Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-56

56. országos ülés december 17. 1872. 33 9 tctni fognak. Azt is mondja a tisztelt képviselő ur, hogy azt, vajon a hiány adó, vagy kölcsön utján fedeztessék-e? nem szeretné a választókra és polgárokra bízni, mert azok valószínűleg ugy felelnének, hogy kölcsön utján. É& higyje a tisztelt képviselő ur! Én azt tartom, hogy azon választók közt elég józan eszű polgár van, ki azt mondaná : bocsásson meg a tisztelt képviselő ur, ha önök ellenzékiek: én jobban szerettem volna, ha önök azt mondják a jobboldaliaknak, hogy ti vagytok többségben, ti hoztátok a törvényt, legyen rajtatok az egész felelősség azon 54 millió forintért, melyet a nemzetre vállaltatok, (Helyeslés a szélső bal felől.) de legalább az ellenzéki képviselőket ne terhelje a felelősség ország és világ előtt. És azon polgárok közt lettek volna, kik azt mondják: hát uram, hiszen mi józan eszünkkel tudjuk, hogy soha sem szabad többet költenünk, mint mennyit beveszünk, mondtátok volna, hogy ha többet költöttetek, legyen rajtatok az áldás, de mi ezen áldásból nem kérünk! (Helyeslés a szélső hal felől.) Én legalább azt hiszem, hogy Csanády képviselőtársunk ezt gondolta, midőn hivatkozott arra, hogy a képviselők választóiknak tett igéretöket váltsák be. A mi a tisztelt képviselő urnák azután tett indítványát illeti: arról, megvallom, én is azon sajnos véleményben vagyok; hanem a legszelídebben fejezem ki, hogy itt meg is akarjuk adni a kormánynak, a mi neki kedves és egyúttal azt a kis ellenzékiséget, mi bennünk van, minden esetre jelezni akarjuk. Én megismerem azt, hogy a tisztelt képviselő ur igen sokszor jeles szolgálatot tett a képviselőháznak beterjesztett indítványaival, de ezen indítványa, kivált a vége, talán akarata ellenére szerencsétlenséget hozhat. Áz eleje tökéletesen fölösleges, mert nem hiszem, hacsak valaki önmagában nem érzi azon vádat, hogy ő is hozzájárult ezen állapot előidézéséhez, mert nem hiszem, hogy mást következtetni lehetne alkotmányos országban, mint azt, hogy a többség és a többség / kormányát terheli a felelősség minden tetteért. Ami pedig a tisztelt képviselő ur indítványának végét illeti, hogy jelentessék ki, miként azután a költségvetés tárgyalásakor a pénzügyi helyzetet és a ministerium eljárását bírálat alá veszi, erre nézve nemcsak azt mondom, mit Kerkapoly minister ur tegnap igen helyesen mondott; hanem meg fog nekem bocsátani a képviselő ur, ha azt is mondom, hogy ez az alkotmányos vitatkozhatási jognak kissé, nem mondom korlátozása, de minden esetre gyöngitése. Mert azon jogot még eddigelé a képviselőháztól senki sem vette el, még csak nem is érintette senki, hogy mi nem csak a költségvetésről és nemcsak az ország helyzetéről és a ministerium magaviseletéről beszélhessünk ; de meg van jogunk, a ministerium magaviseletét és az ország helyzetét, ha a szükség parancsolja, minden nap előhozni. Ezt nekünk az alkotmányos joggyakorlat,az alkotmányos fogalmom szelleme, és a ház szabályai is biztosítják és ennek jegyzőkönyvbevétele, azt hiszem, gyengítené e jogot. Mert tenné bár a ház százszor is jegyzőkönyvbe, hogy e fölszólalást nem szabad tennem, és nem szabad tenni: azt hiszem, hogy ezen határozat mégis érvénytelen lenne, vagy legalább oly közvéleményt teremtene, ezen szerintök boldogságos közösügyes ország többségének választói között is, hogy ezeknek bizalma is megingattatnék. Hanem meg kell szavazni ezen kölcsönt a többségnek, mert hiszen itt vannak a karácsonyi ünnepek és ezzel be fogom fejezni beszédemet. Mi, kik nagy kisebbségben vagyunk, haza megyünk és választóinknak nem mondhatunk jót; mert érdekli őket a haza ügye és kérdezik, hogy hát tettetek-e valami jót az országnak, vagy nekünk? Mi nem mondhatunk semmi jót, mi nem mondhatunk, én legalább nem mondhatok egyebet, mint azt, amit megválasztatáson! előtt mondottam, hogy t. i. én kisebbségben vagyok, és mindaddig, mig kisebbségben leszek, jót, barátim, nektek nem hozhatok, hanem mert a többségé a hatalom, csak roszat! De, megmondhatnám nekik: barátim, a többség meghozta karácsonyig a sok ujoíiczot, mert meg fogja hozni valószínűleg, mely ujonczokat mily örömest adja oda a közösügyes állapot megvédésére a nép, azt meg fogják önök tudni, csak menjenek oda és kérdezzék meg tőle. Én megmondhatnám a népnek, hogy mi nem hozhatunk nektek semmit, hanem a jobboldali képviselők haza viszik választóiknak a karácsonfát, megakgatva egynehány kir. táblai hivatal szaporításával, hogy legalább egynehánynak sorsa enyhittessék; továbbá megakgatva az ujonczokkal és talán még azt a commune-féle kérdést előidézhető ló-megajánlással és ráakasztván még ezen karácsonfára az országnak 54 millióval szegényebbé lételét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igaz, azok választóinak — és bizony igen kevés lehet olyan, — aki nem ugy van választva, azok választóinak, akik súlyos pénzért, nyomatott bankóért választattak meg: jól esik és jól illik, hogy ily karácsonfát kapnak, és csak az volna kívánatos, hogy azon választók, akik egy fillért sem fogadtak el, ne legyenek az által sújtva. Hanem vigasztalásul átadhatják önök választóiknak ezen karácsonfát és befedhetik ezen karácsonfát, hogy annál díszesebb legyen, a közösügy és boldogság azon jekényével, mely nemcsak Budán, hanem Kelen ős hegyén is lebeg: a fekete-sárga ponyvával, ellenére az 1848. évi 21-ik törvényczikknek, és ellenére annak, hogy ez addig, mig igy lesz, csakis a nemzet szegény43*