Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-22

218 22. országos ülés octolicr í$. 1872. szabad ezt csodálnunk, ha visszagondolunk azou szomorú időkre, melyeket átéltünk. Gondolják meg, uraim, hogy mindegyikünknek része volt abban, midőn a népet izgattuk (Felkiáltások: Nem áll!) ,a hata­lom ellen, mivel féltünk tőle, féltettük hazánkat, szabadságunkat, függetlenségünket, nemzetiségünket, ezért izgattunk tekintet nélkül a következményekre, hogy az elnyomott helyzetből kibontakozzunk, s tettük ezt azon reményben, hogyha majd megszabadulunk azon önkénytől, mely akkor nyomott, ügyekezni fogunk azt jóvá tenni. Most már, uraim, ismét kötelessé­günk, ha csak nem akarjuk önérdekünket táplálni, hogy a népet felvilágosítsuk az iránt, mi érhető el s mi nem. Ha ezt fogjuk tenni, uraim: e hazában nem lesz az az ingerültség, nem lesz az a megvesz­tegethetőség s végre nem lesz az a veszedelem, a mely most már fenyeget, s mely fenyeget főkép akkor, midőn önök azt mondják, hogy a .törvényhozó testület törvénytelen. Ez, uraim, oly állapot, a melyre csak akkor szokás hivatkozni, midőn államcsínyt akarnak elődézni, vagy forradalmat, Már bocsássanak meg, ez az, mi ellen tilta­kozni kötelességem, tiltakoznom kell különösen Si­monyi Ernőnek azon kijelentése ellen, melyet a ház engedelmével bátor leszek felolvasni. Ő „tör­vénytelennek tartja e házat, de megmarad a tör­vénytelen házban, hogy ne legyen kénytelen már most a forradalom zászlóját kitűzni." Már bocsássanak meg uraim! ez oly kifejezés, melyet hallgatással mellőzni nem lehet. Ismerem én t. Simonyi képviselőtársa­mat gyermekkoromtól fogva, tudom én jól, hogy az nem szándéka; tudom, hogy ő sokkal kedélyesebb, semhogy forradalmat akarna előidézni, és ha azt akarná, meg vagyok győződve, hogy nem mondaná ki előre. (Derültség.) De ha ilyesmit gondol: azt kény­telen vagyok idegességének és jelenlegi betegessé­gének tulajdonítani. (Atalános derültség,) T. ház ! van még néhány szavam önökhez. Itt vau Irányi urnák néhány nyilatkozata. Irányi t. képviselő ur azt mondta ki, hogy ő nem fél; — bátortalan­nak találja a kormány, a többség politikáját, bát­rabb, határozottabb politikát akar. Olvastam, hogy 1848-ban épen Irányi képviselő ur szintén sürgette a kormányt, hogy határozottabb politikát kövessen. Tudom, hogy akkor sem félt; de higyjék el, nem félünk mi sem, csak azt akarjuk, hogy félnünk ne kelljen. Látták 1848-ban, hogy eljött az idő, midőn félni kellett, s Irányi úr is minden bátorsága daczára kénytelen volt félni, mint más hazafi, s félelmében elhagyni a hazát. Azt mondja továbbá Irányi kép­viselő úr, hogy a haza már rosszabb időket is élt. Elismerem roszabb, sokkal roszabb időket élt, s ez az, mitől félek, hogy a hazának ne kelljen ismét roszabb időket élnie. Irányi úr azt mondja, hogy ő kész ujabb áldozatokra, ujabb szenvedésekre. Bocsá­natot kérek: én ez tmagamról nem mondhatom. (Ata­lános derültség.) De kész vagyok arra, hogy oly állapotot idézzek elő a hazában, hogy többé se ne­kem, se honfitársaimnak ne kelljen készeknek len­nünk a szenvedésekre Hivatkoztak önök, különösen hivatkozott Simonyi képviselőtársam Deák Ferencz nagy hazánkfiára: en­gedjék meg, hogy én önök ellenében más valakire hivatkozzam. Hivatkozom pedig reá azért, mivel azon irány, mely most önök által követtetik, nem uj, ha­nem már régi e hazában, ez volt uraim 1848-ban is az ellenzék iránya. Akkor azon egyén ült itt ezen szerencsétlen ministeri székekben (Atalános élénk de­rültség.) Ezek önök prófétájának szavai. Uraim, az erőltetett nevetés még nem czáfolat. (Halljuk! Hall­juk! Derültség.) 1848-ban ezen székekben azon egyén ült, kire önök oly nagy súlyt fektetnek, a kit önök majdnem csalhatatlannak tartanak; de kit én, habár szintén nagy tisztelője voltam és vagyok, azért csalhatatlannak még sem tartok; különösen ügyeinkre nézve hosszú szám­űzetése után. Megmondom egyenesen, uraim, neve Kossuth Lajos (Éljenzés szélső bal felől.) 1848-ban Kossuth ezeket mondotta augustus 19-én: „nekünk nagy bajunk van, kimondom őszin­tén, a múlt századok kormányainak nagy bűnei éret­lenné tették e nemzetet annyira, hogy hallgatni nem tud, midőn hallgatással mentené meg a hazát: beszél, midőn tennie kellene, s ha beszél, nem válogatja meg jól szavát." (Élénk derültség és fölkiáltások a bal oldalról: Ugyan magára olvasott!) Még ezt is hozzá tette: „engedjenek meg uraim nem éretlen gyermek-nemzet-e ez ?" Már most gondoljuk meg, hogy kihez mondotta ezeket? Mon­dotta-e ő azt a többséghez ? vagy azokhoz, akik most. épen ott a szélső padokon ülnek? (Helyeslés jobb felől.) Igen, azokhoz mondotta ő , midőn önök urak épen ugy provocálták őt, mint provocálják a mai kormányt és a többséget. Ugyanazon ülésben Perczel a ministeriumnak azt mondotta: „Önök zsarnokságának is ellene fo­gok szegülni." Tehát akkor is vádolták a ministe­riumot zsarnokságról, azon padokról. Ugyanazon ülésben Madarász „ tárczavadászat­tal" is vádolta a ministeriumot. Ugyanaz nap Széchényi, Madarász beszéde foly­tán monda, hogy „ő — t. i. Madarász — és társai igenis mindent elkövetnek, hogy ezen szerencsétlen ministeriumot zsibbaszszák, hitelét csökkentsék." Továbbá: „a magyarnak nagy hibája, hogy nem tudja mikor kell összehúzni a vitorlákat, ha­nem csupa lelkesedésből rohan, mint a vak légy. Ne agyarkodjunk tehát egymás ellen, mint a tehetet­len sajtférgek. Én tán az országgyűlésen többször fel nem szólalok; de a haza szent nevében kérem önöket, adjanak szabad kezet s meg fogjuk tanmen­tem a hazát."

Next

/
Thumbnails
Contents