Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-29

366 29. országos ülés october 11. 1872. * lorderejénél fogva igényel; és hogy ezen kérdésnek igen gyakran egészen ellenkező irány és ezélok tulaj donitatnak, mint milyenekkel valósággal bir; sőt olyanok, kik ezen kérdést nem is értik, vagy érteni nem akarják, kik azt állítják, hogy ezen kérdésnek elintézése a legnagyobb veszélyekkel jár, holott épen ellenkezően áll a dolog; igenis veszélyes, ha ezen kérdést elhanyagoljuk, és teljes őszinteséggel az egész haza megelégedésére el nem intézzük. E házban is igen gyakran, de különösen a journalisticában a pártok ugy, mint egyesek a nemzetiségi kérdésből minduntalan valóságos politikai tőkét csinálnak; a legőszintébb és legártatlanabb nemzetiségi igények sokszor szándékosan vagy anélkül elferdittetnek s a hazafiatlanság bélyegével illettetnek ; az önfentartási ösztönből eredt és culturalis czélból táplált legszentebb aspiratiók igen sokszor a nemzetegység és a haza integritása elleni merénylet czimével bélyegeztetnek, és ilyenkor természetesen egész hadjárat indíttatik a pártok közt a nemzetiségek ellen. A pártok formaliter ijeszthetik egymást a nemzetiségekkel s jaj azon pártnak, melyhez meggyőződésöket követve, a nemzetiségek csatlakoznának; mert azon párt, már ipso facto gyanús, annak hazafisága már kétes. Elismert okos emberek, (Élénk felkiáltások: Halljuk!) sőt államférfiak sem röstellik még a külön hadsereg felállításának lehetetlenségét, és a korunk szégyenére s minden alkotmányos érzet botrányára mindeddig fentartott erdélyi választási törvényt a nemzetiségi kérdéssel és nemzetiségi aspiratiókkal indokolni. És itt bocsánatot kérek, de nem mulaszthatom el kifejezést adni azon fájdalmas érzetnek, a melyet épen tegnap keltett bennem azon párbeszéd, a mely itt a szélső bal igaz t. vezére Simonyi Ernő és az igen t. ministerelnök ur közt a nemzetiségek fölött keletkezett. Hogy lökték el egymástól a nemzetiségeket ! Egyik sem akarta elfogadni. Mindegyik szabadkozott tőlük visszautasítván mindenféle solidaritást a nemzetiségekkel. Ezt nyilvánosan mondták. Ily körülmények között, bocsánatot kérek, de egyáltalában nem lehet csodálkozni azon, ha a nemzetiségi képviselők, kikben szintén meg van a nemzeti büszkeség s megvan az emberi méltóság érzete is, mint bárki másban : czélszerübbnek tartják, hogy ők elszigeteljék magukat, s inkább legyenek együtt, habár csekély számmal egy külön clubban, mert ott tudják, hogy vssenkisem nézi őket hazaárulóknak, sem hízelgőknek. Ily bánásmód után valóban csodálkozni lehet, hogy vannak még nemzetiségi képviselők, kik nem röstelnek ott a másik oldalon ülni. (Ohó, ohó ! Jobbról) Igen, mert leginkább onnan jöttek mind az országgyűlés előtt, mind most a szemrehányások. Ez tisztelt ház! sajnos, de ugy van és hozzá tehetem, hogy az ily eljárás soha sem vezethet jóra, maguk, kik mindezen phrázisokat, mindezen insinuatiókat gyártják: maguk hisznek legkevesebbe azok valóságban; de kár, hogy midőn terjesztik nem fontolják meg egyszersmind azt is, hogy mily kárára vannak a hazának és a közügynek azon valótlan insinuatiók. Hát még az apró nagyságok, mily kimerithetlen hiányt fedeztek fel a nemzetiségi kérdésben! Minden kezdő nagyság abból igyekszik letenni az érettségi vizsgát és sikerül is nekik, mert mai napság ez a legháládatosabb koncz. Elegendő a nemzetiségektől nagy pathoszszal elfordulni, holmi czifra, elkopott bár, de mégis szívesen hallott átkokat szórni a nemzetiségek fejére, ugy a journalistikában, mint itt e házban, hogy megtapsoltassék az ember, s irói illetőleg szónoki jövőjét megalapítsa. Tessék elhinni, t. ház, hogy ezen eljárás nem jó, s sem nem igazságos, sem nem ildomos s ha már eddig folytattuk is: ideje volna már beszüntetni. Ideje volna már egyszer, hogy ugy tekintsük és ugy értsük a dolgokat, mint azok valósággal vannak. Egy polyglott országnak polgárai vagyunk mindnyájan és így ezen országgyűlésnek is hű tükrének kell lennie az országnak. Ne képzeljük tehát magunkat itt csak az egyik nemzetiség képviselőjének, hanem valamennyi nemzetiség képviselőjének, kik hozzájárultak megválasztatásunkhoz, és kik hazánkban laknak s intézzük el nemzetiségi ügyeinket hideg vérrel, teljes bizalommal s őszintén magunk között, ugy hogy törvényhozási intézkedéseinket az egész haza hálával fogadja s hálával jutalmazza és ne legyen a hazában egy józan gondolkozású ember sem, ki magát annak mostoha fiául tekintse, mert a haza csak akkor lesz teljesen boldog, ha annak minden fia azzá lesz. Ennyit a nemzetiségi kérdésről; s tán ez is sok volt. Szóljak-e még az erdélyi zilált viszonyokról? Szabad-e azt föltennem, hogy az ezen kérdésben a múlt országgyűlési ülésszak tartama alatt, illetőleg végén a választási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával elmondottak után és azok után, mik igen t. Ghyczy Kálmán képviselő ur ismert nyilatkozatában foglaltatnak: van-e a hazában gondolkozó fő, vagy ebben a házban oly ember, ki a haza sorsát szivén hordja és nem tudná, hogy Erdélyben az ország lakosai többségénél nagy a megelégedetlenség, s hogy ezen megelégedetlenség legalább is az által, hogy ott egy a feudális korszakból eredő s az alkotmányos érzelmet mélyen sértő választási törvény, mely a többséget úgyszólván kigúnyolja, fentartatik: teljesen igazolva van? Nem! ezt e házról feltennem nem szabad, mert tudom, hogy arról mindenki meg