Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-56
332 56. országos ülés december 17. 187*2. causa causati. Ha hát elrendeltük a sok építkezést anélkül, hogy számot vetettünk volna az iránt, hogy miből: itt a hiba! Erre én nem most teszek először figyelmessé, hanem tettem akkor, midőn e székre ültem először." Ezeknek következtében kénytelennek érzem magamat felszólalni a törvényhozás védelmére a minister ur támadása ellen. Ha pénzügyünk jelen állapotának okait kutatjuk: ezek különféle forrásokra vezethetők vissza. Azon súlyos terheken kivül, melyeket a hadügyi költség és az államadóssági járulék czime alatt viselünk, kétségkívül egyik oka jelen pénzügyi állapotunknak a múlt idők mulasztása, nagy sokasága azon beruházásoknak, melyek az ország minden részében elkerülhetlenül szükségesek s az ezen beruházásoknak mielőbbi életbeléptetésére minden oldalról, e házban is hol egy, hol más oldalról gyakran tömegesen nyilvánult a törekvés. Fő oka mindazáltal, az én csekély nézetem szerint pénzügyünk jelen állapotának, a ministerium hibás eljárásában rejlik; mert a ministeriumnak tudnia kellett, kötelessége volt ismerni pénzügyünk valóságos állapotát; neki tudni, neki kiszámítani kellett, hogy mit bír meg a nemzet ereje, mit nem bir meg. A ministeriumnak kötelessége volt minden alkalommal szépítés és leplezés nélkül megismertetni az országgal pénzügyünknek valóságos állapotát s ez alapon erélyesen visszautasítani vagy legalább várakozásra utalni minden oly követeléseket, melyeknek teljesítése vagy szükséges nem volt vagy elhalasztható lett volna; s ha a ministerium ezt teszi: meg vagyok győződve, hogy sok indokolatlan követelést elhallgattatott volna, mely épen azért nyilvánult, mert az illetők azon véleményben voltak, hogy pénzügyünk kedvező állapota mellett az 6 követelésök is érvényesíthetők. Azokkal, a miket mondtam, épen ellenkező irányt követett a ministerium; minden alkalommal, a költségvetések beterjesztésénél, tárgyalásánál, a zárszámadások bemutatásánál a ministerium mindig pénzügyünknek kedvező állapotáról, jövedelmeinknek folytonos öregbedéséről, az előirányzott hiányoknak a zárszámadásokban eltűnéséről, azon könnyüségről beszélt, melylyel az állami kiadásokat fedezheti, a megszavazott beruházásokat létesítheti; s én nem emlékszem, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur csak egyszer is megemlítette volna, hogy ő azon könnyűséget, melylyel az állami kiadásokat fedezheti, egy részben legalább azon körülménynek köszönheti, hogy alkalma volt az állami kiadásoknak fedezésére az előirányzaton kivül befolyt készpénz tőkét, oly összegeket is fölhasználni, a melyek fölhasználására, legalább az én csekély nézetem szerint, az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül jogosítva nem volt. (Helyeslés bal felől.) Igazságos akarok azonban lenni. Pénzügyünk jelen állapotának oka nem egyedül magának a pénzügyminister urnák eljárásában rejlik. Lónyay volt pénzügyminister ur teremtette meg a situatiót és Kerkapoly pénzügyminister ur azt tovább fejlesztette a végletekig hűségesen. Lónyay volt pénzügyministernek pénzügyi kezeléséről nem akarok ez alkalommal bővebben szólam, csak néhány nevet említek meg, a melyeknek egyszerű megemlítése a t. ház tagjainak emlékezetébe fogja hozni ama százezreket, illetőleg a milliókat, a melyekbe e nevek az ország pénztárának kerültek. Ilyen nevek, hogy egynél kezdjem, a melyre eddig nem épen sok költetetett, de ha a tisztelt ház nem ügyel föl, még igen sok fog költetni, ilyen mondom a többek között a vajdahunyadi vár; következik azután a diósgyőri vasgyár és kőszénbánya, a zsilvölgyi kőszénbánya, a pesti vámház, a nagy vasúti kölcsön, a melynek elhelyezésére oly összeg költetett el, a mely kölcsönképen fölvéve is elég jelentékeny összeget képezne, a melynél minden egy-egy b. é. forintért, melyet kaptunk, érczpénzben 1 frt 22 krt fogunk csak tőkében visszafizetni. Ilyenek tovább a tekeház-csapi, a sátor-allja-ujhelyi, a nyíregyház-ungvári, az első gácsi, a zákány-zágrábi, a bátaszék-zákányi vasutvonalak, a melyek közül ha talán a bátaszék-zákányit kiveszem: a többieket mind kétségtelenül a ministerium indítványozta, sőt a többi vasutakat illetőleg is, amelyek iránt hozott határozatokra a pénzügyminister ur tegnap hivatkozott, ezen határozatokat ha nem is maga a ministerium indítványozta, egyíől-egyig pártolta mindig és az én tudtommal legalább nem ellenzett közülök egyet sem. Lónyay pénzügyministersége idejéből két dolgot minden esetre mégis némileg tüzetesebben kell megemlítenem. (Hall/juh!) Lónyay pénzügyminister volt az, ki első híresztelte el az országban pénzügyeinknek kedvező állását, és ezt neve tekintélyének nagy súlyával elhitette az ország népével. Ezzel az én csekély fölfogásom szerint több kárt tett az ország pénzügyeinek, mintha egy pár milliót egyenesen ki is dobott volna a pénztárból, mert ép ezzel fokozta ama követeléseket, amelyeket az ország minden részeiben az állam pénztára ellen formáltak, és a melyeknek következéseit most érezzük. Lónyay Menyhért volt pénzügyminister ur s utánna a mostani igen tisztelt pénzügyminister ur is ugy jártak el, mint azon jószágigazgató, ki az ősi örökséget átvevő uj gazdának mindig jószágai roppantságáról, jövedelmeinek fokozásáról beszél és ezzel vagyonának mértéket tul haladó kiadásokra ingerli. És mi ezek következtében — mi tagadás benne — ugy jártunk el, mint azon gazda, ki érezvén, látván birtokának fölszereletlenségét, nyakra