Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-56

56. országos ülés december 17, 1872. 343 részleteket illeti, azokra — bár volna mit mondanom — ezúttal válaszolni nem kívánok. ő monda, hogy a kérdés, mely ma fönforog, nem annyira belső kérdésünk, mint inkább annak kérdése, hogy az ország a magára vállalt kötelezettségeknek megfelelni birjon. A leszámolás napja, mint ő monda, el fog jönni a kormány és a törvényhozás közt. Én is azt tartom, s akkor lesz ideje e tárgyban tüzetesen nemcsak egy némely részlet kiemelésével, hanem az egésznek áttanulásával tüzetesen kiterjeszkedni minden dolgokra. Most nem tartanám szükségesnek s ezért bár egy egész sora azon tételeknek, melyeket ő itt elmondott volt, van előttem feljegyezve, a melyeknek szó nélkül hagyását azon időben nemcsak hibának, de bűnnek tartanám: engedje meg a tisztelt képviselő ház, hogy ismétlések kikerülésére törekedjem s nem akarván oly dolgok részleteibe menő vitát idézni fel, a mikre az elhatározás most még sem következhetnék be, hogy ezeket most hallgatással mellőzzem. (Helyeslés jobb felől.) Csak azt kérem, hogy e hallgatás beegyezésnek, a mondottak elismerésének ne tekintessék. (Helyeslés jobb felől.) Ezzel azt gondolom végezhetném is előadásomat, sőt ^mondhatnám, végezhetem is. Visszamegyek oda, a honnan kiindult a vita, a központi bizottság előadójának első beszédére. Meg van-e győződve a tisztelt ház arról, hogy a. vállalt kötelességek teljesítésének czéljából e kölcsönre szükség van-e, igen vagy nem? Én azt hiszem senki sem kételkedik rajta. Bár kételkedhetnénk rajta. Bár oly helyzetben volnánk, hogy saját bevételeinkből fedezhetnék azon kiadásokat, melyeket fedezni kell törvény és törvényhozási intézkedések következtében. Nem vagyunk azon helyzetben. Helyes-e, jó-e, rendén levő-e, hogy ezen helyzetbe hoztuk önmagunkat? ha nem helyes, ha nem jó, ha nincs rendén, kinek legyen betudva, ezek mind oly kérdések, melyekre igen is eljön az idő, midőn tüzetesen meg lesznek vitatandók, és midőn azok elől kitérni egyátaiában nem leszek hajlandó. Ma nem tartozik ide. Ha áll a tény, ha áll a fönforgó szükség ténye: akkor azt gondolom, ez az elhatározásra «lég motívumul szolgál. A második kérdés az, vajon a kölcsön, melynek felvételére a kormány felhatalmazást kér, oly feltételekkel, oly terheltetésével jár-e az államnak, mely a mai hitelviszonyok között indicált és motiválható ; ha igen, akkor nemcsak kölcsön kötésére átalában, de ezen kölcsön kötésére is az elhatározást minden képviselő :ur maga kebléből hozhatja. Én ezen két pontra támaszkodva : kérem a tisztelt házat az elhatározás meghozására. (Élénk helyeslés jobb felől.) Helfy Ignácz í T. képviselőház ! Tekintetbe vévén a ház kimerültségét és a rendelkezésünkre szolgáló idő rövidségét, igen rövid leszek, a mit annyival is inkább tehetek, mert azon főérveket, melyeket én határozati javaslatom támogatására felhoztam, a lefolyt vita tökéletesen igazolta. — Az első érv, melyet felhoztam az, hogy a törvényjavaslat oly szoros kapcsolatban van az átalános költségvetéssel, hogy lehetetlen annak szükségét tisztán, lelkiismeretesen megbírálni, a nélkül, hogy magát a költségvetést ne lássuk. Megerősítette ezt tegnap a pénzügyminister ur az által, hogy a törvényjavaslat tárgyalására kénytelen volt a budget némely részleteibe bocsátkozni, s kénytelen volt ma Ghyczy t. képviselőtársunk a budget keretébe belevágni azért, hogy szavazatát indokolja. De nem is szükség ezekre hivatkoznom, hiszen maga a törvényjavaslat igazolja, miután első sora, — melyet a t. pénzügyminister ur szövegezett vagy szövegeztetett, ugy hangzik, hogy: az 1872—73 évi államköltségvetések és bevételek közt mutatkozó hiány fedezése czéljából stb. . . ., maga bevallja, hogy e javaslat a költségvetéssel szoros összefüggésben van. A másik érv: nagyon szomorú pénzügyi helyzetünk. Ezt már most senki sem vonhatja kétségbe, bevallotta ezt a pénzügyminister ur, és rettenetes, szerintem nagyon is való színekkel festette Komárom város tisztelt képviselője : erről tehát felesleges többé szót szaporítani. Engedje meg, a t. ház, hogy néhány megjegyzést tegyek azokra nézve, melyek itt előadattak. Legelőször is el nem hallgathatom hogy a t. előadó ur és utánna a pénzügyminister ur is ismételte, hogy a jelen helyzetet illetőleg a felelősség nemcsak a kormányt, hanem a képviselőházat is illeti; a pénzügyminister is hozzá tette, hogy a háznak minden tagja felelős. Nem tehetem, hogy kifejezést ne adjak azon, igaz, nem nagyon vigasztaló, de legalább mégis megnyugtató nézetemnek, hogy az e padokon ülök nem tartozunk azok közé, kiket e tekintetben a felelősség terhel. Mi ismételten figyelmeztettük a kormányt a t. jobb oldalt, hogy ez az állapot be fog következni. Megtették ezt már elvbarátaim 1867. márczius 19-én mindjárt a kiegyezés elején oda utalván, hogy azon óriási terhek, melyeket Magyarország a kiegyezés folytán magára vállalt: pénzügyileg is elviselhetlen állapotot fognak előidézni. Minélfogva kimondom őszintén, anélkül, hogy most részletekbe bocsátkoznám, hogyha a dolog csakugyan így áll, jelenlegi pénzügyi állapotunk szomorúságának oka, — eltekintve a rósz kezeléstől, az administratiótól, — a kiegyezési alapban van. Mindaddig, mig mi kénytelenek leszünk oly óriási összegeket évenkint közös ügyes költségekre adni; mind addig, mig Magyarország kénytelen lesz két hadsereget tartani, oly hadsereget, milyennel csak nagy hatalom rendelkezik : mindaddig a rósz pénzügyi állapotból