Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.
Ülésnapok - 1872-55
310 55. országos ülés december 16. 1872. latát, hogy az állam-háztartás rendes kiadásai, és bevételei közt mutatkozó hiány, a rendes bevételek által kell, hogy fedeztessék: — minden esetre fedezetre szorul azon hiány, mely a költségvetés rendkívüli részében jelentkezik; e hiányt a folyó jövedelmektől fedezni nem akarhatja senki. És igy bármit határozzon is a tisztelt ház az 1873-iki hiány végleges fedezéséről, annyi bizonyos, hogy annak legalább azon összege, mely ezen kölcsönből dispositióra marad, — kell, hogy állandósított adóssággal fedeztessék. Így tehát ezen számok talán bebizonyitani képesek azt, hogy ezen kölcsön legnagyobb részben a múlt tartozásainak és hiányainak fedezésével kisebb részben az 1873-iki rendkívüli hiány fedezésére elkerülhetlenül szükséges. Ami a másik kérdést illeti, tudniillik elfogadhatók-e azon feltételek, melyek alatt ezen kölcsön a törvényjavaslat szövegezése szerint megköttetni szándékoltatik: erre nézve azon nézetben vannak azon bizottságok, melyek ezen törvényjavaslatot tárgyalták, hogy a föltételek elfogadhatók, tekintve azt, hogy kevésbbé terhesek, mint az 1867-ben létesített kölcsönnél és azonosak azon feltételekkel, melyek alatt az 1871-ik évi 30 milliós államkölcsön megkötve lett. Ezen törvényjavaslat szerint az 54 millió ezüst nominális érték után, melyre magát az állam kötelezi, befolynék 39,960.000 forint ezüstben, ez megfelel egy 74 százalékos cursusnak. A törvényjavaslat maga is azt mondja, hogy legalább ennyinek kell befolyni; ez azt jelenti, hogy ennél befolyhat több is. Miután e kölcsön oly feltételek alatt köttetett, melyek alatt létesíttetett az 1871-ik évi: ez már maga. és a pénzügyi ministernek a bizottságokban tett nyilatkozatai azt jelentik, a mit a pénzügyi bizottság jelentésébe fel is vett, hogy a 74 minimalis cursuson felül a szerint, amint a kibocsátá sikeres vagy kevésbbé sikeres, bizonyos összeg még ezen összegen felül is folyhat be az államkincstárba. A szerződés, mely 1871-ben létesíttetett — mint méltóztatnak tudni — azt kötötte ki, hogy az a 78-on felüli kibocsátás esetében az állam az illető hitelezőkkel azon összegben osztozik, mely az által realisalbató lesz. Miután ezen kölcsön basonló feltételek alatt van kötve, itt is ugyanazon eset fog beállani, hogy ha 78 árfolyamon felül fog a kölcsön reálisáltatni: az ezt meghaladó összegben felerészben az állam fog a hitelezőkkel osztozni. A mi a kamatlábat illeti, a kölcsön-törvénynek 3-ik szakasza azt mondja, hogy a kibocsátandó kötvények után az állam 5°/ 0 kamatot fizet; a törlesztés 1875-től kezdve 30 évre van megállapítva. Az évi járadék, ugy a mint az 1871 -ki kölcsönnél az eset állott, egyenlő összegekben fog fizettetni; ugy, hogy amint a törlesztés előhaladásával az évi kamat fogy, ugyanezen arányban nő az évi törlesztési összeg. E feltételek mind olyanok, melyek 1871-ben a ház által elfogadtattak, és a pénzpiaczoknak mai viszonyai közt, azt gondolom, nincs ok arra, hogy ezen feltételek el ne fogadtassanak. Ezek szolgáljanak a feltett kérdésre válaszul. Azt hiszem, t. ház ! bármiként gondolkozzék is valaki pénzügyeink jelen állapotáról, bármily javaslatokkal, intézkedésekkel szándékoznék is az államháztartás végleges rendezését eszközölni a t ház: annyi nem szenved kétséget, hogy ezen háromnegyedrészben a múlt tartozására szolgáló, egy negyedrészben az 1873-ik év kétségtelen hiányainak fedezésére szolgáló kölcsönnek megkötése elkerülhetlenül szükséges. Az 1873. évi költségvetés felett folytatandó tárgyalások lesznek hivatva az államháztartás rendezésére megtenni mindazt, initiálni mindazt, amit a ház ennek megkezdésére szükségesnek fog látni ; de annyi bizonyos, hogy az államháztartás zavartalan tovább vezetésére a mondott okoknál fogva ezen kölcsön elkerülhetlenül szükséges, és anélkül, hogy — mint a múltkor is bátor voltam megjegyezni, bővebben kiterjeszkedném az ország pénzügyi helyzetére, amit az államköltségvetés tárgyalása alkalmával sokkal czélszerübben, sokkal több eredménynyel fogunk megtehetni: nem tehetek egyebet; mint hogy a mondott okoknál fogva e törvényjavaslat elfogadását ajánljam. (Élénk helyeslés jobb felöl.) ]Jf Óriez Pál s T. ház! Azokhoz, amiket báró Simonyi Lajos t. képviselő ur tegnapelőtt az uj cabinettel szemben levő állásunkra nézve elmondott, némelyeket kiegészítésül elmondandok. Én nem vártam azt, hogy a t. ministerelnök ur legkevésbbé is elhagyja eddigi pártállását, hanem reméltem, hogy azon pártállás megtartása mellett, midőn az uj cabinetet bemutatja, jelezni fogja, hogy egy uj korszak is kezdődik. A minister elnök ur azonban egyszerűen hivatkozott a maga és ministertársainak politikai múltjára és ebből mást következtetnem nem lehet, mint, hogy az uj cabinet folytatni fogja azon politikát, melyet a régiek folytattak ; és miután ugyanazon pénzügyminister által ugyanazon törvényjavaslatok, és ugyanazon kölcsön, melyeket még az előző cabinet idejében megkötött, terjesztetnek a ház elé: igen természetes, hogy egészben véve kritika alá kell venni a kormány pénzügyi politikáját és azon váró helyzetet, melyet talán elfoglaltunk volna, el kell hagynunk. Én, tisztelt ház! nem osztózhatom a pénzügyi bizottság előadójának nézetében sem, ki a múlt ülésben tisztelt barátom Csávolszky képviselő urnák válaszolva, azt monda, hogy azok, a miket Csávolszky felemiitett, talán nem tartoznak e tárgyhoz: mert ez legkönnyebb neme a czáfolatnak; ugyanis ő ki-