Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-25

276 25. országos ülés oetober 7. 1872. teljesíteni. Most a delegátiók intézménye által meg van adva a mód, hogy a monarchia két fele törvényhozásának bizottságainál netán mutatkozó eltérő nézetek alkotmányos utón, s végre, ha máskép nem lehet, szavazás utján is eldönthetők; de ha tovább gondolkozom képviselő ur tervezetéről: ismét fölmerül azon nehézség és ellenvetés, mely eddig a baloldal minden tervezete ellen fölhozható volt, hogy mi történik akkor, ha a két törvényhozás a védelmi erőre vonatkozó határozataiban vagy a megszavazandó összegre nézve egyetérteni nem tudna? hol van mód adva az eltérő nézetek kiegyenlítésére? — Ismét a közös fejedelem végeldöntésére kellene hivatkozniok, és az eldöntés végre is nem alkotmányos utón eszközöltetnék. Nem ok nélkül idéztem képviselő ur beszédének kezdetéből azon annyira igaz szavakat. Megerősödött a monarchia anyagilag s a védereje iránti bizalom tényleg bizonyult, s mivel ez az 1867. XILtörvényczikk egyenes következménye: ne bolygassuk tehát annak érvényét, ne kalandozzunk a képzeletek országában és rég elmúlt századok reminiscentiáiban. Nagy és széles a képzelet országa; szebbnél szebbet lehetne a képzeletben nekünk is kívánni, a mi az ősi magyar állam régi önálló, független állapotának emlékével inkább megegyeztethető volna; — maradjunk mi a gyakorlati élet terén, s értsük meg a mostani kor intő szózatát. (Élénk tetszés jobb felől.) Midőn látjuk, hogy tőszomszédságunkban az egyes nemzetiségek nagy testekké tömörülnek: értsük meg azt, hogy ha ezek közt megállani akarunk. szoros és őszinte szövetségre van szükségünk. (Helyeslés jobb felől.) Nem ok nélkül kötötték meg őseink a pragmatica sanctiót; hasonló okból újítottuk meg azt 1867-ben alkotmányos alapokon; csak a hiú képzelődés és saját erőnkbeni merész tulbizakodás hiheti azt, hogy Magyarország különböző nemzetiségeivel magában fenállani képes lenne; a századok által megerősített kapcsolatban a monarchia többi országaival egy közös uralkodó alatt találhatjuk meg a legbiztosabb garantiát szent István birodalmának fönállására oly módon, hogy az egyszersmind magyar maradjon. (Élénk helyeslés jobb felől.) Áttérek immár Tisza Kálmán tisztelt képviselő ur beszédének azon részére, melyben vádjai foglaltatnak, s átalában azon vádakra, melyek a ministerium ellen fölhozattak. (Halljuk!) Tisza Kálmán képviselő ur beszédében többhelyütt ki van emelve: hogy idegenkedik hitelt adni a gyanúsító híreknek; elmondja, hogy mindaddig, mig positiv tények nem fognak előtte állani: maga részéről ily dolgot elhinni nem fog; ebből világos, hogy tényekre nem hivatkozhatik, és mégis, ha tények tudomására nem jutottak, s a gyanúsításokat nem hiszi: mikép egyezik meg ezzel, az általa tervezett, és aláirt föliratban azon állítás, hogy a kormány jó példával nem jár elő a törvények megtartásában, és minden irányban követett eljárásában nem volt képes megőrizni az erkölcsi súlyt, és azt följelenteni a felségnek, bár kellemetlen, de elutasithatlan kötelességének taríja, ámbár azt semmi alapos ténynyel saját szavai szerint igazolni nem birja. Sajnos, hogy sajtó-állapotaink olyanok, hogy átalában a pártviszály által szított ellenséges indulat roszakaratu czélzások által képes mindenkit, ki ellen ellenszenvet éreznek, magánbecsületében sérteni, a nélkül, hogy a fönálló sajtóvétségi eljárás szerint gyors orvoslás várható lenne. Ez mutatja, hogy még hiányzik nálunk azon erkölcsi súly és miveltség, mely mind a magán, mind a közpályán megvédi azt, a mi legszentebb: a becsületet. A sajtónak nemes hivatása: földeríteni tényekkel bizonyítható minden visszaélést, világosságra hozni minden törvényellenes eljárást; de nem lehet hivatása: lerontani minden tekintélyt, kiölni minden kegyeletet, nemcsak egyesek, de a létező és fenálló törvények, sőt az egész törvényhozó-testület irányában, mint az nálunk, sajnos, sok esetben tapasztalható. És ezek ellenében mit követel képviselő ur tőlünk, minő eljárást tartott volna czélszerünek ? azt, hogy minden egyes alaptalan gyanúsítás és vádaskodás irányában, melynek kútforrása rendszerint vagy sértett önérdek, vagy az emberi természetben nemesnek épen nem nevezhető azon hajlam, mely minden nemesebb föláldozással járó tettben is aljas indokot keres, és kézzelfoghatókig alaptalan, semmivel sem indokolható gyanúsításnak is készséggel hitelt ád. Alaptalan, be nem bizonyítható, tehát nem igaz, átalánosságokban tartott, inkább czélzatokból álló állításokkal szemben — azt kívánja képviselő ur, hogy mentegetődzésekbe bocsátkozzunk mindenkivel, kinek öröme és kedve telik, egy-egy rágalmazó irányú czikket irni? Vádolja azt, vonja kérdőre azt, ki visszaél a sajtószabadsággal, ki sérteni szándékozik mások becsületét. Sokkal tisztább a kötelesség becsületes teljesítésének önérzete nálunk, mint sem hogy alaptalan s gyanúsító czélzásokkal esetről esetre feleselni méltónak és érdemesnek tartanok. Különösnek tartom azon követelést, hogy a kormány vádlottnak tekintse magát s igazolással álljon elő, hogy az, aki eljárásának kifogástalan voltáról meg van győződve: maga keressen maga ellen vádat, hogy azt megezáfolhassa. Hogy valaki magát vádlottnak tekintse : arra mindenekelőtt szükséges, hogy legyen vádló; de maguk az ellenzéki szónokok beismerik, hogy semmi positiv váddal fel nem