Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-29

370 29. országos ülés october 11. 1872. vagy attól elfordul, annak előnyeit nem óhajtja: az a hazát sem szereti. De más irányban is üdvös erényeket fogna szülni a nemzetiségek kielégítése, mert ha a nemzetiségek saját culturájokat fejlesztik, ezzel nemcsak önmagoknak, de az egész hazának műveljük azt. Ezek a mi törekvéseink, nem pedig azon gyanúsító intentio, mintha a románok törekvése a haza integritása ellen vagy vég elszakadásra volna irányozva. Tudjuk azt mi románok, hogy mi csak e hazában kereshetjük és találhatjuk boldogulásunkat, tudjuk, hogy e hazában kell a magyar okkal együtt élnünk és együtt halnunk; tudjuk,hogy a ki ezen államot és annak létét támadjameg: saját nemzetiségünk létét támadj a meg; tudjuk, hogy válságos időkben arra vagyunk hivatva, hogy a magyarokkal együtt védjük meg a hazát, békés időkben pedig a magyarokkal együtt üdvös intézmények létesítésén közreműködjünk. Hanem akkor a midőn az ily a hazafisággal párosult, nemzetiségi aspiratiókban folytonosan akadályoztatunk, mikor nemzetiségi létünk kérdésében a negatio hatalma ellen kell küzdenünk, midőn nevelésünk és culturánk semmi figyelemben nem részesittetik, daczára. annak, hogy mi az állam közterheihez ép ugy járulunk, mint a haza azon polgárai, akiknek nemzetiségi culturájára minden lehető áldozatok meghozatnak az állam részéről : akkor ne vegyék önök rósz néven a románságnak ha nincs megelégedve, amiből az elkeseredés fejlődvén ki, válságos időkben azon föladatra érzik magokat hivatva, hogy mindenek előtt saját nemzetiségi létöket mentsék meg. Megvallom, soha nagyobb szerencsétlenséget nem éreztem hazámra nézve, mint akkor, midőn bár még fiatal koromban — a nemzetiségeket valamennyit ellenkező táborban láttam küzdeni és elvérzcni. Soha fájdalmasabb hazafiúi érzet nem fogott el, mint mikor hallottam, hogy egyik vagy másik tábor győzelmet vagy vereséget szenvedett, mert mindkét esetben éreztem azt, hogy nem az egyik fél, hanem a haza veretett meg, és hogy a győzelemből nem a győző, hanem a haza ellenségei húzzák a hasznot. Én nem óhajtom és azt hiszem, hogy elvtársaim sem óhajtják, hogy ez még egyszer megtörténhessék. Hanem azt óhajtjuk, hogy soha többé ezentúl az ország jövőjének történelmében hasonló küzdelmeket föl ne írhasson. Midőn ezt óhajtjuk, ezt lehetőleg csakis ugy képzelhetjük, hogy a nemzetiségek kielégíttetvén, azok culturája clőmozdittassék, és megszüntessük bennök annak szükségességét, hogy válságos időkben mindenek előtt saját nemzetiségi létök megvédésének föladatában érezzék magukat és üy érzelmek közepette merem állítani és mondani azt, hogy ezen nemzetiségi kérdés megoldása vagy hogy még jobban mondjuk, megszüntetése iránti hajlamunk és készségünknek a válaszföliratban kifejezést adni szükséges és opportunus: opportunus tisztelt ház szemben a koronával, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ő fölségének atyai szive minden e hazában lakó nemzetiség boldogsága és megelégedése iránt egyaránt dobog. Ennélfogva bizonynyal örömmel fogja venni a tisztelt háznak ez iránt készségét tanúsító nyilatkozatát. Hasznosnak találjuk, tisztelt ház, azért, mert a nemzetiségek látván azt, miszerint a válaszföliratban kijelöltetvén ezen irány, mint a jövőnek egyik iránya s egyik föladata : megnyugtató reménynyel fog a jövő elé nézni. Erdélyről is lévén szó, bocsánatot kérek tisztelt ház, hogy csak egy pár szóval jelezzem e tekintetben véleményemet. Erdély az unio-törvéuy által egyesítve van ez országgal ugy, hogy a kettő közös hazát képez, legalább azt kellene képeznie. Egyesittetett testileg tudniillik az administratio folytán, de nincs egyesülve lelkileg. Én részemről azt óhajtanám, hogy e két ország lelkesedésben is egyesüljön és ha az így egyesíthető, bizonyára szilárd is leend. Ezt is el lehet érni, csak legyünk bizalommal egymás irányában, legyünk toleransok, legyünk méltányosak azon ország népességének nagy többségét tekintve, és bizonyos vagyok felőle, hogy a mai ellentétes állapotok ki fognak egyenlittetni, és a mai erdélyi anomália meg fog szüntettetni. Bocsássa meg nekem a t. ház, hogy még egy körülményre reflectáljak, mely itt csak a válaszfelirat alkalmával mondatott, s melyet figyelem nélkül nem hagyhatok. Igen t. Gozmán János képviselő társunk azt mondotta, (Halljuk!) hogy ő nem bigott nemzetiségi ember, és neki van dicső nemzete, t. i., e hazának összes népe; ezt az álláspontot én is szívesen elfogadom s én is azt mondom, hogy nekem is az a politikai népem, amely e haza népeiből van összeállítva, és én is azt mondom, hogy diplomatiailag a magyar nemzet az én nemzetem is. De midőn ezt mondom: akkor nem fogadhatom el azon utat és módot, amely sem az egész nemzetnek, sem azon nemzet egyes részének útja, legalább alkotmányos útja nem lehet, és az az, midőn azt mondta, hogy az ő kívánsága csak arra vonatkozik, hogy az ország reánk, mint elmaradott szegényekre gondját fordítsa. Én, t. ház, nem tudom, hogy a t. képviselő ur akkor és abban az időben, amikor a nemzetiségi igények részben érvényesíttettek, habár alkotmányon kívül, hogy vajon a t. képviselő ur akkor részt vett-e abban, vagy nem?azt nem tudom; de azt, hogy én akkor részt nem vettem, tudom; és hogy csupán alkotmány utján képzeltem ezen kérdést biztosan tárgyalhatni és arról beszélni, arról szintén meg voltam győződve; de annyit is tudok, hogy az ily szegényeken segítés csak a kegyelem hangja, és nem a jog hangja, nem az alkotmány hangja, me-