokat, és kezeli az adópénztárt; ami pedig az adó behajtásának költségeit illeti, azzal nincsenek terhelve sem a városok, sem a községek, hanem terhelve vannak magok az egyes adóvégrehajtás alatt levő felek, mert ezek fizetik meg a végrehajtási költségeket, sőt azon községek, melyek magok kezelik ezen végrehajtási költségeket, még nyernek is e mellett, mert a végrehajtóknak 10*