Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-29

29. országos ülés october 11. 1872. 369 ez nem történt, az elnök kijelentette, hogy szólásra senki sincs följegyezve, a zárszó tehát az előadót illeti, de előbb, azt hiszem, Bonts képviselő urnák meg kell adni a szót, miután egy kis félreértés forog fön, annyival inkább, mert lehetséges, hogy Irányi képviselő ur felszólalása folytán javaslatát módosítani fogja. Elnök: Megvallom, hogy miután a tisztelt szónok ur föl volt híva s akkor nem akart szólani, azon hiszemben voltam, hogy szólási jogáról lemon-» dott. A házszabályok értelmében nem is adhatnám meg neki a szót: a tisztelt ház azonban megadhatja neki. Csernátony Lajos: A tisztelt elnök ur kijelentése a házszabályokon alapszik ugyan, de midőn a tisztelt képviselő ur beadta indítványát, senki a házban nem akart szólani, s akkor kelt föl Bonts képviselő ur és kijelentette, hogy csak akkor kivan szólani, ha valaki a javaslat ellen szól. Ekkor Irányi tisztelt barátom felelni akarván azokra a mikre megfelelt, szót kért és szólott. Én Bonts képviselő urnák szólásjogát már csak azért is elismerem, mert én is részemről egyenesen azon hiszemben írattam föl magamat; különben nem írattam volna föl magamat, ha Bonts Döme képviselő ur nem lett volna följegyezve, következőleg nem Pulszky képviselő és előadó urat, hanem Bonts képviselő urat illeti az utolsó szó, különben, ismétlem nem Írattam volna föl magamat — mert ezt egyenesen azon hiszemben tettem, hogy Bonts képviselő ur fölirva lévén, nekem is van jogom, hozzászólani. Én egyátalában nem látom annak okát, hogy midőn bizonyos mérsékelt hangulatban hallunk beszédet tartatni: elvonjuk a szót valakitől egy mindenesetre kényes kérdés tárgyalásánál. Elnök: Kérem a tisztelt házat, miután félreértés forgott fön, méltóztassék megengedni, hogy Bonts Döme képviselő ur szólhasson. (Helyeslés) Bonts Döme: Megvallom őszintén, hogy sokkal jobban szerettem volna nem szólni. (Derültség.) Természetes, hogy ez föltételezi azt, miszerint a módositvány elfogadtatik. Én fölírattam magamat, mert el voltam készülve, hogy a módositványt talán sokan vagy többen nem fogják elfogadni, következőleg a módositvány védelmére akartam szólani. De miután anélkül, hogy egyetlenegy hang nyilatkozott volna az iránt, hogy a módositvány elfogadtatik-e vagy nem: ugy hiszem, talán helyesen cselekedtem, hogy föntartottam magamnak a szót akkorra, midőn valaki a módositvány elfogadása ellen nyilatkozott. Egyébiránt nem. szándékom ezen módositvány alkalmából, illetőleg a válaszfölirat részletes tárgyalásának alkalmából tüzetesen tárgyalni a nemzetiségi kérdést; de a nemzetiségi kérdés megoldása iránti Kgpy. H. NAPLÓ 18'i I. KÖTET. készségünknek, sőt, hogy még tisztábban fejezzem ki magamat a nemzeti kérdés megszüntetésére való hajlandóságunknak a föliratban kifejezést adni, meggyőződésem szerint, opportunus, szükséges is, hasznos is. Tagadhatlan az, hogy az 1868. XLIV. t. ez. a hazában lakó összes nemzetiségeket ki nem elégítette és habár ezen törvénynek a nemzetiségek hódolnak is, mint kötelező törvénynek; de miután az közmegnyugvást nem idézett elő, a nemzetiségi kérdés létezik és létezni is fog mindaddig, míg szerencsésebb megoldást nem nyer; tudjuk azt mindazok, kik a nemzetiségek között laknak és azokkal érintkeznek; tudom azt is, hogy vannak sokan, de hallottuk több programmokban is hangsulyoztatni, miszerint tulaj donképen nemzetiségi kérdés nincs is, hogy a nemzetiségi törvény nem elégtelen, hogy annak elégtelenségét csupán egyes nemzetiségek egy némely tagjai jelzik csupán azon önző érdekek által vezéreltetve, hogy azon nemzetiségek vállain emelkedjenek föl. Ez csaknem szokássá vált, különösen a nemmagyar nemzetiségeket gyűlölőknél. Méltóztassanak elhinni, hogy ezen állítás minden alapnélküli; mert ha talán vannak egyes nemzetiségnek olyan egyes tagjai, kikről ezen mondat talán nem alap nélkül mondható el: ugy hiszem, hogy az mindenesetre csak kivételt képez, kivételt pedig átalános szabályul fölállítani nem lehet. De bebizonyítható ennek ellenkezője a legközelebbi idők történetéből. Hat éve élünk az alkotmányos élet mozgalmaiban, és ugyan kérdem, hol van arra eset, hogy egyik, másik nemzetiségi tag a nemzetiségnek vállain fölemelkedett volna; én legalább nem tudok rá esetet, hogy ilyen szerencse ért volna valakit. De igenis tudom azt, hogy oly nemzetiségi egyének, kik saját nemzetiségök ellen cselekedtek : azért meg lettek jutalmazva és ezen áron magas polezokra emelkedtek. Tisztelt ház! Engedelmet kérek, hogy most, midőn a nemzetiségek élégületlenségéről van szó, szabadjon nekem, különösen azon nemzetiségről szólani, melynek érzelmeit ismerem, melynek magam is egyik szerény tagja vagyok: ez a román nemzetiség. A román nemzetiségről szólok. Lelkemben meg vagyok győződve, hogy e haza román ajkú polgárai nem kevésbbé szeretik e házat, nem kevésbbé óhajtják e hazának nagyja emelkedését, mint ez ország magyar polgárai és ők nem is kivannak egyebet, mint azt, hogy nemzetiségi létük elismertetvén, e hazában a magyarokkal együtt élhessenek, és nyelvöket, culturájokat fejleszthessék — növelhessék; ezen kívánságot ne vegye senki rósz néven a románoknak, mert ez a létjog természetében fekszik. Különben is ez nem lehet kárára az államnak; mert meg vagyok győződve, hogy az, a ki saját nemzetiségét nem szereti, 47