Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-55

55. országos ülés december 16. 1872. 311 tért a legsúlyosabb érvek elől, de inégis ahol könynyén tehette, belement a czáfolatba. Valóban alig lehet alkalmasabb perez a pénzügyi politikát bírálat alá venni, mint akkor, midőn índemnityről, vagy midőn uj kölcsönről van szó ; méltóztassanak megengedni tehát, ha nézeteimet elmondom. Nem osztozhatom a pénzügyi bizottság előadójának és a kormány politikájának nézetében ezen kölcsönre nézve. Nem osztozhatom először azért, mert nem tartom helyes számitásnak azt, hogy míg mi egyfelől kölcsönt veszünk föl. másfelől az állam megmaradt ingó javait mind elidegenitsük. Egy okos gazda, számító kormány nem nélkülözheti, hogy bizonyos rendelkezési alappal ne birjon. Kérdem, hogy ha azon t. aggastyán, ki most a franczia köztársaság elén áll, elhunyna és támadna Európában egy véletlen zavar, és így nehezült pénzügyi körülmények állnának be: miképen fog a pénzügyminister magán segíteni, ha magát egészen — hogy ugy mondjam — debanquirozta ? Nem helyeselhetem tehát részemről a fedezet ezen nemét, nem helyeselhetem á kölcsönnek azon részét sem, melynél fogva a törlesztési illeték csak két év múlva kezdődik; mert uraim! minden évnek megvannak a maga terhei és azoknak egy évről a másikra való odázását csak az teszi, akinek elve az, hogy utánam az özönvíz; és aki azt hiszi, hogy két évig kihúzza valahogy a dolgot, azután lássák, akik utána következnek. Nem helyes a kölcsön azért sem. mert az praejudical már a jövő budget tárgyalásának; mert épen most mondta a t. előadó ur, hogy annak kétharmad része a múltra, egyharmad része pedig a jövő fedezetére fog szolgálni. Tavaly, midőn megtámadtuk a 30 millió kölcsönt : önök azt mondták, hogy azt lehet a budget előtt megszavazni, mert speciális esetre szól, és nem a praejudical a költségvetés tárgyalásának. Ma azt mondják, ezt lehet megszavazni, mert gondoskodni kell a fedezetről. De engedelmet kérek, ez már praejudical a költségvetés tárgyalásának, mert a költségvetés tárgyalása alkalmával joga és kötelessége a háznak, hogy a deficit fedezetéről gondoskodjék. (Helyeslés bal felől.) Méltóztassanak azonban megengedni, hogy idézzem azon szavakat, melyeket tavaly a 30 milliós kölcsön tárgyalásakor elmondottam. Előrebocsátottam, hogy azt azért nem szavaztam meg, mert nem bízom a pénzügyminister ur gazdálkodásában ; folytatám továbbá, hogy bennem azon gondolat támadt, hogy miután a pénzügyminister ur nem emliti, hogy miből fogja a rendes deficitet fedezni, talán azért kell a millióknak az állampénztárba elhelyezve lenni, hogy azokkal a rendes deficitet legalább maskirozva fedezhesse — és ha isten segít és valami véletlen közbe nem jön a rendes deficit fedezésére, a jövő év folytán egy kölcsönt veszünk és akkor rendbe jön minden. Akkor, t. ház, a pénzügyér ur nem ismerte el az általam mondottak valóságát: most már kénytelen bevallani, hogy feltevéseim szórói-szóra teljesültek. És ha a budget-törvény erre a pénzügyminister urat felhatalmazta, semmit sem szólanék, de bár pénzügyminister ur bizonyos tekintetben fel volt jogosítva lebegő adósságokat csinálni; de nem volt virirnentje arra, hogy egyes alapokat elköltsön; vagy azokból önjogulag kölcsönözzön; és sajátságos érveléssel mentette magát a t. pénzügyminister ur a pénzügyi bizottságban e tekintetben. Azt mondta: ugyanis, hogy azon alapokat elhelyezhette 5°/

0-re, lebegő adósságokat pedig csinálhatott volna 7-re, tehát ezen külömbözetet az államnak meggazdálkodta. Eltekintve attól, hogy bármi külömbözetért alkotmányos elveket feláldozni nem szabad, a pénzügyminister ily eljárásával túllépte és megszegte a törvényt; de ezenkívül sem tartom az ily müveleteket helyes gazdálkodásnak ; mert aki kölcsönt vesz, és előbb mindenét elkölti, s oly körülmények közt fordul a hitelezőkhöz: mindig nehezebb föltételek közt kap kölcsönt, mint aki akkor akar kölcsönt kötni. midőn arra még véglegesen reá nem szorul; — s mostani helyzetében kénytelen pénzügyér ur elfogadni azon föltételeket, miket elébe szabnak. Épen ezért vártam volna a t. ministerclnök úrtól, hogy jelezze azt, miszerint az uj kormány nem fogja folytatni azon pénzügyi gazdálkodást, mely az országota fizetésképtelenség határáig vitte. Ez a fő ok, miért én részemről váró helyzetemből kilépvén, a ininisterium eljárását bírálat alá veszem. Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a. jobboldal mint a baloldalon egyesek és hírlapok egyaránt elismerik az állam hitelének sülyedését. Ez, uraim, oly tény, oly jelenség, melyet egy törvényhozó nem ignorálhat. Én ezt leginkább — a köíönböző nagyobb bajokat ezúttal elmellőzve, melyeket majd a költségvetéskor fogok felhozni, — leginkább azon eljárásban látom, melyet a pénzügyminister ur követett. A magán életben az őszinteséget mint kiváló tulajdont tisztelik az emberek. E tulajdonnal mint magán ember talán a pénzügyminister ur is bír; de mint pénzügyminister ezzel egyátalában nem dicsekedhetik. Midőn a költségvetést előterjesztette, gruppirozta a számokat különböző módok szerint, és kimutatta, hogy a deficit nem deficit, és mégis deficit. Elmondta, hogy a rendes kiadásokban lesz 3 millió deficit; de csak akkor, ha a közösügyi költségek oly mérvben fognak megszavaztatni, mint a múlt évben. De már akkor tudta, hogy ez nem fog történni, mert azon politikát támogatta, mely a hadügyi költségeket felemelni javasolta, mert, a magyar delegatió tagjai szavazták meg azt, német tagjainak véleménye ellenére. Mikor tehát már pénzügyér ur tudta, hogy nem fog a hadügyi költség a tavalyi magaslaton