Képviselőházi napló, 1872. II. kötet • 1872. november 4–december 23.

Ülésnapok - 1872-41

41. országos ülés november 27. 1872. 101 lehetetlenné válik a kormányzat'? Nem, bizonyára Bem; sőt hogy még csak meg se nehezíttessék a változott kormánynyal helyzete, azért szükséges a tulajdonképeni kormányzatot elkülöníteni az adminisfcratiótól oly módon , hogy a kormányhatalmak működésének elve és köre az országos ügyek magasabb regióiban föntartassék, és ne bocsátkozzék be a politika kérdéseivel a tulaj donképeni administratió önállóan és a politikai párthullámzásoktól menten tartandó jogkörébe. Bármely kormány politikai működésének terrénuma a tőrvényhozás termeiben foglaltatik ; a törvényhatóságok határaiban a kormány föladata már nem politizálni és párthívek toborzásában mesterkedni, de administrálni, és pedig ugy, hogy az ország törvényei pártkülönbség nélkül mindenki javára és ellenére részrehajlatlanul, gyorsan, pontosan és jól végrehajtassanak. (Hosssas élénk helyeslés.) De nem is szükséges, hogy a törvényhatóságok egyezzenek a kormány nézeteivel. Fölvilágosult és jóakaratú kormánynak nem az áll érdekében, hogy a törvényhatósági bizottságok az ö nézeteinek legyenek szolgalelkü echói: de az, hogy azok az országos ügyek kérdéseit is. saját okosságuk szemeivel vizsgálják s élettapasztalataik nyomán a fönforgó kérdéseknek fonák oldalait is fölmutassák és minden benső redőit kiszellőztetvén, a gyakorlati élet fáklyájával teljes világításba helyezzék, s ez utón tegyék a kormány és törvényhozás számára ama leghasznosabb szolgálatokat, melyeket a törvényhatóságok tanácskozó bizottságaitól várni lehet és kell. Mi a kérdés azon oldalát illeti, hogy kívánatos, miszerint a képviselőválasztási központi bizottságokban a kormány bírjon többséggel: azt hiszem, erre nézve nem szükség mást tennem, mint hivatkoznom a tisztelt ház egyik legjelentékenyebb tagjának egy más alkalommal az egész ház nagy tetszése közben kimondott és az ország közvéleményében elfogadott ama nyilatkozatára, miszerint a követválasztásokra eszközleudő befolyástól magát a kormánynak vissza kell tartóztatnia. Azt hiszem, tisztelt képviselőház, hogy e nagy elvet, mely ugy az 1861-ik, mint az 1865. évi követválasztások alkalmával oly'lelkiismeretességgel volt föntartva, — az egész képviselőház, mint egyik meg nem támadandó politikai axiómát irta be — alkotmányos credojának arany könyvébe. (Tetszés.) A magasabb állami kormányzat szempontjából is tehát egészen közömbös dolog, minemű módon szerveztessék a fővárosi bizottság. De nem közömbös az, sőt nagyon is vitális érdekű a törvényhatóság beléletének, önügyei kormányzatának szempontjából. E téren arra van szükség, hogy minden fővárosi érdek és pedig legkitűnőbb személyesitőiben megtalálhassa képviseletét. Én azt hiszem, hogy e czél a választhatók számának nem megszorítása, de minél inkább kitágítása által közelíthető meg. Nem állitom, hogy a legtöbb adót fizető 1200 egyén közül sok kitűnő tehetséget, s ezek között több olyat is ne lehessen választani, kik a választók bizodalmát a közügyek iránti valóságos buzgólkodásaikkal meg fogják találni; de azt merem hinni, hogy az ilyek átalános választás utján is be fognának vezettetni a bizottságba. A népnek jó érzéke van az elvlní, tiszta kezű és hasznos egyéneket kiszemelni, elannyira, hogy hol nem egy-kettő, — de sokak a megválasztandók: a legjelesebbek csak rendkívüli esetekben ejtetnek el. Nem mondom azt sem, hogy a megválasztandók valamennyien csak palotáikat, pénzes zacskóikat, üzleteiket, vagyis a mai börzekor nyelvén, „G-eschaftjeiket" fogják a bizottmányban képviselni. De másutt szerzett tapasztalatok alapján merem állítani, hogy a virilisek legnagyobb urai közül többen előkelő megvetéssel néznek alá a helyhatósági életnek előttök béka-egér harczaira, a pénz emberei pedig majdnem kivétel nélkül csupán addig, s csupán azon téren vesznek részt a hatósági ügyek tárgyalásaiban, ahol és ameddig azokat saját közvetlen érdekeikkel kapcsolatba hozAzt sem állitom, hogy a legnagyobb adót fizetők közül választandók valamennyijének ugyanazon személyes érdekei lennének. De nagy valószínűséggel bir, hogy egy szűk területre szorított város kebelében élő, a közügyek kezeléséhez könnyebben férhetésre kiváltságolt nagy vagyonú osztály igen könnyen talál érintkezési pontokat, — gyorsan tud közös előnyökre oly coalitiót alkotni, melynek ellenében nincs concurrentia, és amelyet az átalános választásokból kikerülő másik 200 bizottsági tag ellensúlyozni egy könnyen képes nem leencl. Nem mondom, hogy e veszély be fog következni ; de a mai, geschaftelésre nagyon hajlandó korban, és egy oly városban, melynek rendes budgetje is milliókra megy, rendkívüli szükségleteinek, százados mulasztások helyrepótlásainak fedezésére pedig gyakorta és nagy pénzmüveleteket kellend tennie: könnyen bekövetkezhetik. Pedig a törvényhozásnak nem áll érdekében e vészes hajlam, e roppant társadalmi kórság előtt az utat egyengetni, sőt szent kötelessége, •— amennyiben arra nézve eszközöket találhat, — ettől ugy országos, mint törvényhatósági életünket menten tartani. És mindezeken felül bátor vagyok kérdezni, mi ok indíthatná a törvényhozást arra, hogy az eddig politikai jogaikra nézve egyenlő választó polgárok között e választó falat meghúzza? Talán tapasztaltatott, hogy azon fővárosi képviseletek, melyek az 1867-ik évben szabad és átalános választásokból nyerték létöket, nem feleltek meg czéljaiknak? Talán nagyon is haladni és századok mulasztásait hirtelen akarván pótolni, a városok szellemi és anyagi érdekeit koczkára vetették? Ily