Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-40
70 4.0, országos ülés november 26. IS72. csak lehetetlennek, de károsnak is tartanám. A törvényjavaslat felolvasott szövegezése épen azt czélozza, hogy mindaddig, mig e rendkívüli fontos ügy maga az illető képviselő testület, az egyesitett főváros testülete által a helyi viszonyok és fönálló körülmények figyelembe vétele mellett meg fog oldatni, ideiglenesen e tekintetben a jelen gyakorlat maradjon fön. Ez által koránt sincs elvágva az ut, sőt ellenkezőleg, épen a törvényjavaslat világosan megadja a jogot a testületnek, hogy intézkedhessek, midőn azt mondja, hogy a tanács felügyelete és felelőssége mellett működő külön árvaszék felállítását és annak hatáskörét a törvényhatóság szabályrendeletekben határozza meg. Igaz, az méltóztatott mondani, hogy az árvaszéknek a tanácstól nem szabad függnie, hanem önálló ügykörrel kell bírnia; de bátor vagyok az ellőttem szólónak megjegyezni, hogy én részemről ezen nézetet soha el nem fogadhatom. Nálunk a tanács a pénztár fő kezelője, őre, s ebből kifolyólag a felelősség a pénztár kezeléseért a tanácsot illeti, az árvavagyon pedig a városi pénztárban kezeltetik : lehetetlen tehát az azon kezelésért felelős testülettől az árvák ügyeire való befolyást elvonni. (Helyeslés.) Egyébiránt részemről nem óhajtanám ezen oly rendkívüli fontosnak bizonyult ügyet ily rögtönözve megoldatni, hanem épen azért, mert a status quo föntartatik a jelen törvény szerkezete által : én a bizottsági szerkezetet ezúttal elfogadtatni óhajtanám, az illető törvényhatóságra bizván, hogy e részben szabályt alkosson és esetleg, ha szüksége mutatkoznék, törvény alkotását kérelmezze a törvényhozásnál. (Helyeslés.) Elnök; Ha nem kivan senki szólani, még egyszer fel fog olvastatni a benyújtott módositvány. Mihályi Péter jegyző (újra olvassa Kármán L. módositvány át.) ElnÖk S A házszabályok értelmében a központi bizottság szövegezése lévén szavazásra bocsátandó, felhívom a képviselő urakat, kik a központi bizottság szövegezését magukévá teszik, legyenek szívesek hozzájárulásukat felállásuk által nyilvánítani. (Megtörténik.) A központi bizottság szövegezése elfogadtatott. Wächter Frigyes jegyző (olvassa a 10., 11., 12., 13., 14. szakaszokat, melyek változtatás nélkül elfogadtatnak. Olvassa a 15. §-t.) Steiger Gyula: Tisztelt képviselőház! Aziránt, hogy az átalánosan kötelező szabályoktól kivételek tétessenek, elvileg abban a nézetben vagyok, hogy e kivételeket csak a legszükségesebb esetekre kell szorítanunk. Semmi kifogásom nem lehet az ellen, hogy a kivétel az a) pont alatt a hadseregnek, hadi tengerészeinek és honvédségnek tettleges szolgálatban álló tagjaira kiterjesztetik; az ellen sem lehet kifogást tenni, hogy az ő felsége udvarának állandó vagy ideiglenes lakhelyül szolgáló épületek és azok tartozékai az átalános szabályok alól kivétetnek ; mégis átalában a b) pontra nézve némi aggodalmam van, ha annak szerkezete ugy marad, amint van. Méltóztatnak tudni, hogy a fővárosban oly építészet rendőri s közrendészeti szabályok állanak Ion, melyekre nézve, habár azok alól az udvar és azokhoz tartozó személyek kivételt képeznek: mégis azon eset állhat be és mint a tapasztalás mutatja, igen gyakran be is állhat a szükség, hogy az épületekben vagy azon épületekhez tartozó személyek iránt építészeti, rendőri vagy közrendészeti ügyek intézendők el. így például, midőn az oly épületeken, ha azok nem is épen az udvari királyi lakhoz, de a melléképületekhez tartoznak, változtatások eszközöltetnek, és így azok tűzrendőri vagy közrendészeti vagy egyéb biztonsági tekintetekből a hatósság felülvizsgálatát nem nélkülözhetik; (Helyeslés.) méltóztassanak csak tekintetbe venni, hogy ha ezen kivétel minden megszorítás nélkül megengedtetik és az ily melléképületeknél az építési és tűzbiztonsági szabályok teljesen ignoráltatnának ; akkor gyakran tűzveszélyesen, vagy egyéb meg nem engedhető módon történnének az ily épületeken a változtatások. Az is megtörténhetik, amint megtörtént, hogy az ily épületeken, nem értve közvetlenül a királyi udvarhoz tartozó épületeket, de a melléképületeket, rendőri teendőket kell eszközölni, odamenekült vagy ott tartózkodó személyeket kell kihallgatni stb., és más hasonnemü intézkedéseket eszközölni, miket részletezni nem akarok. Én igen jól tudom, tisztelt ház, hogy mindenütt a királyi udvarra s az ahhoz tartozó épületekre nézve is bizonyos szabály szerint köteles a rendőri hatóság eljárni; nem is azt czélzom. hogy azon épületekre nézve fönálló udvari szabály megsértessék; de azt czélzom, engedtessék meg, hogy ezen kivételes esetekben az udvari szabályok épségben tartása mellett, ily közrendészeti vagy más fontos közbiztonsági ügyekben az eljárás a hatósági rendszabályok szerint eszközöltessék; ennélfogva módositványom szerint a 15-ik §. b) pontja után következő szöveg tétetnék: „Ha ily épületekben rendőrségi, építkezési, rendőrségi vagy közbiztonsági tekintetekbőli eljárás szüksége állana be: akkor az eljárás a királyi udvar és a hozzátartozók irányában követendő szabályokra való tekintettel és eljárás szerint eszközlendő." Másik megjegyzésem a c) pontra vonatkozik. Erre nézve szintén azon nézetben vagyok, hogy ugy amint szerkesztve van, ez sem fogadható el. Nem akarok a legközelebbi napokban épen általam itt felemiitett eseményekre hivatkozni, midőn megtörtént, hogy a katonai hatóság a városi hatóság meg-