Képviselőházi napló, 1872. I. kötet • 1872. september 3–october 15.

Ülésnapok - 1872-5

5. országos ülés sej)t*>mbe3' 9. 1872. 15 könyvének vezetésével megbizom Apponyi Albert gr. korjegj'zőt; a netán szólani kívánók neveit pedig Péchy Jenő korjegyző ur fogja jegyezni. T. ház! Ezennel van szerencséin felolvasni azon képviselők neveit, kiknek mandátumai az osztályok alakítása után érkeztek be, tehát előbb, mintsem azok működését befejezték volna: (Olvassa) Borlea Zsig­mond 7-ik; Hodossy Imre 8-ik; Zsitvay József 6-ik; Vidliczkay József 9-ik; Wächter Frigyes 6-ik; Bene­dicti Albert 1-ső; Varga Károly 1-ső; Tolnay Károly 4-ik; mindezek a 15-ik §. rendelete szerint a korjegyzők általi sorshúzás utján osztattak be az osztályokba. Egyszersmind van szerencsém jelenteni, hogy mielőtt az osztályok befejezték volna működésüket, még két kérvény adatott be, és pedig Csernovics Péter és Szeniczey Ödön választása ellen. Mióta pedig az illető osztályok befejezték működésüket, beadattak kérvények Yidats János, Tassy Miklós, Lükő Géza, Wächter Frigyes, Trauschenfels Emil és Batthyány Zsigmond gr. választása ellen. Megjegyzendő, hogy még mai nap is kaptam két megbizó-íevelet és pedig Szilády István és Buttyán Lászlótól, melyek a ház alakulása után fognak átté­tetni az állandó igazoló-bizottsághoz. Hasonlókép át­vettem Csáky Tivadar gr. megbízó - levelét is. ki megkért, hogy tenném át megbízó-levelét az első osztályhoz; mivel azonban ezen osztály működését már befejezte, a képviselő ur kérelmét természetesen nem teljesíthetem. (Helyeslés.) Most kérem az osztályok előadóit, szíveskedje­nek jelentéseiket előterjeszteni. Előbb azonban még van szerencsém jelenteni az egyes osztályok részé­ről, kik választattak az állandó igazoló-bizottságba. Az első osztály részéről: Szirmay Ödön, a második osztály részéről: Hajós János; a harmadik osztály részéről: Petrovay Ákos: a negyedik osztály részé­ről; Giczey Samu, az ötödik osztály részéről: Palko­vics Károly, a hatodik osztály részéről: Szőgyényi László, a hetedik osztály részéről: Dedinszky József, a nyolczadik osztály részéről: Simonyi Lajos br., a kilenczedik osztály részéről: Ottlik Géza. Mihályi Péter előadó (olvassa az I. osztály jelentését a IX. osztályba sorozott képvi­selők választási jegyzőkönyveiről). Kifogástalannak találtatott 36 jegyzőkönyv, 9 választás ellen kér­vény adatván be, miután a választási jegyzőkönyv a törvénynek megfelel, a b. pont alá soroztattak. A 36 kifogástalan választás a következő: Czobel Albert. Deáky Lajos, Eder István, Ghyczy Kálmán, Horánszky Nándor, Horváth Döme, Jurka Bazil, Justh József, Kemény Kálmán br., Kosztolányi Károly, Kvassay László, Lejtényi György, Lipovniczky Sándor, Máday Lajos, Móricz Pál, Ottlik Géza, Perczel Béla, Remete Géza, Simoncsics Béla, Simonffy Kálmán, Somssich Pál, Sréter László, Stanescu Imre, Szabó Imre, Sza­kácsy Dániel, Szapáry Géza gr., Szapáry Gyula gr., Torma Károly, Tóth Vilmos, Várady Gábor, Zichy Manó gr., Jurkovits János, Kiss Gábor, Vidliczkay József. Összesen 36. b) Kérvényekkel megtámadva levén a B) pont alá soroltattak a következő választások: Jókai Mór, Justh Kálmán, László Imre, Molnár Pál, Pissuth Ist­ván, Podmaniczky Frigyes b., Salamon Lajos, Voj­nits Barnabás képviselők választásai. Megjegyeztetik az osztály részéről, miszerint Szapáry Gyula gr. képviselőnek két külön kerület­ben történt megválasztását tartalmazó két megbízó­levele van a kifogástalan választási jegyzőkönyvek közé felvéve. Az osztály kebelében az állandó igazoló-bizott­ság tagjául Szirmay Ödön gr. 17 szavazattal meg­választatott, mely választás ellen a kisebbségben volt tagok által beadott óvást 1) alatt beterjesztem. Végre van szerencsém az osztály által tartott 3. ülés jegyzőkönyvét a levéltárba elhelyezés végett tiszteletteljesen beterjeszteni. (Halljuk az óvást!) (Olvassa az óvást.) „Miután az összeütközés az osztályban a házszabályok különböző értelmezéséből eredt, mi a házhoz appelláhmk, és addig az osztály minden ebbeli határozatai ellen óvást teszünk." Az eset, t. ház! röviden ez. Az osztály — má­sodik ülésében, miután a jegyzőkönyvek megvizsgá­lását befejezte volna, — felszólittatott az elnök által, hogy a szavazást ejtse meg az állandó igazoló­bizottsági tagra nézve. A jelen volt 29 osztálytag közül 29 szavazat beadatott, melyből Szathmáry Károly képviselő nyert 12, Szirmay Ödön gr. kép­viselő 11 szavazatot. S erre az elnök kijelentette a szavazás ezen eredményét, hozzátévén, miszerint általános szavazat-többséget egyik jelölt sem nyert. Ekkor hosszabb vita támadt a fölött: vajon az állandó igazoló-bizottsági tag megválasztására nézve elég-e a jelenlevők relatív többsége, vagy pedig meg­kívántatik-e az absolut többség. Az osztály többsége oda nyilatkozott, miszerint a házszabályok különösen 10. §-a értelmében, mely azt mondja, hogy „az osz­tályok, és pedig ezen alakulási osztályok határoza­taikat, a jelenlevők szavazatainak általános többsé­gével hozzák", és kétségkívül a választási tény maga is határozatnak tekintendő lévén, — az átalános többség megkívántató; és ugyanazon ülés végén az elnök által feltett azon kérdésre, ha megkivánja-e az osztály az átalános többséget vagy sem, elhatá­roztatott 18 szavazattal, hogy csakugyan az osztály az átalános többséget megkívánja. Mikor a kérdés feltétetett és a szavazás eszközöltetett: azalatt az osztálynak kisebbségben volt tagjai eltávoztak. A mai ülésben, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése al­kalmával megállapodás történt arra nézve, hogy az elnök tegye fel újra a kérdést, hogy kíván-e az osz­tály uj szavazást vagy sem. Az osztálynak többsége /*

Next

/
Thumbnails
Contents