Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-47

184 47. országos ülés december ti. 1872. 1848-ki állapotot, de ha lehet kötelességünk többet is óhajtani; azért s mivel ugy hiszem, hogy t. képvi­selőtársam szintén nem lesz szerencsésebb mint többi képviselőtársaira : óhajtottam volna a kormány érdekében, hogy kissé , legalább látszólag kissé szabadelvűbbnek mutatkozott volna; de mivel nem hiszem, hogy bármelyik is azon szerencsében része­süljön, hogy elfogadtassák: azon kötelességnél fogva, melyet képviselői hivatásomban érzek, bátor leszek előadni egy más meggyőződésem szerinti módosit­ványt, és előadni indokaimat azok ellen, miket Házmán képviselő ur felhozott. A módositvány, melyet benyújtani fogok, néhány szóval Házmán t. képviselőtársam indokaira kiter­jeszkedvén, következő: „ A főváros élén a polgármes­ter áll, kit a fővárosban két év óta állandóan lakó mindazon 20 éves önálló honpolgár választ 3 évre, a ki ház-, föld-, jövedelmi és személykereseti adót fizet, ki azonban csak személyes kereseti adót fizet azon esetre, ha gazdái hatalom alatt nem áll." T. Házmán képviselőtársam a módositványok ellenéhen a központi bizottság véleménye mellett szavazott. (Házmán Ferencz közbe szól: Ellene szóltam.) Ha ellene szólt, akkor nem vettem észre jól szavazatát. Bocsánatot kérek, ha ellene szólt, csakhogy akkor nem tudom világosan, mi mellett szavazott? Hanem azon indokoknál fogva kérem az én módositványom elfogadását, a mely indokok közt egyet a képviselő ur felhozott, és arra elevenen emlékszem, kiterjeszkedett, hogy mivel az észak­amerikai Egyesült-Államok elnöke is 300 egyné­hány megbízott által választatik, nem tudna meg ütközni azon, hogy itt is a képviselők 400 számmal lévén, választjak; én ép ez indokból tartom helyesnek az én módositványomat. Mert meg fogja engedni t. képviselőtársam, hogy először is Pest város főpol­gármestere választásakor nem lehet hivatkozni az észak-amerikai Egyesült-Államok elnökének választá­sára legkevésbé sem, mert azt hiszem, önmaga be fogja látni, hogy az észak-amerikai Egyesült-Álla­mok elnökének állása bármely európai koronás fő­hatalom állásával egyforma; 2-szór ha már azon indok áll, hogy itt csak 300-an választják az elnö­köt: akkor igen szerettem volna, ha t. képviselőtár­sam megmondta volna azon különbséget, hogy ott Amerika összes polgárai választják azon 300 s né­hány választót és csakis azon egy esetre, a mi igen nagy külömbség; 3-szór igen jól tudja képviselőtár­sam, mert személyesen találkoztam vele Amerikában, de sokkal több ideig lakott ő maga is ott, miszerint ne tudná, hogy azon 300 és néhány választó oly határozottan tudja választói határozatát és a pol­gári becsületnél fogva másokra nem is adhatják sza­vazatukat, mint a kiket az összes amerikai választók nagy tömege kijelölt. Itt tehát irtóztató különbség van. Ha ezt jónak látta felhozni: igen indokolhatta volna azt is, hogy mindenesetre kell, hogy az ily vá­ros közigazgatási tisztviselőit az összes polgárság válaszsza. Ezen elv van az én módositványomban. Ezt óhajtom kimondatni azért, mert önök mindig a civilisatióról, miveltségről és modern államról beszél­nek; én pedig ezen eszmékkel nem egyeztethetem össze, hogy 20000-nek adjanak jogot, a többitől csak terhet és kötelességet várjanak; ha Pest város 3 — és 400,000 lakosától követelik önök a kötelesség tel­jesítését: akkor ne zárják ki önök a 20000-en kívül azokat, a kik szintén járulnak a terhehez és a kö­telesség teljesítéséhez. Elnök: Kívánja-e a t. ház a módositváuyt még egyszer felolvastatni ? (Felkiáltások: Nem szük­séges !) Havas Sándor s A főváros élére állí­tandó főpolgármester kérdése indokából, melyről a törvényjavaslat 68. §-a szól, az ezzel analóg főispáni in­tézmény, és a hatáskör mit a főispánra a törvény ru­ház, némely előttem szólott képviselő urak részéről oly kedvezőtlen, hogy ne mondjam kétes világítás­ban állíttatott elénk, hogy mindazoknak, kik a már meghozott törvény ide vágó rendelkezése iránt biza­lommal viseltettek, e bizalmat teljesen el kellene veszteniök, ha az ujabbkori főispánról a jövő főpol­gármesterre leszármaztatni kivánt következtetések csakugyan valóknak bizonyulnának. És a bizalom e hiányát oly intézmény iránt, mely még át sem élte próba éveit, mely véleményem szerint az életképesség föltételeit, csiráját hordja magában, igen nagy bajnak tartanám. Azt hiszem t. ház, hogy ilyenkor kötelessé­günk, a mennyire lehetséges a kételyeket eloszlatni, azt tartom azon kell lennünk, hogy azon eszközök helyességéről, melyeket a törvényjavaslatban a fő­városi közigazgatás rendezésére választottunk, ha le­hetséges, az ellenvéleményüket is meggyőzzük. (Hall­juk ! Halljuk!) Csöppet sem hizelgek magamnak azzal t. Ház, hogy különösen az én sokak előtt tán elfo­gultnak, talán egyoldalúnak látszó felszólalásomnak sikerülend capacitálni bárkit, ki a főispáni intézmény czélszerüségéről eddig meggyőződve nem volt. Épen nem hizelgek magamnak azzal sem, hogy a főispáni intézmény iránt netalán már megrendült közbizalmat én fogom helyreállíthatni; de van némi reményem t. ház a részben, hogy tán sikerülend azon vélemé­nyem szerint téves következtetéseknek, a melyek a múltkor itt felhozattak, legalább egy némelyikét a maga valódi értékére leszállítani. (Halljuk!) Mindenekelőtt kijelentem, hogy nem fogadha­tom el sem a különvéleményt, sem pedig az ezen szakaszra beadott módosításokat; nem fogadhatom el pedig azért, mert mindezen módositványok ta­gadják a végrehajtó hatalom képviseltetésének a fő-

Next

/
Thumbnails
Contents